Érvénytelen kérdésre érvénytelen választ – fényfestés a Képviselői Irodaházon

Most vasárnap, az országgyűlési választásokkal egyidejűleg mellett országos népszavazást is rendeznek, ezért ma hajnalban az érvénytelen népszavazásért kampányoló magyar civil szervezetek az All Out csapatával közösen egy újabb akcióval hívták fel a figyelmet arra, hogy a népszavazáson az érvénytelen válasz az egyetlen jó megoldás. 

„Emberi jogokról nem tartunk népszavazást, azok elidegeníthetetlenek. Orbán homofób és transzfób «népszavazása» manipulatív és szégyenletes támadás a demokrácia, a pluralizmus és a békés együttélés ellen” – mondta Matt Beard, az All Out igazgatója. 

Az Amnesty International Magyarország és a Háttér Társaság vezetésével és további 12 magyar civil szervezet részvételével zajló kampányban a civilek azért dolgoznak, hogy a vasárnapi népszavazás érvénytelen legyen.  

Ez a népszavazás egyenes folytatása a kormány eddigi homofób és transzfób politikájának, ami nem véd meg senkit, ám az eddiginél is nagyobb veszélybe sodorja az embereket azzal, hogy szalonképessé teszi a homofóbiát és transzfóbiát, illetve létfontosságú információktól zárja el a fiatalokat. 

„Ez a népszavazás a kormány propagandaeszköze, ha érvényes és eredményes lesz, azzal mindenki veszít, aki biztonságos Magyarországot szeretne, olyat, ahol mindenki egyenlő. A magyar társadalom sokkal elfogadóbb, mint a kormánya, ezért nagyon fontos, hogy vasárnap mindenki, akinek fontos, hogy milyen hely lesz Magyarország hétfőtől, érvénytelenül szavazzon a népszavazáson” – mondta Vig Dávid, az Amnesty International Magyarország igazgatója. 

„A kirekesztés és a gyűlölet sosem lesz megoldás, az emberek megosztása pedig csak gyengíti a közösségünket. A vasárnapi népszavazáson egyértelmű a döntés: ha nem akarjuk, hogy folytatódjék a megbélyegzésre, tabusításra és kiközösítésre építő politika, akkor mind a négy kérdésnél az igeneket és a nemeket is be kell ikszelni. Érvénytelen népszavazással közelebb kerülhetünk a biztonságos és az egyenlő emberek Magyarországához” – mondta Dudits Luca, a Háttér Társaság ügyvivője.