Ez is Hilton, mégsem olyan mint a régi

Az amerikai luxusszállodák szinonimájává vált a Hilton név az elmúlt 100 év alatt. Ma már Hiltonok ezrei fogadják vendégek millióit a világnak csaknem 100 országában. Vannak olyanok is, amelyeknek a nevéből elsőre nem derül ki, mely lánchoz tartoznak, ugyanis más márkaneveket is bevezettek a tulajdonosok.

A hotelláncot 1919-ben alapította a norvég–német származású Conrad Hilton, de az első szálloda, a Mobley Hotel még nem viselte a nevét. Az első Hilton-ház Dallasban nyílt meg 1925-ben. Az USA-n kívüli terjeszkedés alapkoncepciója hasonló volt, mint az Intercontinental szállodalánc esetében: ha világot akar látni egy amerikai, és belép egy Hiltonba, érezze magát otthon, ugyanaz a komfort várja a világ bármely pontján.

Az 1950-es és 1960-as években a Hilton Hotels világméretű terjeszkedése kétségkívül szerepet játszott az amerikai turizmus fejlődésében – ahol Hilton volt, ott bizalommal foglaltak szobát az amerikaiak, tudták, mi vár ott rájuk, mint ahogy igaz ez – vegyünk egy más műfajt – a McDonalds-re is, szerte a világon, noha léteznek árnyalatnyi nemzeti különbségek.  

A Hilton volt a világ első nemzetközi szállodalánca, amely egyúttal egy bizonyos, világszínvonalú számos részletre kiterjedő szabványhalmazt is kialakított. Olyan világhírű szállodákat birtokoltak, mint a Mayflower Washingtonban, a Palmer-ház Chicagóban, a Plaza és a Waldorf Astoria New Yorkban.

Ebből álmodták meg a budavári Hiltont (A kép forrása: https://archichat.reblog.hu)

A Hilton névnek akad magyar vonatkozása is: az alapító második felesége Gábor Zsazsa volt, aki nem titkolta, hogy csupán a pénzéért ment hozzá a szállodamágnáshoz, bár lehet, hogy ez a mondás csak része volt a pletykákra éhes sajtó kielégítésének. Négy évig voltak, legalábbis papíron, házasok.

Az első budapesti – egyben első kelet-európai – Hilton szálloda 1976 szilveszterén nyílt meg, ami annak idején politikai üggyé lépett elő, nem csupán egy fontos lépés volt a turisztikai nyitásban. Igaz, akkor már működött a pesti Duna-korzón az Intercontinental, csakhogy a Hilton munkálatai sokkal bonyolultabbak voltak, hiszen össze kellett hangolni a tervezést és a kivitelezést a várbéli rekonstrukciós munkákkal, annak idején ugyanis a budai vár jó része még romokban hevert.

Miként egy szakmai online fórum részvevői fogalmaztak: a Hess András téri Hilton szálloda építése közben nem csupán a világörökség részét képző Várnegyedhez való igazodás okozott fejtörést a tervezőknek, hanem az is, hogy két, különböző stílusú és korú épülettömböt kellett egységgé alkotniuk.

A második világháborús ostrom alatt jóformán romhalmazzá vált Várnegyed területén az 1960-as években kezdődtek átfogó régészeti ásatások. Akkoriban tárták fel a 13. századi domonkos kolostor, a Mátyás-címeres kút, a kerengő, a Szent Miklós torony és a 18. század fordulóján épített jezsuita kollégium maradványait.

A háború pusztította területre először általános iskolát terveztek, de 1968-ban már biztos volt, hogy Hilton szálló épül a Várnegyedben; akkor a Középülettervező Vállalat házi tervpályázatot hirdetett a terület beépítésére. A zsűri hat terv közül Pintér Béla építész koncepcióját választotta ki, amelynek egyik lényeges eleme volt, hogy optimálisan kitöltötte a rendelkezésre álló 38 ezer négyzetméteres területet, szem előtt tartva a budai városkép egységének megőrzését, a Mátyás-templom és a Halászbástya környezetének rendezését.

Hilton szálloda a budai várban

A műemlékvédelmi szempontok, környezeti adottságok, valamint a középkori ásatási leletek méltó bemutatása mellett a Hilton szigorú követelményeit is számításba kellett venni. Képző- és iparművészek tucatjai dolgoztak a belső berendezésen és a közös terek díszítésén, az akkori vezető belsőépítész Lőrinczi Edit volt. A 3,6×5 méteres szobákhoz fürdőszobát is terveztek – ezt szinte minden akkori újság kiemeli, ez ugyanis akkor nem volt olyan természetes Magyarországon, mint manapság. Tizennyolcféle vendéglátó egység, hét konyha, bálterem, éttermek, presszók és bárhelyiségek szolgálták a magas színvonalú ellátást.

