(Selmeci János/klubradio.hu) Harminchét, negyven, negyvenkilenc: sajnos, ezek nem a tuti heti lottószámok, hanem a Fidesz támogatottsága a biztos pártválasztó biztos szavazók körében. Igen, mind a három, tessék elhinni, a Tisza párté 34, 42 és 39, a teljes népességben pedig csak a Fideszt mondom, már így is két szelvényre elegendő számunk lesz, szóval az összes választó 23, 29 és 36 százaléka szavazna a kormánypártra. A legnagyobb és a legkisebb szám között 13 százalék a különbség, tehát az állítólagos hibahatár négyszerese, szóval bocsánatot kérek, ezek mégis csak a lottószámok, istenemre esküszöm, megálmodtam őket, hibahatáron belül.
És ezeket a lottószámokat játszottuk már meg 2018, meg 2022 előtt is, ez az egyetlen sorozat, amit évadról évadra el tudja magát adni ugyan azzal a forgatókönyvvel, ami a kétharmadtól és az elcsalt választástól indul, ahonnan a főhősök eljutnak a hatalom elleni csodaszer és a tervet végrehajtó hős vezető megtalálásáig. A megoldás ismét az elcsalt választáson való elindulás lesz, a kormány hibákat követ el, a számok egyre jobbak, újra él a remény, ezért csöndre intik a morális és egyéb fenntartásaikat esetleg hangoztatni merőket, hiszen most minden mindegy, a diktátor leváltható, végül a választás előtt a Medián megméri, hogy kétharmad lesz, de kussoljanak ők is, aztán pedig amikor kétharmad lesz, lehet menni, tervezni a következő évadot.
Persze, egyszer minden sorozat véget ér, az új karakterek egy részét még meg sem írták, az aktuális főhős személyisége is fejlődhet még, és a főgonosz is elfáradhat, szóval nem kérem senkitől, hogy a streaming előfizetést lemondva vonuljon el kertészkedni, de a nézettségi adatokat a megálmodott lottószámokkal együtt érdemes fenntartásokkal kezelni, ha pedig egy rész rossz, ha a hős szemét, azt nem kell elhallgatni azért, mert talán majd happy end lesz évad vége.
Meg aztán nehogy a gyenge spin-off jöjjön utána. Nekünk egy új sorozat kell.