Derkovits Gyula a közép-európai és a magyar kortársak között olyan egyetemes, sokoldalú, érzékeny művész, akit egyetlen kor sem sajátíthat ki magának. Születésének 120. évfordulója jó alkalmat kínál az életmű újraértékelésére.
Derkovts korszakalkotó jelentőségét annak idején a kortárs polgári kritikusok, gyűjtők és múzeumi szakemberek már elismerték. Medgyessy Ferenc szobrászművész 1937-ben készítette el a síremlékét (ez most szintén itt látható). A későbbiekben, halála után vagy csak a stílusát és a festői kvalitásait, vagy csak a társadalmi-politikai nézeteit kifejező témaválasztását vették figyelembe. Bartók Bélával és József Attilával együtt 1948-ban Derkovits is posztumusz Kossuth-díjat kapott. A szocializmus éveiben óriási síremléket építettek neki a Munkásmozgalmi Pantheonban. Ma is létezik az 1955-ben megalapított Derkovits Gyula képzőművészeti ösztöndíj. (Jelenleg éppen a Műcsarnokban látható a Derkovits-ösztöndíjasok kiállítása.)
A festő életrajzából néhány adat: egyéb lehetőségek híján apja asztalosmesterségét kellett folytatnia, hiába voltak művészi hajlamai. Ettől menekülve, önkéntesként vonult be katonának az első világháborúban. A fronton súlyosan megsérült, a bal keze megbénult, sőt tüdőbajt szerzett. Hadirokkantként érkezett Budapestre1916-ban, rokkantsegélyből és asztalosmunkákból tartotta el magát. Esti festőiskolákat látogatott 1918-tól, végül bekerült Kernstock Károly szabadiskolájába. Akkor egy időre az illegális kommunista párt tagja lett. A Nemzeti Szalon 1920-ban két képét is kiállította, ám mindkettőnek nyoma veszett. Egy mecénás segítségével 1923–26 között Bécsben tanulmányozhatta a nyugati expresszionista divatot, még sikere is volt az egyik galériában. Akkor születtek hangulatos utcaképei és meghitt családi otthonokat mutató festményei. Művei 1927-ben szerepeltek az Ernst Múzeum (ma Capa Múzeum) tárlatán. Egy évre rá metszette az egyik emeleti különteremben elhelyezett, tizenkét darabból álló Dózsa György grafikai sorozatot, amiből később rézkarcokat is készített. Halála évében (1934-ben) a rangot adó Velencei Biennálén is szerepelt, tehát nem beszélhetünk mellőzött művészről.
Bakos Katalin és Zwickl András kurátor először az MNG A-épületének földszinti aulájában kalauzolta végig a kiállításnyitó vendégeit. A Derkovits-mű utóéletét mutatják a róla készült szobrok (köztük Varga Imréé), róla elnevezett intézmények, filmek kisplasztikák, újságcikkek, dokumentumok.Jancsó Miklós(1921–2014) 1958-ban forgattaHorváth Mártonforgatókönyve alapján „A város peremén” című filmjét; 1965-ben Czigány Tamás (1928–2014) a következőt; Ránki György és Imre István 11 perces rövidfilmje 1961-ben jelent meg „1514” címmel. Radó Gyula 1984-ben 25 perces alkotásában rajzolta meg Derkovits alakját; B. Révész László 1974-ben 30 perces filmet szánt a Derkovits-évfordulóra. A művészettörténet láthatóan igyekszik méltó helyére tenni a festő értékelését azzal, hogy nemzetközi kontextusba helyezi. Ugyancsak itt találhatók azok a reprodukciók, amelyeknek eredetije egyelőre lappang.
Az emeleti termekben több összefüggésben mutatkozik be a rendkívül kifejező, szándékosan minden eszközzel az érzelmekre erősen ható életmű. A kurátorok irodalmi kifejezéseket választottak a csoportosításhoz: elégia, dráma, szatíra, esszé és himnusz, hogy érzékeltessék a gazdag termés érzelmi-hangulati töltését, ami kortól, időtől, történelmi helyzettől független, viszont a műalkotásoknak stílusoknál, műfajoknál szilárdabb elemei.
Az első teremben rögtön Derkovits egyik főművével, a Halas csendélettel (1928, montázs) találkozunk, amely nagy hatással volt a korabeli fotóművészetre is, ezért mellé helyezték el Pécsi József hasonló című és tárgyú híres fényképét. Az elégia Derkovits korai műveinek sajátja, azaz melankólia a múló idő felett. Mondhatnánk paraszt-Árkádiának is: idilli hangulatok pásztorokkal, természet-közeli emberekkel, szántóvetőkkel. Jelentősebb darabjai: A nagy fa alatt, Koncert, Pásztorfiú. A valóságban nem létező, de vágyott világ, mint a Pásztorsüveges önarckép vagy a biblikus világot idéző Utolsó vacsora (1922), amelyben testvérei arcvonásai köszönnek vissza a szűkös asztal mellett.
Kernstock iskolájában kollégája volt Aba-Novák Vilmos, akinek szintén ismeretes hasonló képe. Derkovits az őszinteség mellett akkor még a szerepjátszást is kipróbálta, például készített önarcképet szakállal, süvegben, kalapban.
