A társadalmi gőzt egy ügynök kisemberek feláldozásával engedné ki, nem a teljes menedzsment bűnbandaként történő bemutatásával. Márpedig Magyar ezt teszi furtonfurt.

Hívők és hitetlenek arról vitatkoznak hetek óta, hogy Magyar Péter, a korábbi szakdiplomata, az állam kizárólagos tulajdonában levő Magyar Fejlesztési Bank EU jogi igazgatóságának vezetője, a Diákhitel-központ vezérigazgatója, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. igazgatósági tagja, a Lázár János által a Volánbusz vezetésébe bejuttatott igazgatósági tag, szóval az a Magyar Péter, aki az előbbiek értelmében a rezsimnek ha nem is elsőosztályú, de minősített tagja volt, mennyire lehet függetlenként, sőt ma már NER-elleni lázadóként hiteles.

Sokak szerint annyira nem hiteles, hogy egyenesen „küldött ember”, vagyis a rendszer titkos ügynöke, régebbi kifejezéssel élve kriptokommunista. Egy szavát ne higgyük el, emberek!

Mások azonban arra mutatnak rá, hogy Magyar hitelességét azon lehet lemérni, hogy mennyit árt az általa szolgált rendszernek, és hát az letagadhatatlan, hogy épelméjű rezsim senkit sem biztat a főügyésze lejáratására, a titkosszolgálatokat felügyelő miniszter megvádolására hivatali dokumentumok meghamisításával, vagyis bűncselekménnyel, valamint nem nevezi a főnököt keresztapának. A társadalmi gőzt egy ügynök kisemberek feláldozásával engedné ki, nem a teljes menedzsment bűnbandaként történő bemutatásával. Márpedig Magyar ezt teszi furtonfurt.

Ismét mások viszont felhívják a figyelmet, hogy a hitelesség kérdése egyáltalán nem kérdés, szimpla pótcselekvés ezen rágódni, tekintve a magyar történelem számtalan szereplőjét, akik történelmi-politikai események közepette tömegestől fordultak sarkon a damaszkuszi úton, és közben a szemük sem rebbent. Hogy a környéken maradjunk, már Máté evangélista sem egy hótiszta alak, a rómaiak vámszedője volt, s mint a szakmában szokásos, bőven dolgozott saját zsebre is, szipolyozván saját hitsorsosait. Ehhez képest ma is gyakorta s szépen idézik. Nálunk például az 1948/49-i szabadságharc honvédserege a császári haderőből vált ki, főtisztjeinek egy rész magyarul sem tudott. Körülbelül ezer, Magyarországon állomásozó császári tiszt vállalta Kossuth szolgálatát, és – valljuk be – nem mind a magyar szabadság iráni áhítat okán. Ők előtte egy szerb mozgalmat fojtottak vérbe, de a császár, hogy felhasználja őket a magyarok ellen, egyszerre Bécs támaszainak nevezte őket, így a tiszteknek előléptetés nem járt, csak egy parancs, hogy térjenek meg az uralkodó hűségére. Hát inkább követték átálló magyar katonáikat, és lettek a mi nemzeti hőseink.

De, folytatják az előbbi gondolatmenet hívei, átgondolhatjuk az ’56-i forradalom tiszteletre méltó szereplőit is, akik előtte mind hithű sztálinistaként okoztak nem kevés szenvedést a környezetükben, és megtérésük sokban volt köszönhető magánéleti okoknak. Persze a nemzeti érzés számít, a morális felháborodás a rendszer bűnei felett, számít, a csalódás is, hogy a hit és valóság nyomokban sem fedik egymást, de a meghurcoltatások, a mellőzések, a megígért karrierek elmaradása, a személyes konfliktusok szintén sokat nyomtak a latban. Az élet bonyolult. Ami az egyik oldalról árulás, az a másikról nézve felszabadulás és bosszú is, a legszemélyesebb motiváció, és persze lehet hideg számítás is. Horn Gyula volt pufajkásként, és társai szerint élete egy részében nem túl távol a KGB-től, a helyzet felismerése után a rendszerváltás prominens személyisége lett. Ki tagadhatná?

Ami a múltat illeti (és most kifejezetten a politikai múltról van szó, és nem a ki tudja, mennyire valós magánéleti erőszakról) Magyar Péter, bármit tett is, bármilyen túlszámlázott megrendeléseket írt is alá parancsra, a bűnei nem mérhetők az előbb említett hölgyek és urak tetteihez. Ez nem felmentés, viszont tény.

Mint ahogy az is, hogy a megvilágosodások, az átállások az úgymond, jó oldalra a legritkább esetben történnek tiszta lappal. Mondhatnám durvábban is: ennek a sansza egymillió az egyhez. Ez nem az a műfaj. Ez nem a magyar történelem.