Lélegeztetőgépekben világelsők vagyunk – jelentette be a Kossuth rádióban Orbán Viktor még a járvány első hullámakor. Mindez akkor történt, amikor a miniszterelnök utasítására fürkészek és portyázók indultak a világ összes égtája felé, hogy a vírus megfékezéséhez szükséges eszközöket beszerezzék. (A nyitó képen lélegeztetőgép; az illusztráció forrása: www.handelsblatt.de.)
Nem voltunk felhőtlenül boldogok ettől a bejelentéstől, mert már akkor sejteni lehetett, hogy nincs szükség ennyi lélegeztetőgépre. Használható maszkok kellettek volna, valamint tesztek, minél nagyobb mennyiségben, nem mellesleg egy működő, nem leharcolt, eszközeitől megfosztott, emberi állományában meggyengített egészségügy.
Több mint 16 ezer lélegeztetőgépet szereztek be végül a miniszterelnök által kalandozásokra kirendelt hadak, köztük sok olyat, amelyről kiderült, hogy használhatatlan, vagy más célra lett kitalálva. Volt közöttük olyan, amit alvászavarok kezelésekor szoktak alkalmazni. Végül úgy alakult, hogy a 300 milliárd forintért beszerzett gépek nagyobb része ma egy (vagy több) ismeretlen helyen lévő raktárban dekkol
Arról is kellene ejteni néhány szót, hogy e fölöslegesen nagy számban beszerzett lélegeztetőgépet nagyrészt túlárazva vették meg. Nem volt ritka, hogy a világpiaci árnak három-négyszeresét fizette érte a gavallérnak mutatkozó Magyar Állam. Ráadásul nem egy esetben Fidesz-közeli cégeken keresztül zajlott a beszerzés. Ami haszon keletkezett, ott csapódott le.
Amikor aztán beigazolódott, hogy – szerencsére – a megvásárolt gépeknek csak a töredékére van szükség, a külügy azzal nyugtatta az emiatt aggódó magyar polgárokat, hogy nincs gond, mert ami nem kell, azt majd értékesítjük. Azóta nem sokat lehetett hallani erről a projektről. Most, legutóbb, arról jött hír, hogy „a magyar kormány ötven lélegeztetőgéppel segíti Ukrajnát a koronavírus-járvány elleni védekezésben. A tárca a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet közreműködésével juttatja el az életmentő egészségügyi védőeszközöket Ungvárra, ahonnan azok kilenc nyugat- és kelet-ukrajnai megye negyvenhat egészségügyi intézményébe kerülnek.”
Ezt megelőzően – hasonló „gazdasági konstrukcióban” – Kírgizisztánnak is ajándékoztunk ilyen berendezéseket. Hogy a többi, fel nem használt, illetve eleve használhatatlan géppel mi lett, arról gyakorlatilag semmit sem lehet tudni. A Transparency International éppen ezért közérdekű adatigényléssel fordult a külügyminisztériumhoz, volna szíves tájékoztatni a magyar embereket arról, hogyan áll a szükségtelenné vált (vagy már eleve fölösleges) lélegeztetőgépek értékesítése.
„A tárgyalások jelenleg is zajlanak, e tárgykörben közérdekű adat nem keletkezett.” Ez volt a válasz, hogy a tárgykörben nem keletezett közérdekű adat. Szegény Örkény István, mit nem adott volna egy ilyen mondatért.
Mi, köznapi halandók, akik távolról sem vagyunk olyan zseniálisak, mint amilyen Örkény volt, viszont itt élünk a NER világában, képesek vagyunk megfejteni e rövid válasz értelmét. A mi olvasatunkban mindez két dolgot jelenthet.
Az első, amire nem szívesen gondolunk, hogy azt üzenik nekünk: semmi közünk hozzá. Ne kérdezzetek, üzeni a külügy, mert nem az a ti dolgotok, hanem az, hogy fogadjátok el, ami van.
A másik megoldás, ami a tárca válaszából kiderül: idáig még egyetlen lélegeztetőgépet sem sikerült értékesíteni. Hajlunk ezen értelmezésre, már csak azért is, mert ismerjük a kormányzati kommunikáció működését. Innen tudjuk, hogy ha csak a legkisebb eredményt is sikerül valahol felmutatniuk, azt nagy csinnadrattával, látványos külsőségek között teszik.
Ha ez utóbbiban tévednénk, elnézést kérünk. Várjuk a beszámolót, hogy tételesen hány szükségtelenné vált, vagy már eleve fölösleges lélegeztetőgépet sikerült a külügy fürkészeinek és portyázóinak a miénknél is szerencsétlenebb országok polgáraira rásózniuk.