A régi Miklós-toronyban alakították ki a Tower éttermet: csodás kilátás nyílik onnan Pestre. Emellett virágüzlet, ruhabutik és utazási irodák is helyet kaptak itt, ami akkortájt igencsak szokatlan volt.

Milyen ma egy Hilton? Pontosabban egy Hilton Garden Inn? Erről nemrég személyesen is meggyőződhettem, amikor bemutatták a sajtónak a pesti, Lázár utcai Hilton Garden Inn Budapest City Centre-t.  Ami a külső és belső tereket illeti: csupa fény, világos színek, fiatalos formák, türkizek, lilák, rózsaszínek, pasztellek, intim kert, bámulatos kilátás a tetőteraszról. A konyhát pedig a könnyű ételek, valamint a szezonális helyi alapanyagok felhasználása jellemzi.

Mondhatnánk, semmiben sem hasonlít a várbéli névrokonra, hiszen egy teljesen más koncepciójú láncról van szó, a Hilton egyik almárkájáról. Az Állami Operaházhoz és a Bazilikához közeli nyolc lakószintes szálloda lendületessége láttán az alapító Conrad Hilton is biztos elámulna.  

A szálloda formájának középpontjában a kertmotívum áll: a koncepció egységét a stilizált levélminta adja. Egyaránt megjelenik a szőnyegeken, a vendégszobák kávéasztalain, a tükrökön és a belső kertekben is. A tervező, a fiatal Carmen Tanase Budapest utcáin tett sétái közben merített ihletett. Amikor eldugott parkokba és kis terekbe botlott, úgy döntött, a növényekkel teli eldugott udvarok okozta meglepetést újrateremti a hotel földszintjén, így a vendégek két belső kertet is élvezhetnek.

Az egyikbe, a Titkos Kertbe az étteremből lehet kilépni, és tele van burjánzó növényekkel. A rendezvénytermek a Geometrikus Kertre nyílnak, ahol apró növények bújnak elő a természetes kőburkolat réseiből. A növények megegyeznek a közeli Oktogonon találhatókkal, amiket a tervező sétája közben fedezett fel. A két kis oázis mellett a lobby természetes anyagait az oszlopokra telepített függőleges kertek gazdagítják.

Hiltonék mindig híresek voltak az újításokról: ők vezették be először a légkondicionálást az előterekben, a televíziót a szobákban, a számítógépes foglalási rendszert és még a piña colada koktélt is. Ezúttal a minibárt gondolták újra. Ma már – hasonlóan több nagy szállodalánc gyakorlatához – nincs minibár, viszont a földszinten lévő üzletben folyamatosan vásárolhatók egészséges és friss ételek, így a vendégek saját ízlésüknek megfelelően tölthetik fel szobai hűtőiket. Ez nem utolsósorban környezetvédelmi okokból is praktikus.

A családbarát – kissé hosszúra sikerült teljes nevén – Hilton Garden Inn Budapest City Centre – szálloda reggeli menükínálatában megtalálható a hűvösebb őszi napokon is szívet melengető, ikonikus Hilton vaffel, azaz waffle (vaffel, gofri, ostya), amely valóságos legenda: a szállodacsoporthoz tartozó Hampton by Hilton vezette be az Amerikai Egyesült Államokban több mint 30 éve. Csak a Hampton By Hiltonhoz tartozó amerikai hotelekben több, mint 27 millió vaffelt fogyasztanak a vendégek évente.

A svédasztalos reggelik sztárja aranybarna, kívül ropogós, belül omlós, és mindenki saját maga süti. Az eredeti Hilton-recept titkos, mint Hegyi Balázs, a séf elmondta, annyit azonban megtudtunk, hogy sós és édes változatban is készül a finomság, és vegetáriánusok is fogyaszthatják.

„Fontos számomra, hogy minél több helyi alapanyagot alkalmazzunk. Bár a vaffelt hagyományosan juharsziruppal szolgálják fel, mi arra törekszünk, hogy ha valaki helyi ízekre vágyik, a magyar gasztronómiából átemelt apró részletekkel tegyük a reggelijét igazán egyedi élménnyé – tette hozzá a séf.  Az őszi hangulat megteremtéséhez most szőlőt, mézet, bogyós gyümölcsöket használtunk a díszítéséhez.”