Építkezik a szövetségi kancellár…

Háromszor hét, de nem 21, hanem 777 millió euró – várhatóan ennyibe kerül a berlini kormányfői irodakomplexum bővítése. Nem kis összeg, még német viszonylatban is számottevő – tárgyalja is az ottani sajtó rendesen. Pedig nem szokatlan, hogy vezető politikai személyiségek – államfő, miniszterelnök, mások – szűknek érzik rezidenciájukat. Gondoljunk csak bele: a budapesti parlamenti dolgozószoba évtizedeken át megfelelt az aktuális népköztársasági vagy köztársasági miniszterelnököknek, ám a jelenlegi már a budai várba költözött, felújíttatva és átalakíttatva az egykori Karmelita kolostort… (A nyitó képhez: várhatóan ilyen lesz a német kancellári hivatal…)

Berlinben nincs hasonló célú épület, a régi királyi vár romjait még az NDK idejében felrobbantották, hogy helyet adjanak a keletnémet parlamentnek, a tündöklő Köztársasági Palotának (amit a német egyesülést követően ugyancsak eltüntettek…). Így, amikor a német szövetségi kormány a kisváros Bonnból a fővárosba költözött, a törvényhozás épülete, a Reichstag szomszédságában kialakították a kormányfői hivatalt. Ennek csupaüveg-acél-beton együttesét készül most radikálisan bővíteni Olaf Scholz kancellár és még inkább munkatársainak hada.

A Spree túlpartjáról nézve a bővítmény harmonikusan illeszkedik a tájba.

A terv kétségkívül merész: az új komplexum nem csak nagyobb, mint a washingtoni Fehér Ház vagy a párizsi Elysée-palota. A szövetségi kancellárián ugyanis akut az irodahelyiség-hiány. Azért, hogy az összes alkalmazott ismét egy helyen dolgozhasson, egy bővítményt építenek – négyszáz irodával, kibővített, részben új helikopter-leszállóval, valamint postai és logisztikai területtel.

A kancellária meglévő épületének 2001-i birtokbavétele óta újabb feladatokkal bővült a terület – a többi között olyanokkal, mint a járványok, az energiapolitika, a pénzügyi válság, az ukrajnai háború, a kiberbűnözés elleni küzdelem és a digitalizáció. Nemcsak a feladatok köre nőtt, hanem az alkalmazottak száma is: 410-ről jelenleg 750-re. Mivel az eredeti épületet maximum 460 munkahelyre tervezték, több mint kétszáz alkalmazottnak kellett a kancellári parkon kívüli más épületekbe költöznie. A bővítés célja, hogy az összes dolgozót újra összehozza. Evégett a parkban egy hatemeletes, félköríves épületben 400 további irodahelyiséget alakítanak ki egy campuson. Ehhez két egyemeletes épületet csatolnak. Itt további kiszolgáló létesítményeket hoznak létre a szövetségi kancellária munkatársai számára, például egy étkezdét és egy rendezvénytermet.

A további helyteremtés végett a parkban lévő jelenlegi helikopter-leszállót egy magasított leszállóhely váltja majd fel. A szomszédos szövetségi tulajdonú telken egy-egy postai és logisztikai terület is épül. A főváros folyója, a Spree felett egy másik gyalogoshíd köti majd össze a bővítést a meglévő épületekkel.

Egy új gyalogos híd a déli oldalon erősíti a Spree folyón átívelő kapcsolatot.
(A képek forrása: Axel Schultes Charlotte Frank)

Az építkezés a tervek szerint már az idén tavasszal megkezdődik és várhatóan négy-öt évig tart. A költségeket (jelenleg) a már említett 777 millió euróra becsülik. Az igényeknek megfelelően tervezett épület a Spree folyón keresztül szorosan kapcsolódik az anyaépülethez. Itt a Bundestag és a szövetségi kancellária épületei egy vonalban ívelnek át a Spree partján, összekötve Nyugatot és Keletet. A kancellári hivatalt azért is bővítik, hogy a jelenleg külső irodákban elhelyezett 260 munkatársnak a kancellária épületében legyen munkahelye. A kormányszóvivő szerint a kancellária összesen 840 alkalmazottat foglalkoztat. (A jelenlegi épületet 580 alkalmazottra tervezték.)

 Az országban uralkodó válságok miatt a szövetségi kormány építési terve értetlenségre talált – és nem csupán az ellenzéki pártok részéről. A kormány szerint a bővítésre a létszámnövekedés miatt van szükség. Abból a sok százmillió euróból, amit a szövetségi kormány a kancellária felújítására szán, a többi között egy óvoda és egy 250 négyzetméteres kancellári lakás épül. A szövetségi kormány a honlapján hangsúlyozza: „A kancellárnak rendkívül feszített időbeosztása miatt maximális mobilitásra van szüksége, ami helikopteres üzemeltetés nélkül nem biztosítható”.

Az ellenzéki pártok bírálják a kormány építési tervét. Gesine Lötzsch baloldali képviselőnő a Bundestagban azt mondta, a tervezett bővítés már nem felelne meg annak az eredeti szándéknak, hogy a kancellária épülete szerénységet mutasson. Kritika érkezett a keresztény pártok részéről is – noha eredetileg hozzájárultak a bővítéshez, amit annak idején Angela Merkel kancellár kezdeményezett. Időközben azonban a CDU/CSU-frakció szerint megváltoztak a keretfeltételek: a jelenlegi válságok, például az Ukrajna elleni orosz agressziós háború, az infláció és a magas gázárak miatt sokan már nem tudják, miből éljenek. „Egy új pompás épület és a kancellári hivatalnak a világ legnagyobb kormányzati székházává történő bővítése teljesen időszerűtlen” – mondta Thorsten Frei, a CDU első parlamenti titkára.

A kancellária valójában már most is hatalmas, alapterülete mintegy 25 ezer négyzetméter, négyszer nagyobb a washingtoni Fehér Háznál. A két kormány összehasonlítása azonban becsapós, mert a kancellárián szinte a teljes közigazgatási apparátus megtalálható, a Fehér Háznál viszont egy szomszédos épületben.

A kancellária bővítése várhatóan megduplázza a hasznos területet, és 50 000 négyzetméterre növeli. A szövetségi kormány tudomásul vette a vitatott bővítéssel kapcsolatos kritikákat, ám ragaszkodni kíván a tervhez.