Ébredjünk végre fel!

Az egyetemi alapítványok témakörében a miniszterelnök szokásos pénteki rádiómonológjában elhangzott, hogy az alapítványi kuratóriumok tagjai közé nem javasolna „internacionalista, globalista” szemléletű személyeket. A múlt néhány évtized eseményei, napjaink történései minden kétséget kizárva és egyre radikálisabban bizonyítják, hogy a globalizáció – akár tetszik, akár nem – kézzelfogható módon létezik, terjed és jelen van a világban. (A nyitó kép forrása: rotedenkfabrik.at)

Nem véletlen, hogy még az 1990-es években Kofi Annan akkori ENSZ-főtitkár földgolyónkat „globális falunak” nevezte el, hiszen a világban zajló események egyre inkább egymással összefüggő, egymásra kölcsönös hatással lévő fejleményekké váltak.

Nem véletlen az sem, hogy mind gyakrabban hallható: az emberiség egy közös csónakban evez és mindezt egyre viharosabb vizekben teszi. Ha valaki körültekint a világban, egyértelműen felmérheti, mennyire reális, ha egy település, egy ország bezárkózik saját magába, abban a hamis hitben, hogy a külső eseményektől elszigetelheti magát. Csaknem minden napra jut egy cáfolhatatlan bizonyíték arra nézvést, hogy az önközpontú, etno-centrikus megközelítés, csak az önmagával törődés mennyire önsorsrontó magatartás, amely rövid úton zsákutcába torkollik.

A világban zajló folyamatok megállíthatatlanul bizonyítják, hogy ez a fajta magatartás végül is megvalósíthatatlan kísérlet, mert az informatikai forradalom következményei és a jelenkor nemzetközi folyamatai elől nem lehet kitérni. Példa erre a nemzetközi terrorizmus, a gazdasági világválság, a migrációs válság, az éghajlati veszélyek vagy a pandémia.

A „globalista” gondolkodás hívei éppen attól óvnak, hogy elzárkózzunk a mindennapjaink szerves részét képező, sokszor igen összetett világfolyamatok tudomásul vételétől. Éppen arra hívnak fel, hogy a nemzetközi közösség tagjai együttesen lépjenek fel a földgolyót fenyegető veszélyek ellen és összehangoltan használják ki az adott lehetőségeket. És: erre oktassák a jövő társadalmait.

A világban zajló fejleményeket természetesen lehet különféleképpen vizsgálni, értékelni, aszerint, hogy hol helyezkedünk el a Földön, milyen katonai, politikai, gazdasági, humanitárius hatásai vannak ránk nézve e történéseknek. De lesöpörni az asztalról a globalizációt, mint téves víziót, és mellőzni azok hirdetőit – bizony, súlyos hiba lenne. A magyar kormányok, függetlenül politikai irányultságuktól, nem hunyhatnak szemet a felett, ami a világ négy sarkában zajlik. Ezt figyelniük, tudatosítaniuk kell a lakosságuk körében, s erre fel kell készülniük. Az ENSZ és a különféle nemzetközi szervezetek fő feladata, hogy ráirányítsák a figyelmet ezekre a fejleményekre és a multilaterális együttműködés keretében kezeljék azokat.

A pénteki miniszterelnöki megnyilatkozásban elhangzott másik, ártalmasnak bemutatott „internacionalista” gondolkodás ebben az összefüggésben éppen a nemzetközi közösség együttes fellépését, az országok közös, szolidáris akcióit, nem pedig korábbi ideologikus megközelítéseket hivatott jelezni korunkban.

Az természetes, ha az ember a hozzá legközelebb állókat, szeretteit, barátait, az ugyanazon helységben vagy országban lakókat, az azonos nyelvet használókat állítja előtérbe. Itt nincs is ok szemrehányásra. De a világ nem ér véget ezekkel a határokkal. A közvetlen szomszédságunkban vagy az Európa távolabbi vidékein lévők, a bolygónk többi földrészén élők, kanadaiak, bolíviaiak, szenegáliak vagy laosziak ugyanúgy érintettjei „globális falunk” fejleményeinek, mint mi, itt a Duna meg a Tisza mentén. Tehát úgy vélem, hogy Trump volt amerikai elnök éveken át kürtölt jelszava, amely szerint „Amerika az első!” – „America First!” – rossz irányba vitte, viszi az embereket, mert ennek magába forduló üzenete van. Ha ezen az alapon Guatemalától Botswanán át Kiribatiig  hasonló felhangokkal mindenhol meghirdethetnék ezt a jelszót, az egyáltalán nem tenne jót a közös sorstudatnak. Hiszen a mai körülmények között éppen nem erről kellene szólnia a nemzeti és nemzetközi párbeszédnek, hanem arról, hogy a saját házunk tája iránt érzett empátiának egybe kell fonódnia a nemzetköziséggel és nem a nacionalista hangulatot, hanem az internacionalista együttműködést, az emberiséget sújtó problémák együttes kezelésének fontosságát kell hangsúlyoznia. A múlt évtizedek során nem egyszer tapasztalhattuk, hogy az ilyen félrevezető, hamis, ám hangzatos üzenetek, bizony, könnyen megfertőzhetik az embereket, s ezekre a vakcina – a megbékélés, a normális élet helyreállítása segítésére – sokszor csak generációk múlva válik hatékonnyá.

Ezért tulajdonítok igen nagy fontosságot annak, hogy az új nemzedékek nevelése, oktatása ne a nemzeti bezárkózás szobájának áporodott légkörét terjessze, hanem nyíljék ki széles e világra, s tudatosítsa bennük, hogy univerzális, nyitott módon kell élni a jövőben. Mert a kihívások egyre szaporodnak. S ezt a kesztyűt büszke magyarként is jól kell majd tudnunk kezelni.