Több időt töltött köztük a pápa, mint azzal a kis magyar vezetővel, aki milliárdokkal tömi az egyházat

Ferenc pápa Leszbosz szigetén egy menekülttáborba látogatott a hétvégén. Hosszan beszélt arról, miként segíthetne a művelt és gazdag világ, hogy normális élethez jussanak ezek az emberek. Emberek. Sokfelé figyelnek rá, van olyan keresztény szellemű ország, ahol nem demens vénembernek tartják, hanem igaz embernek.

Volt egyszer egy magyar film, a Csinibaba, amelyben Timár Péter rendező, egy régen eltűnt, ma – akkor – már igazán tréfásnak ható világon gúnyolódott, ahol Gálvölgyi János, mikor egy hangszóróba olvassa be a lottószámokat és odaér, hogy 56 – akkor csak legyint egyet és nem mondja be, mert nem akarja megzavarni ezzel az izgató számmal – 56 – a közönség bongyor fejecskéjét.

Mint azt tudjuk, az élet gyakran utánozza a művészetet.

A pápa a minap Leszboszon járt. Oké, Leszboszon – ez már maga is első hallásra olyasmi, amitől óvni kell a magyar óvodásokat.

De lendüljünk túl ezen! Ferenc pápa Leszbosz szigetén egy menekülttáborba látogatott a hétvégén. A világsajtó bő terjedelemben tudósított az eseményről, miként arról is beszámolt, hogy a katolikus egyház feje hosszan beszélt arról, mit kellene tennie a művelt és gazdag világnak a menekültek érdekében, hogyan lehet megakadályozni, hogy százak és ezrek vesszenek a Földközi-tengerbe. Miként lehetne segíteni, hogy normális élethez jussanak ezek az emberek?

Emberek.

A képek tanúsága szerint a többség nyilvánvalóan nem katolikus, nem is keresztény. Szenvedő emberek, akik segítségre várnak.

A pápa sok órát töltött köztük, többet bizony, mint azzal a kis vezetővel, aki milliárdokkal tömi ki a magyar katolikus egyházat – katolikus iskolák, katolikus stadionok nőnek a földből, mint a bolondgomba eső után. De hát van, aki vallásos buzgalmában eljutott Máté evangéliumáig (Mt., 19.24.) és hallotta már a tű fokáról és a tevéről szóló hasonlatot.

Szóval a pápa sok órát töltött el a menekültek között. A karonülők arcát megpaskolta, a nagyobbacska gyerekekkel felnőtt mód kezet rázott, a körülötte tülekedő szülők pedig kis cédulákat dugdostak a pápa, Róma püspöke, a katolikus világegyház feje, Vatikán Állam (majd’ az írtam: köztársasági elnöke…) államfője kezébe.

A cédulákon nevek és elérhetőségek, küldőik azt remélik, hogy talán a pápa tud nekik segíteni, hogy kiszabaduljanak a menekülttáborból, és valahol máshol, egy művelt és kegyelmes világban méltó és tisztességes új életet kezdjenek.

A pápa, bizony, tud segíteni, pár éve, amikor ott járt, hazafelé a pápai különgépen vitt magával pár menekültet a szabadságba. A pápára sokfelé figyelnek, van olyan keresztény szellemű ország, ahol nem demens vénembernek, hanem igaz embernek tartják.

„Számoljuk föl a szenvedés okait, a háborúkat, a fegyverkereskedelmet, az embercsempészetet, adjunk méltóságot minden emberi személynek. Fogjunk össze, és gondolkodjunk hosszú távon, ne egyéni vagy nemzeti érdekek mentén. A pandémia rávilágított, hogy mindannyian egy csónakban evezünk, és senki sem menekülhet meg egymaga. A keresztény üzenet magva az irgalmas szamaritánus története, ami minket is arra szólít, hogy vegyük észre a bajba jutottat, a rászorulót, aki ajtónkon kopogtat”– foglalja össze a vatikáni hírügynökség a pápa mondanivalóját.

Erre kell forrásként támaszkodnunk, mert a pártállamosított MTI tudósításai között nem találtam beszámolót az eseményről. Akad ott sok-sok kép arról, hogy a határon túl magyar pénzből templomot újítottak fel, meg hogy harmincéves a szentszéki magyar követség és más, efféle izgalmas és nélkülözhetetlen és legalább sokba kerülő címlapsztori.

De a pápa fontos mondatait nem sikerült meglelnem mostanáig. Mindegy is. Az MTI ma éppen a diktatúra szolgálatában áll. A pápa a szabadságéban. Akinek van füle a hallásra, meghallja, amit mond.