Egy nagykövet emlékei – euro-régió a zaklatott Ukrajnában

Hányatott történelme van az Ukrajna nyugati részén fekvő városnak és térségének, Vinnyicának. Elég, ha valaki a térképre néz. Évszázadokon keresztül litván és lengyel fennhatóság alá tartozott, majd 1793-tól a cári birodalomhoz. A Szovjetunió felbomlása óta a függetlenné vált Ukrajna része. (Nyitó kép: a szerző egy nagyon ritka, szovjet 37 mm-es légvédelmi ágyún.)

Hét évvel ezelőtti, 2012-i utam azzal függött össze, hogy – az Európai Unió által is szorgalmazott, a nemzeti határokon átívelő euró-régiók kialakítása részeként – létrejött a Dnyeszter Euró-régió, amely a Dnyeszter folyó menti Vinnyica térségét, valamint hat moldovai körzetet foglalt magában.

Amikor a mára már megszűnt, budapesti székhelyű Demokratikus Átalakulás Nemzetközi Központja (ICDT) képviseletében ott jártam, a Dnyeszter Euró-régió továbbfejlesztésének egyik érzékeny pontja a területileg ide tartozó, de Moldovától függetlenségét kikiáltott tiraszpoli terület ezen együttműködésbe való bekapcsolása volt.

Euro-régió tanácskozás Vinnyicában.

Az erre irányuló tevékenységet és az euró-régió további sorsát azonban teljesen felülírták a későbbi ukrajnai események, a Krím Moszkva általi annektálása és a kelet-ukrajnai háború, valamint a Dnyeszter Melléki Moldovai Köztársaságnak kikiáltott tiraszpoli területtel kapcsolatos sokrétű konfliktus máig tartó megoldatlansága.

Végigjártam a közel 400 ezer lakost számláló Vinnyicát [Vinnicja (ukránul: Вінниця, oroszul: Винница, lengyelül: Winnica, románul: Vinniţa]; a város Ukrajnában, a Déli-Bug folyó partján, a Vinnicjai terület székhelye. Sok felvételt készítettem a helyszínen. Az egyiken, nehogy félreértés essék, nem a Szovjetuniót hirdetik, hanem a még a szovjet időkben szabott árakon kapható ruházati cikkeket reklámozzák. Alább téli életképek Vinnyicáról:

A második világháború eseményei igencsak ott hagyták nyomaikat e vidéken. Azért, hogy időrendben számoljak be erről, itt látható egy 1939. szeptember 19-én elesett szovjet katona sírköve, aki a felirat szerint a nyugat-ukrajnai dolgozók felszabadításáért folytatott harcban vesztette életét. Az arra járó könnyen arra a következtetésre juthat, hogy a hitleri Németország ellen háború egyik áldozatának véli e katonát. Pedig ez nem így van, sőt e katona gyakorlatilag a Wehrmacht szövetségeseként halt meg.

 Az 1939. augusztus 23-án Moszkvában aláírt szovjet–német meg nem támadási szerződéshez csatolt titkos kiegészítő jegyzőkönyv 2. pontja  „…A lengyel államhoz tartozó térségek területi és politikai átalakulása esetén” meghatározta Németország és a Szovjetunió befolyási övezeteinek határait. Németország 1939. szeptember 1-jén megtámadta Lengyelországot, majd a szovjetekkel aláírt megállapodások alapján két ízben is sürgette a Lengyelország elleni szovjet katonai akciót. Ez végül szeptember 17-én indult meg. Akkor a szovjet kormány jegyzéket intézett a moszkvai lengyel nagykövetséghez, amely szerint a lengyel–német háború megmutatta a lengyel állam belső viszonyainak csődjét, Varsó, mint a lengyel állam fővárosa, többé nem létezik, a lengyel állam és kormánya gyakorlatilag megszűnt, így a Szovjetunió és Lengyelország között megkötött szerződések hatályukat vesztették… (A szovjet kormány) ugyancsak nem maradhat közömbös azzal kapcsolatban, hogy vérrokonait, a lengyel területen élő ukránokat és beloruszokat sorsukra hagyták és védelem nélkül maradtak – szólt a jegyzék.

