A Magyar Szociális Fórum (MSZF) üdvözli a Nyugdíjasok Országos Képviselete (NYOK) által az „idősek hónapja” alkalmából „Mi is megszólalunk” címmel október 28-án rendezendő konferenciát. Az eszmecsere programjának összeállítói hangsúlyozzák a nyugdíjasokra figyelés, az idősek megbecsülését, a nemek közötti egyenlőség és esélyegyenlőség fontosságát.
A Magyar Szociális Fórum (MSZF) álláspontja szerint a nagy társadalmi ellátó rendszerekhez tartozó egészségügy, nyugdíjkassza, idősgondozás, valamint a szociális kiadások elégtelen állami finanszírozása számos nyugdíjas és családja életét megnehezíti, nemcsak anyagilag, de erkölcsileg is. A kormány a 2012. január 1-jétől hatályos alaptörvényben az idős beteg hozzátartozóról gondoskodást – az állami felelősségvállalás helyett – a családok nyakába varrta, és ugyanezt a célt szolgálta a 2016 nyarán felélesztett szülőtartási törvény is. A családokban az idősgondozás terhe főként a nőket sújtja. Az idős hozzátartozó ápolásával járó lelki és fizikai terheken túlmenően az anyagi veszteség okozta teher is számottevő azokban a családokban, ahol az otthonápolást végző nők évekre, évtizedekre kiesnek a munkából, és a segélyes ápolási díjak miatt minimális összegű nyugdíjra számíthatnak azok, akik hosszabb ideig kénytelenek ápolni a súlyosan beteg, idős szülőket, hozzátartozókat. Mindez azonfelül sújtja őket, hogy a nemek közötti diszkrimináció miatt amúgy is az azonos munkakörben foglalkoztatott férfiakénál ötödével-harmadával alacsonyabb a nők nyugdíja. Még akkor is, ha azonos végzettséggel, és azonos szolgálati idővel rendelkeznek. A vidéki–fővárosi kereseti egyenlőtlenségek miatt hatványozódnak a gondok.
Miközben a kormánypropaganda a nyugdíjasok megbecsüléséről szól, a valóság köszönő viszonyban sincs az idősek megbecsülésével. Sem az egészségügyi ellátás, sem az idősgondozás területén, sem a nyugdíjemelések viszonylatában nem éri el azt a szintet, melyben a 2010. évi kormányváltás előtti években részesülhettek az idősek.
Öregedő társadalmunkban az egészségügyi ellátás 2010 óta nagymértékben zuhant minőségileg annak ellenére, hogy a kormánypropaganda „világszínvonalú magyar egészségügyről” szónokol. Mindeközben minden 10-ből 8 beteget meg lehetne menteni, de erre még szándék sem mutatkozik, mert például 75 éves kortól már diagnosztikai vizsgálatokra sem küldik az embereket. Az utóbbi 10 évben az alapellátás köréből kivettek számos beutalási lehetőséget, szakorvosi beutalási feltételekhez kötötték őket, ami hátráltatja a betegek mihamarabbi és hatékony gyógyulásának esélyeit.
Az alapellátásból hiányzó orvosok száma mára már elérte a 400-at, ebből csaknem 2/3-ad a tartósan betöltetlen háziorvosi állás. Az alapellátási gondokat tetézi az is, hogy a háziorvosok átlagos életkora 60 év, miközben utánpótlásukra már remény sincs. Évente 64 háziorvos tesz szakvizsgát, de közülük mindössze hatan pályáznak az üres háziorvosi állásokra. A többiek más területen, vagy külföldön keresnek boldogulást. Akadozik az ápolói szakszemélyzet utánpótlása is, és a végzett diplomás ápolók nagy része is eltávozik az országból.
A helyzet drámai: kétmillió felé közelít a 65 évesnél idősebbek száma, háromnegyedük különféle betegségekkel küszködik. Idősotthonokban viszont csupán 3%-uk kaphat elhelyezést. A várakozási idő minimum 2-3 év azok számára is, akik a rossz egészségi állapotuk miatt napi több mint 4 órás ápolásra szorulnak. Már rég nincs elegendő otthonápolást vállaló/végző egészségügyi és szociális szakember. Idősotthoni helyhez „kihalásos alapon” juthatnak csak hozzá a rászorulók, sokan nem tudják megfizetni a magas térítési díjakat. Mivel az állam évek óta nem növeli az idősotthonok állami támogatását, gyakorlatilag nem tudnak bejutni a rászorulók. Emiatt csak a családon belüli otthonápolás mentheti meg az időseket az ellátatlanságtól.
