A Visegrádi Négyek találkozójához időzítve érkezik ma Budapestre Egyiptom elnöke, Abdel-Fattah Al-Sisi, aki az egyiptomi Daily News híre szerint csatlakozik is a szlovák, cseh, lengyel partnerekhez Orbán Viktor vendégeként.
Az állami vizit nem kevesebb, mint három napos lesz. A turizmus lehet az egyik a közös téma a V4-ekkel, azonban ez lesz az első, hogy egy arab, észak-afrikai és egyben egy közel-keleti ország is részt vesz az egyeztetéseken. Al Sisi mint védelmi miniszter puccsal jutott a hatalomra, s épp egy napja az évforduló kapcsán hálálkodott fegyverbarátainak, akik szerinte a fasiszta rendszertől mentették meg az országot. Már készül a jövő évi választásokra, és egyre több cikk lát napvilágot arról, milyen forgatókönyvek készülnek a választások elcsalására .
Sötét felhőket rajzol Magyarország jövője elé Orbán xenofób, antidemokratikus, nacionalista és durván migráns-ellenes politikája, amit súlyosbít Oroszország körbeudvarlása – foglalja össze a The New York Times tudósítója tapasztalatait Pécsett, ahol a Magyar Liberális Párt két tagja, Sermer András és Bősz Anett lakossági fórumán járt. A szerző úgy látja, a vidékiek nem mernek véleményt mondani, mert munkaadóik markában vannak. Jeszenszky Géza volt külügyminiszter is előadott, aki a szerző szerint küldetésének tekinti a fiatalokat figyelmeztetése arra, hogy hova vezet az, ha rossz szövetségeseket választ az ország, mint ahogy tette ezt a világháborúkban. A demokrácia eróziója azért ad okot komoly aggodalomra, mert ragadós a példa nemcsak Európában, de most már az Egyesült Államokban is.
A korrupt kormányzat viszi az uniós pénzeket, de cserébe nem vállalja kötelezettségeit, és mániákusan retteg Sorostól, s be akarja záratni a CEU-t. Hír értékű mondat: a New York kormányzójával, Andrew Cuomoval folytatott tárgyalások eredményeként a magyar kormány megengedte, a 2017-18. tanévben még továbbra is működhessen, jövője azonban még mindig bizonytalan. A helyieket idézve a cikk azzal a kérdéssel zárul: miért nem reagál a NATO és az Európai Unió erőteljesebben a demokratikus értékek pusztítását látva?
Rossz időzítéssel, Benjamin Netanjahu látogatása előtt nevezte kivételes államférfiúnak Horthy Miklóst Orbán Viktor. Azonban a The Times of Israel szerint Bibi haragja enyhült, miután Yossi Amrani izraelni nagykövetet felhívta Szijjártó Péter. Persze erre azok után került sor, hogy a nagykövet Orbán elhíresült kijelentése után hiába próbált magyarázatot kérni a történtekre, nem kapott. Majd a közszolgálati tv-ben elmondhatta véleményét, s erre reagált szinte azonnal a magyar külügyminiszter. Az izraeli külügyi szóvivő megköszönte, hogy tisztázta a miniszter Horthy második világháborús és a zsidók deportálásában játszott szerepét. „A történelmi bűn kategóriájába tartozik, hogy hivatali ideje alatt a magyar zsidóságot diszkrimináló jogszabályok születtek, és több százezer magyar zsidó vált a holokauszt áldozatává” – fogalmazott Szijjártó, ami elfogadható magyarázatul szolgált az izraeli nép számára. Az előzmények között tudni kell, a Cionista Unió vezetője azt követelte Benjamin Netanjahutól, hogy mondja le július 18-ára tervezett budapesti látogatását.
Érdeméremmel tüntette ki a magyar miniszterelnök a legnagyobb török segélyszervezet, a Tika vezetőjét Ankarában a magyar nagykövetségen – adta hírül a török Daily Sabah. Nem a menekültek segélyezése okán, mint kiderült, hanem a magyar–török kultúra és oktatás területén végzett kitűnő munkájáért. Emellett másik érdeme, hogy segített felfedni Nagy Szulejmán sírját Dél-Magyarországon. Ez a legnagyobb és legfontosabb projekt a magyar–török kapcsolatok történetében – fogalmazott Orbán Viktor. A kitüntetett Cam’ úr Recep Tayip Erdogannak is megköszönte, hogy lehetővé tette a síremlék felkutatását.
Miért finanszírozza Orbán az ellenzéket címmel a Heti Válasz cikkét dolgozta fel a Die Welt, amely azt állítja, hogy 2015-ben a CDU/CSU-delegáció Orbánnal tárgyalt, aki meggyőzte őket, hogy ő még mindig jobb, mint a szélsőséges Jobbik, és a szocialisták túlságosan a baloldalon állnak. Így tehát ő az egyetlen, aki a centrumot képviseli, s ez így jó mindenkinek. Majd a Heti Választól a hirdetési piacot elemző részeket is átveszi egy az egyben. S persze ez sokadjára felveti a szakmaiság és a profizmus kérdését, pontosabban annak hiányát.
Több cikk is foglalkozott Gorka Sebestyénnel a hétvégén, miután a Fehér Ház nyilvánosságra hozta az alkalmazottak fizetését. A Halál és Adók magazin – már a címet is rá hegyezi ki: Túl sok pénzt kap a semmi munkáért. Az a sok pénz pedig 155 ezer dollár, ami évi 42 millió forintnyi fizetésnek felel meg. S egyelőre nem nagyon látni, mi hasznát veszi Gorka Sebestyénnek a Fehér Ház olvasható a Death&Taxes lapban, ami Benjamin Franklin, Amerika négy alapító atyja közül az egyik örökbecsű mondását idézi, amely szerint az életben minden bizonytalan. Két dologban azonban biztos lehetsz, s ez utalás az alkotmány szövegére is: a halálban és az adókban.