A következő egységben drámai hangulatokat idéz a háborúból. Expresszionista eszközökkel festette meg a sorstársait, a köznapi emberek tömegét, nem a hadi cselekményeket. Az emberi tragédiák sötétebb tónusokat követeltek, mint látjuk a Menekülés vagy a Halottsiratás (1924) című nagyméretű, nagyhatású, belső feszültségeket mutató festményein. Sokat tanult a régi mesterektől, közvetlen politikai eseményeket azonban nem ábrázolt. Törekedett az értelmiségi életformára, ezért szívesen forgolódott ilyen körökben.
A drámai hangulatúak közül a Dózsa-sorozat külön termet kapott. A súlyos kifejező erejű, monumentális fametszetek eredeti ötlete Bécsből származott, az expresszionizmusnak megfelelően agitációs céllal készültek ugyan, bár Derkovits nem röplapnak szánta őket. A későbbi értelmezésekben kaptak csak efféle szerepet. A címek közül: Leölt parasztok, Büdös paraszt, Lőrinc pap…
A művésznek – korai halála miatt – csupán tizenöt alkotó esztendő jutott, de ez idő alatt mintegy 700 alkotást hozott létre, s ezek közülük most egy híján kétszázat sikerült közgyűjteményekből megszerezni, a többi ismeretlen helyen van – mondta el Zwickl András művészettörténész.
A harmadik egység a képek sorában a szatirikus hang, ami a valóság és az eszmények közötti feloldhatatlan ellentétből táplálkozik. Városi embereket ábrázol a gazdag urak és a szegény prolik ellentétes világából. Szereplőinek arca dühtől eltorzult, eltúlzott, ezt látjuk az Aukció vagy a Krisztus ostorozása című képeken. Európában egyébként is divat volt a karikaturisztikus ábrázolás, akármilyen drámai mondanivalót rendelt mellé a művész, mint például George Grosz.
Derkovits tárgyilagos látásmódja a klasszikus képszerkesztésben és a térszituációban jelenik meg még az absztrakt alkotásainál is, ami közel áll irodalmi párjához, az esszéhez. Szimbólumokban fejezi ki azt, amit mondani akar, vagyis utalásai tág teret hagynak a nézői képzeletnek. Technikai megoldásuk között szerepel a montázs, gyakran félszavakat, betűket is látunk a képben.
A himnusz hangvételűek jellemzője az arany és ezüst színű fémfestékek kompozíciós elemként való alkalmazása. Meghittséget ábrázol ezzel felesége, Viktória, életén túli hű társa, kettőjük közös portréján (Mi ketten) vagy a szerelem, a munka dicséretére, olykor a megnyomorító erőszak ellentéteként. Az ide sorolt képek: Piros kendős kofa, Piaci jelenetek, Asszonyi sors, Anyaság. Derkovts igazi egyéni formanyelve 1930–34 között, utolsó festészeti korszakában alakult ki lírai színekkel, hatásos emberábrázolással.
A kiállítás külön szekciójában és az emeleti kerengőben láthatók a korabeli modern magyar és közép-európai művészet legjobb alkotásai – hol párhuzamként, hol ellenpontként. Megkapó kép Szőnyi Istvántól az Eladó a borjú, Molnár C. Pál bibliai jelenete, Vaszary János, Fényes Adolf tömegjelenete, Mészáros László életnagyságú bronzszobra, a Tékozló fiú.Több éves munka előzte meg a Derkovits-kiállítás anyagának összeszedését kül- és belföldi gyűjteményekből. Ma nagyon más képünk alakulhat ki a korszakalkotó, irányzatokat összefoglaló, mégis egyéni hangú művészről. A kétévi bécsi tartózkodás alatt erősen hatottak rá az új irányzatok, amelyeket hazatérte után is érzékelt a magyar kortársaknál. Alkotóként elképesztő tanulási folyamaton ment keresztül. A kiállítás nem a magányos zseniről, a „proletár festőről”, mint őstehetségről szól, hanem a kora képzőművészetében igen tájékozott, a hagyományokból bátran merítő alkotóról. Tudatosan használta fel kora vizuális kultúráját: fotót, filmet, plakátot is.
Negyven külföldi kortársa közül kiemelkedő festők: Ott Dix, Leon Chwister, Johannes Itten, Otto Mueller, Frantíšek Foltýn, Pravoslav Kotík, Frantíšek Süsser, Weiner Král Imre, Max Beckmann (a német új Sachlichkeit képviselője), Teresa Roszkowska, Hans Christoph, Georg Ehrlich, Paul Fuhrmann (Politikai foglyok), Karel Jílek (Korsós csendélet) és mások munkái.
A kiállításhoz a kurátorok színes katalógust állítottak össze. A látogató készüljön fel arra, hogy az összes helyiségben nagyon gyenge a világítás, majdnem sötét van. Erre azért van szükség, mert Derkovits gyakran festett papírra, olykor vízfestékkel is, az erős fény ártalmas volna állapotukra. Az egyes korszakokat bevezető feliratok emiatt szinte olvashatatlanok.
A Derkovts életműhöz előadásokat tartanak neves művészettörténészek: április 13-án, 18-án, május 25-én és június elsején. Az előadásokon a részvétel ingyenes a B-épületben. Április 10-én meghosszabbított nyitva tartással és Élő MúzeumCafé beszélgetéssel várják a látogatókat.
