(Írta: Selmeci János) Elkezdtünk a vírusra hivatkozva nyelvvizsga nélkül diplomákat osztogatni, ez meg annyira bevált, hogy most jól meg is tartjuk. Nekünk ugyanis nem nyelveket beszélő, tájékozott diplomásokra van szükségünk. Nem lett volna persze muszáj, hogy csökkenjen a felsőoktatásban tanulók aránya, és akkor most nem égne a ház, meg nem hiányoznék egy csomó diplomás a munkaerő-piacról. Most meg már hiába magyarázza a főnök, hogy keressenek több pénzt azok, akiknek megtriplázódik a rezsiszámlájuk.
A magyar állam által fenntartott oktatási rendszer, sajnos, nem tudja önt megtanítani angolul, ezt a tényt most engedelmével elnevezzük felsőoktatási reformnak.
Az eredeti ötletünk az volt ugyan, hogy nyelvvizsga nélkül ön be sem juthat az egyetemre, csak akkor feleződött volna a felsőoktatásban tanulók száma, ennyire meg azért még mi sem akarjuk elbutítani az országot, valakinek a GDP-t is meg kell termelnie. Úgyhogy ezt eltoltuk, aztán elkezdtünk, a vírusra hivatkozva, nyelvvizsga nélkül diplomákat osztogatni, ez meg annyira bevált, jobb a statisztika, ugye, meg lettek legalább frissen végzett tanárok, meg szociális dolgozók, hogy most jól meg is tartjuk.
Nekünk ugyanis nem nyelveket beszélő, tájékozott, a nyugati oktatási rendszereket ismerő pedagógusokra van szükségünk például, hanem bármilyen pedagógusra, aki bemegy a suliba, megtartja az órát, osztályoz, és lehetőleg tud valamit a tantárgyról, amit tanít, mondjuk, látta kívülről a tankönyveket.
Márpedig: ha a testnevelés-tanár tartja az angolórát, akkor nem csoda, hogy még a végzős egyetemisták sem jutnak el a nyelvvizsgáig, de valami nem stimmel az egész nyelvoktatással: amit 12 év alatt nem tudtunk megoldani, és a következő 4 évben sem tervezzük, szóval, jobb, ha elengedjük ezt az egészet, ne írja meg a hülye sajtó minden évben, hogy a nyelvtudás hiánya miatt ragadnak bent a diplomák.
Nem lett volna persze muszáj, hogy a régiós trendekkel szemben nálunk csökkenjen a felsőoktatásban tanulók aránya, és akkor most nem égne a ház, meg nem hiányoznék egy csomó diplomás a munkaerő-piacról, de hát ezt sikerült összehoznunk az egyik korábbi, úgynevezett oktatási reform keretein belül, most meg már hiába magyarázza a főnök a rádióban, hogy keressenek több pénzt azok, akiknek megtriplázódik a rezsiszámlájuk.
Apropó: rezsinövelés, apropó: rossz hírek, bár azokból lenne akkora hiány, mint a csapadékból az aszály miatt, de erről szó sincs, szombatra is tartogatunk valamit, rendkívüli kormányinfó lesz, márpedig a lakosság számára kedvező kormányzati döntéseket nem hétvégén jelentjük be.
De legalább hála a felsőoktatási reformnak, ma egy kicsit jobban érezhetjük magunkat mindannyian.