A helyzet nehézségekre és a megoldatlanságra utal az is, hogy a szociális szféra dolgozói a legrosszabbul fizetett alkalmazottak, sokan elhagyják a pályát, miközben a képzettség nélküliek foglalkoztatása nem megoldás az idősgondozásban. A szociális szférában mintegy 3600-an dolgoznak. Számuk rohamosan csökken az alacsony bérek és a szervezetet rendkívüli mértékben igénybe vevő, túlterhelő munkatempó miatt. Akik ideig-óráig ilyen alacsony bérért kénytelenek dolgozni, inkább kivándorolnak.
A családok nőtagjai sem tudják felvállalni ezt az emberpróbáló feladatot a kétkeresős családmodell és a 65 éves nyugdíj-korhatár mellett. A rendkívül alacsony ápolási díj összege megélhetést nem szavatol a számukra, sőt, a segélyszerű ápolási díjak után nagyon alacsony nyugdíjakra számíthatnak majd. Hazánkban az idősgondozás talán a leggyatrábban fizetett munka. A kiszolgáltatottság eredménye: az állam az idősek ápolását a családok nőtagjaira sózza. Holott a kormány által oly sokszor emlegetett „szárnyaló gazdaság” anyagi részéből bőven jutna erre is állami pénzforrás, de a központi akarat hiányzik az anyagi finanszírozáshoz.
A problémák összegyűjtését segíthetnék az önkormányzatok is, mivel a helyi közösségek ismerik legjobban az ott élőket és gondjaikat. Mára csaknem teljesen felszámolták az idősek állami házi gondozó szolgáltatásait, így a rendszerbe újonnan bejutók már nem részesülhetnek ilyen szolgáltatásban.
A nyugdíj-rendszer hamarosan eléri azt a kritikus pontot, amikor – a szakértői elemzések szerint is – finanszírozási gondok várhatók. A következő nyugdíjas nemzedékek számára már elkerülhetetlen lesz az öngondoskodás, mivel a nyugdíjak értékállósága már ma is bizonytalanságban tartja az időseket. A kérdés csupán az, hogy miért szüntette meg az állam az öngondoskodó befizetéseket a magán-nyugdíjpénztárakba, ha most újra öngondoskodásra szólítja fel a következő nyugdíjas nemzedékeket? További kérdés: ha a magyar gazdaság olyan jól teljesít, mint a propaganda állítja, miért nem jut évenként alig néhány százaléknál több az időskorúak nyugdíjemelésére? Miért a nyugdíjasok hiteleznek az államnak, még az inflációt is alig követő nyugdíjemelés mértékét elérve úgy, hogy minden januárban alulbecsült inflációs emelést kapnak mindössze csupán?
A Magyar Szociális Fórum álláspontja szerint az inflációt követő nyugdíjemelés mértéke helyett vissza kellene állítani a svájci indexálás számítási módszerét. Amellett még a (gyógyszerek, az élelmiszerek és a szolgáltatások rendkívüli mértékű áremelkedését is figyelembe véve) a nyugdíjas fogyasztói kosár figyelembevételével kellene emelni minden évben a nyugdíjakat. A környező országokban kétszámjegyűek a nyugdíjemelések, még a miénknél rosszabb gazdasági eredményeket felmutató országokban is. Ha Európában a legjobb gazdasági növekedést hazánk produkálja – miként a kormány-kommunikáció állítja –, ha Magyarország egyre jobban teljesít, miként fordulhat elő, hogy nem jut pénz a tisztességes nyugdíjemelésre? A nyugdíjasok nem kérnek a „kormányzati pótcselekvésből”, a rezsiutalványból és a nyugdíjprémiumból. Helyette kiszámítható és értékálló nyugdíjemelést kérnek.
A Magyar Szociális Fórum javasoljaa Nyugdíjasok Országos Képviseletének (NYOK), hogy a nyugdíjas és szociális szervezetek közös programmal és közös akarattal harcoljanak a hazai nyugdíjasok érdekeiért, és kényszerítsék ki a kormánytól, hogy üljön mihamarabb a tárgyalóasztalhoz a nyugdíjas- és szociális szervezetek képviselőivel.
Jelenleg, a társadalom és a nemzedékek szolidaritásának hiánya elsorvasztja az idősek jövőjét. Az idősek érdekében sürgős és pozitív intézkedésekre lenne szükség a nagy társadalmi ellátórendszerek, mint az egészségügy, a szociális és a nyugdíjrendszer területén, hogy az idősek emberhez méltó színvonalú ellátását biztosítsák. Az állam nem hagyhatja magára a ma kiszolgáltatott helyzetben lévő időseket, és persze a következő nyugdíjas generációkat sem, akik a szolidaritás elvét követve építették és építik fel az országot – áll a Magyar Szociális Fórum közleményében.