A világ legrégebbi napilapja, a tekintélyes svájci Neue Zürcher Zeitung szerint a mostani, sorsdöntőnek kikiáltott európai parlamenti választás alkalmával Európa elszalasztotta azt a lehetőséget, hogy irányt szabjon a valóban fontos kérdések megválaszolásának.
Kommentárjában Peter Rásonyi emlékeztet arra, hogy Manfred Weber, aki a Néppárt jelöltje az európai bizottsági elnöki posztra, sorsdöntőnek nevezte a választást, Frans Timmermans szociáldemokratta csúcsjelölt „az Európa lelkéért vívott harcról” beszélt, a jobbos nacionalista pártok önjelölt tanácsadója, Steve Bannon pedig a sztálingrádi csatához hasonlította az erőpróbát. A kommentátor úgy látja: teljesen szükségtelen volt, hogy a választáson a jobboldali nacionalista euro-szkeptikusokra összpontosítottak, ennél sokkal fontosabb lenne azt tudni, merre kívánja mozdítani az uniót az új összetételű parlament.
A zürichi lap a választási eredmények fényében megállapítja: a helyzet sokkal kevésbé drámai, mint ahogy azt előre lefestették. Igen, a jobboldali euro-szkeptikusok erősödtek néhány országban, így mindenekelőtt Francia-, Olasz- és Németországban. Más tagállamokban – például Magyarországon, Hollandiában vagy Svédországban – azonban beleütköztek saját korlátaikba. A Matteo Salvini olasz Liga-vezér által meghirdetett szuperszövetség elvesztette varázsát, és nem lehet beszélni olyan jobboldali nacionalista blokkoló tömbről az Európai Parlamentben, amilyenről Bannon álmodott.
Ennél sokkal fontosabb az a hatalmi átrendeződés, ami az európai pártszerkezeten belül bekövetkezett. Az Európai Néppárt és a szociáldemokrácia kettőse elvesztette parlamenti többségét, és ezzel megnyílt annak a lehetősége, hogy a zöldeknek és a liberálisoknak valamivel fontosabb szavuk legyen az európai politikában. Különösen a két legnagyobb tagországban történt érdemleges változás: előretörtek a német zöldek, Franciaországban pedig felborította a hagyományos pártszerkezetet Emmanuel Macron köztársasági elnök mozgalma. De ez sem igazán újdonság, csupán a belföldi, nemzeti politikai változások begyűrűzése az uniós parlamenti erőviszonyokba. Az unió barátai most mindenesetre vállon veregethetik egymást, mondván, sikerült elhárítaniuk a jobboldali populisták által támasztott, korszakos jelentőségű kihívást.
De mit jelent valójában ez a győzelem? Biztos, hogy az EU-párti politikusok és média-véleményformálók a megfelelő csatában vettek részt? – kérdi a Neue Zürcher Zeitung szerzője. Peter Rásonyi szerint egyelőre megválaszolatlanok az unió jövőjét illetően a legégetőbb kérdések. A legtöbb közgazdász szerint nem tartható fenn a gazdasági és pénzügyi unió mostani szerkezete, a szükséges reformokat azonban nem hajtják végre addig, amíg be nem üt a következő pénzügyi válság. Itália fiskális politikája ketyegő bomba az euró-övezet stabilitása szempontjából. Továbbra is távol a politikai megoldás a menekült- és migrációs politikát, a belső határok átjárhatóságát, a nemzeti különutasságot illetően.
Közben Brüsszel és Strasbourg tanácstalanul szemléli Kelet-Közép-Európát, ahol a jogállamiság, a demokrácia és a pluralizmus „nyomás alá került” – fogalmaz finoman a kommentátor, és hozzáteszi: nem látható uniós stratégia és cselekvőképesség olyan növekvő globális kihívásokkal szemben sem, mint a digitalizáció Európán kívüli dinamikája, az autokrata módon irányított Kína fenyegető felemelkedése világhatalommá, a politikai iszlamizmus világméretű terjedése, az Egyesült Államoknak a NATO iránti, immár megkérdőjelezhető szolidaritása, Afrika népességének erőteljes növekedése, illetve a globális éghajlat- és környezetvédelem.
Ezeket a kérdéseket – írja a Neue Zürcher Zeitung – a választási kampány idején vagy csak felületesen érintették, vagy teljesen mellőzték, mert az ilyen jellegű problémák leküzdése bonyolult, népszerűtlen stratégiákat követel, amelyeket illetően nincs egyetértés Európában. Ez az Európai Parlament – vélekedik a szerző – aligha fog utat mutatni, legfeljebb csak a jelen helyzetet igazgatja majd. A magas választási részvétel azonban azt mutatja, hogy a polgárok növekvő elvárásokat támasztanak az európai politikával szemben.
Végezetül a Le Soir segítségével arról, hogy miként szavazott a nacionalisták által gyűlölettel és megvetően emlegetett Brüsszel, az eurokraták városa. Belgiumban ugyanis nemcsak európai, hanem belföldi választások is voltak, és megnéztem, hogyan szerepeltek az egyes pártok az önálló régiónak számító belga fővárosban. Meg kell mondjam, Brüsszel megbízhatóan hozta a papírformát. Első helyen végzett a szocialista párt, ezt követi a zöld Écolo, harmadik helyen a liberálisok, negyediken az európai föderalisták, ötödiken a szélsőbal, hatodikon pedig azok a kereszténydemokraták, akik a Fidesszel szembeni fellépés szorgalmazói közé tartoznak.