A lengyel területeknek a szovjet csapatok által ezt követően történt megszállása magában foglalta azokat a térségeket, melyeket az első világháborút követően az 1921. évi rigai egyezmény értelmében a születendő Szovjetuniótól a lengyel államhoz csatoltak.

Tehát az említett szovjet katona nem az 1941–45 között lezajlott Nagy Honvédő Háborúban, hanem egy összehangolt német–szovjet katonai akcióban – szovjet terminológiával élve – Nyugat-Ukrajna és Nyugat-Belorusszia felszabadítása közben, feltételezhetően lengyel fegyverek által halt meg.

Nem hiányzik természetesen Vinnyica főteréről a náci agresszióval szembeni fegyveres ellenállás hőseinek emlékhelye sem.

Rábukkantam arra a szoborcsoportra is, amelyik a német fasiszták által kivégzett és itt eltemetett több mint 14 ezer szovjet katonának, továbbá lengyel, csehszlovák, norvég és más államok áldozatul esett polgárainak állít emléket.

A kíséretemben lévő helyi fiatalemberekkel elsétáltam egy ház előtt is, melynek bejárata felett Dávid-csillag látható:

Az érdeklődésemre adott válaszaik enyhén szólva csalódást, frusztrációt keltettek bennem. A németekkel szembeni ellenállás emlékhelyénél megkérdeztem őket, tudják-e, mekkora szovjet emberáldozattal járt a Nagy Honvédő Háború. Nem tudták. (A helyes válasz 27 millió.) A szovjet és más európai kivégzettek szoborcsoportjánál az iránt érdeklődtem, miként kerültek oda norvégok. Válaszuk: nem is tudtak e szobrok létezéséről, s nem tudják, voltak-e itt norvégok. S végül, amikor a Dávid-csillagos ház előtt mentünk el, megjegyeztem, ez az épület nem nagyon hasonlít egy zsinagógára, mire egyikük azzal válaszolt: természetes, hogy itt zsinagóga van, hiszen a földszintjén egy bank áll… Rossz belegondolni, hogy az idő múlása ennyire elmossa az érdeklődést, az érintettség érzését a későbbi generációkból! S ráadásul nem Uruguayban vagy a Fidzsi-szigeteken, hanem Európa egyik legviharvertebb vidékén!

A Szovjetunió elleni 1941. júniusi német támadást követően a Wehrmacht már júliusban elfoglalta Vinnyica térségét, mely németek és románok megszállása alá került. 1942–43-ban Hitler építtette meg egyik szigorúan titkos regionális főhadiszállását, a Wehrwolfot. ( A szerk megj. : a források nem egyértelműek az elnevezést – Wehrwolf/Werwolf – illetően. ) Ez volt a Führer legkeletibb főhadiszállása, ahol több ízben is tartózkodott. Az itt épült föld alatti bunkerrendszert szovjet hadifoglyokkal, koncentrációs táborokból ide hurcolt rabokkal építtették ki, akiket ezt követően információk szerint kivégeztek, nehogy híre menjen e katonai harcálláspontnak. A német csapatok visszavonulásukkor 1944 márciusában az egészet berobbantották, valójában máig feltáratlan.

Őszintén szólva mit sem tudtam erről, amíg el nem látogattam Vinnyicába, ahol lehetőségem volt megtekinteni a Wehrmacht egykori katonai létesítményének a helyszínét.

A főhadiszállást  bemutató szabadtéri park bejárata.

A felrobbantott bunkerrendszer maradványai.

Németek által használt gépkocsik.

Korabeli szovjet és német harci eszközök:

A parkban múzeumot létesítettek, mely plakátokon és kiállítási tárgyakon őrzi a 20. századi történelem legrettenetesebb időszakának ukrajnai emlékeit.

Korabeli Sztálin szobor, rádiók, lemezek, stb.

A német megszállók zsidóellenes propagandaplakátjai.