Eljő a napunk. Ha a címet angolra fordítjuk – Our Day Will Come – az IRA egyik jelszavát kapjuk, ami nem véletlen. De lássuk előbb, miről szól a történet!
Franciaország északi, illúziótlan iparvidékén, egy szűk lakásban anyjával és húgával él főhősünk, Remy (Olivier Barthelemy), a meg nem értett, zavaros lelkű kamasz. Otthon csak veszekedés várja, a futballcsapatában a vörös
haja miatt kigúnyolt, perifériára szorítottan szerencsétlenkedő, barát nélküli alak, aki egyetlen virtuális kapcsolatát egy internetes játékban álnév mögött jelentkező lányban véli megtalálni. Aztán az is kiderül, hogy az ilyen kapcsolatokban nem mindenki az, akinek elképzeljük.
Remy egy kétségbeesett pillanatában, mikor megszökik otthonról, összefut egy furcsa, cinikusan megkeseredett,
ugyancsak vörös hajú pszichológussal, Patrick-kal (Vincent Cassel), és a férfi mefisztói hatalmába kerül. Vélt
kitaszítottságukban, mivel a vörös hajú emberek „ország, nyelv és hadsereg nélküli” kisebbségéhez tartozónak érzik magukat, találnak egymás barátságára, és Patrick elkezdi „ránevelni” a fiút egyfajta „megfizetek a társadalomnak” életformára. A rasszista férfi először az algériai bevándorlók ellen kezdi cukkolni Remyt, majd megpróbál neki „nőt szerezni” ellenbizonyítékul, mivel a fiút sokan melegnek tartják. Csakhogy Remy lényegében sem a lányok, sem a férfiak vonzáskörében nem ismer magára, inkább zavarja a téma. Furcsa „road movie” vándorlásuk célja Írország, mivel egy reklámból Remy megtudja, hogy ott vörös hajú emberek élnek, akiknél a vélt szabadságot biztos meglelik.
A mind szürreálisabbá és hipnotikusabbá váló úton a két férfi egyre durvább kalandokat él át, miközben egyre
eltorzultabban vívják keresztes hadjáratukat az őket körbevevő világ és annak nem tetsző morálja ellen. Belekötnek
ártatlan emberekbe, dühödt verekedéseket provokálnak, közben egyre keményebb bűncselekményekbe keverednek, mint fegyveres rablás, túszejtés, aztán már minden ok nélkül embert is ölnek. Öncélú cselekedeteik a nézőnek is egyre elviselhetetlenebb, mert hiszen sehová se vezetnek, csak az önpusztításba. Az ártatlannak látszó utazás fokozatos menekülésbe és tényleges kitaszítottságba vezet. Végül a vöröslő alkonyatban felszálló hőlégballon kosarában a megsebesült, egymásba kapaszkodó férfival, mikor annak a gázlángja is kialszik, ami ki nem mondottan is csak a zuhanással végződhet, nem az áhított ír partok elérésével.
De ki ez a rendező, ez a Romain Gavras, akinek neve felrémlik a múltból. Igen, ő az, fia a világhírű görög
származású francia filmrendezőnek, az Oscar-díjas Costa-Gavrasnak, akinek olyan filmeket köszönhetünk, mint a
Tökéletes bűntény, Z, avagy egy politikai gyilkosság anatómiája, Ostromállapot, Eltűntnek nyilvánítva stb. A 28 éves
fiú 2010-ben a tamil-brit énekesnő M.I.A. Born Free című számához készített izgalmas videoklipet (megtekinthető az
interneten), amelyben ugyancsak vörös hajú emberek az áldozatai a rájuk támadó és őket aknamezőre terelő
katonaságnak, és amelyben a falon ugyancsak megjelenik az Eljő a napunk angol nyelvű felirat. Úgy látszik, Romain
Gavras számára a vörös haj jelképisége valamiféle azonosulásként, kifejező lehetőségként különösen fontos tényező lehet.
A filmben egyetlen – talán nem is valós – figura, egy a szállodában felbukkanó vörös hajú, kövérkés kislány
azonosul hőseinkkel, mintegy a szabadság gnómmá torzult angyalaként. A rezzenéstelen tekintetű gyermek csak
akkor reanimálódik, mikor ezek a felkínálkozó turistalányokkal keverednek sikerületlen szexuális kalandba, és
váratlan örömtánca igazolja lelki közösségét a két anarchisztikus vörös vándorral. Gyönyörű szürrealista képsorok,
amelyek megfejtése csak az emberben sejlik fel, de nincs rá konkrét magyarázat.
Gavras provokatív alkat (akárcsak az édesapja), hiszen filmjében számos olyan kérdéssel kényszerít szembenézni,
amivel nem könnyű. Legyen az akár konkrétan az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) merényletekkel kísért
szabadságharc-jelenléte, vagy az idegenkérdés, de felbukkan a filmben egy zsidó motívum is épp úgy, mint a puszta
internetezésben társra lelő fiatalok elmagányosodása, és több hasonló téma. Nekem a magyarországi
cigányellenesség verbális, vagy tettlegességig fajuló gyűlöletét asszociáltatta, meg a melegfelvonulásokkal
szembeni dühödt megnyilvánulásokat, magyarán a társadalmi intoleranciákat, mert a jó film a lélekben tovább
munkál. Gavras filmjét tulajdonképpen többször kéne megnézni, hogy jobban felfejtse a rétegeit, de az ember így is
érzi, hogy egy kiemelkedően tehetséges alkotó pályakezdésénél vagyunk jelen.
Ami a színészi játékot illeti, a César-díjas Vincent Cassel (Jean-Pierre Cassel fia) élete egyik legjobb alakítását nyújtja ebben a felkavaró drámában, pedig olyan filmekben játszott már, mint a Szerelmi fészek, Dobermann, Bíbor
folyók, Farkasok szövetsége, Oceans Twelve – Eggyel nő a tét, Visszafordíthatatlan, Fekete hattyú stb. A fiatal
Olivier Barthelemy még nem jegyez ekkora filmográfiát, de az érzékeny, zavarodott kamasz szerepében ő is kiváló
színésznek bizonyult. Egyébként nem véletlen a szakmai összehasonlítás Mathieu Kassovitz A gyűlölet című filmjével,
hiszen annak is Cassel játszotta a főszerepét, és a két karakterben fortyogó indulatok is azonosak. Ráadásul Gavras, Cassel és Kassovitz az alapítói a Kourtrajme elnevezésű művészeti csoportnak, melynek keretében évek óta együtt dolgoznak.
A film zenéjét Sébastien Akchoté Rachmanyinov: cisz moll prelűdjének visszatérő hangulatával vegyítve alkotta meg,
kiváló hangulati aláfestést biztosítva Andre Chemetoff illúziótlan, csak ritkán átmelegedő képsoraihoz.
Kevéssé hiszem, hogy az Eljő a napunk nagy kasszabevételeket hozna nálunk, de a társadalmi kérdések iránt
fogékony értelmiség figyelmét azért felhívnám arra, hogy érdemes megnézni, „megdolgozni” vele, mert olyan
filmélményhez jutunk általa, ami sokáig él a nézőben. És higgyük el, hogy noha mi nem úgy élünk, ahogy hőseink, és
frusztrációinkat nem úgy éljük ki, mint ők, azért a „vörös hajúaknak” is megvan a maguk igazsága, ha nem is mindig
a leghelyesebb utat választják annak megoldására. A világunk egy, és akiket kiközösítenek, azokban egyre rosszabb gondolatok képesek felhorgadni.