Az orosz kémek ettől még aktívak, a fókuszt most a nyugatról Ukrajnába tartó fegyverszállítmányokra helyezték. (Richard Moore, az MI6 vezetője, fotó: AP)
„Az ukrajnai háború kezdete óta az Európa-szerte diplomáciai fedésben tevékenykedő orosz kémek felét kiutasították” – közölte Richard Moore, a brit titkosszolgálat (MI6) vezetője egy biztonsági konferencián az Egyesült Államokban. Hozzátette, hogy a 400 orosz diplomata kiutasítása jelentősen csökkentette a Kreml kémkedési képességeit.
A The Guardian megjegyzi, hogy az orosz kémek más országok hírszerzőihez hasonlóan jellemzően diplomáciai fedőmunkával álcázzák valódi tevékenységüket, és hogy csak néhány kém az, aki egyszerű állampolgárnak adja ki magát, és a diplomáciai kereteken túl tevékenykedik.
A vád kémkedés: 70 orosz diplomatát utasít ki Bulgária
Moore elmondta, hogy Németország áprilisban 40, Franciaország pedig 41 orosz diplomatát küldött el, és hogy Nagy-Britannia azon kevés országok egyike, melyik nem utasított ki kémkedéssel vádolt diplomatákat. Megjegyezte: ennek nagyrészt az az oka, hogy a 2018-i salisbury-i mérgezéseket követően 23 kémet szólítottak fel távozásra.
Moore szerint az ukrajnai háborút megnyerheti Kijev. Úgy véli, Oroszországnak „a következő hetekben egyre nehezebb lesz embereket és hadianyagot szállítani” a megszállt területekre. „Fontos, tán maguknak az ukránoknak is, hogy megmutassák, képesek visszavágni” – mondta a titkosszolgálati vezető.
- Célpont bemérve: videón látható, ahogy az ukrán haderő beveti az amerikai rakétarendszert
- Nehézfegyverzet Ukrajnába küldését sürgeti száz nemzetközi szakértő
- Washingtoni politikusoktól kért még több fegyvert Olena Zelenszka ukrán First Lady
A konferencián szóba került Vlagyimir Putyin állítólagos betegsége, amivel kapcsolatban még az orosz invázió kezdetén rengeteg találgatás jelent meg a sajtóban. Moore közölte, hogy egyetért a CIA-nál dolgozó kollégájával, Bill Burnsszel: nincsenek bizonyítékok arra, hogy az orosz elnök súlyos betegségben szenvedne.
Kínával kapcsolatban megjegyezte, hogy szerinte Peking azért nem szállít fegyvereket Oroszországnak, mert nem akarja, hogy a Nyugat gazdasági szankciókkal sújtja az országot, de hozzátette: úgy véli, hogy amennyiben Kína nem érezné veszélyben magát az esetleges szankciók miatt, akkor Moszkva kapna fegyvert tőlük.
Az Euronews is megírta, hogy az ukrán katonai hírszerzés információi szerint Oroszország megerősítette titkosszolgálatainak tevékenységét a kelet-európai országokban, aminek az a célja, hogy megszakítsák az Ukrajnába irányuló fegyverszállításokat.
Kijev szerint az orosz ügynökök feladata azon útvonalak azonosítása és nyomon követése, amelyeken keresztül a nyugati államok fegyvereket szállítanak Ukrajnába. Azt írták, hogy az orosz titkosszolgálatok megpróbálják bevonni a helyi közösségek képviselőit és az oroszbarát aktivistákat is az Ukrajnával határos régiókban.
„Miután az oroszoktól együttműködési javaslatokat kaptak, az európaiak azonnal a rendőrséghez és a biztonsági szervekhez fordulnak” – közölte az ukrán hírszerzés.

