Esterházy 70

(Pompéry Judit, Berlin) Az irodalom utal az irodalomra. Ebben a műfajban lettem figyelmes anno Ingo Schulzera az „Egy, két és még egy történet”[1] című kötet kapcsán. Ebben a hármaskönyvben Kertész Imre novellájára reflektálva Esterházy Péter megírja az „ÉS”-t, a maga budapest–­bécsi útját, beleépítve a Kertész-szöveg egyes részeit. Amihez aztán harmadikként Ingo Schulze szintén ír egy történetet utalva a két előzőre. (Ingo Schulze bevezetője a berlini Collegium Hungaricumban tartott emlékesten (a szerző felv.)

Ilyesmi történt hétfőn a berlini Nemzetközi Irodalmi Fesztivál részeként zajlott Esterházy-megemlékezésen. Ingo Schulze indításként hosszú idézetet olvasott fel 2016-ban Győri László műfordítóval folytatott nyilvános levelezéséből. Mi is az a nem gazdasági értelemben vett jó vagy hasznos, amit az ember cselekedhet? A Márk változatban áll a rövid összefoglalás: „Hasznos az, ami jó valakinek. Vagy mindenkinek?” És itt van az Esterházy-életmű lényege.

Győri válaszlevelében beszámol az író halálának napján a PIM-ben tartott megemlékezésről, ahol a megjelent közreműködők, barátok és tisztelők öttől éjfélig olvastak fel írásaiból részleteket a Harmonia Celestis-től étteremkritikáig bezárólag. A következő napokban egy idézetözön árasztotta el a médiát a napi sajtótól és fészbukig sok aforisztikus megjegyzéssel, mint pl. a legendává vált „földet vissza nem veszek”. Egy egész ország gyászolta az írót, a szellemes, irónikus, szemtelen, egyben bájos embert, a morális intézményt.

(Csak zárjelben: Feltűnő, hogy az intézmény és az erkölcs időközben mennyire megváltozott. Mármint nem az övé, hanem a magyar politikáé. Felesége, Gitta keserűen jegyezte meg, hogy otthon a közbeszéd csak liberális zsidóbérencként emlegeti, halála után 4 évvel kiiktatták az irodalmi kánonból, következésképp egy nyilvános, hivatalos megemlékezés szóba sem jöhetett.)

Ide-oda utalva, idézve Ingo Schulze bensőségesen szólt barátjáról. A részletek – Esterházy szavajárását, emberi tartását idézve tipikus élethelyzetekben – hol meghatóak, másutt humorosak – mindvégig tisztelet- és szeretetteljesek.

A továbbiakban a fent említett három további közreműködő részleteket olvasott fel a „Harmonia Celestis”, az „Utazás a tizenhatos mélyére” és a “Hasnyálmirigynapló” művekből. A kitűnő válogatás híven tükrözi Esterházy lényét, érdeklődését, nyelvi sziporkázó képességét, humorát, bölcsességét.

„Rák, ez jó kezdőszó, …

… Most már soha nem leszek egyedül. H[2] mindig velem …

… Az elég jó utolsó mondat volna, hogy a mindiget javítom örökkére.”

„Szép temetés volt” – mintha mondta volna egyszer Esterházy Péter, véli Ingo Schulze. Ha nem is igaz, de jellemző. Nos, a hétfői megemlékezésre is illik. Nívós, szellemes, megható, egyszóval méltó est volt.


[1] Hirtelenjében nem is tudom, hogy megjelent-e egyáltalán magyarul: Imre Kertész, Péter Esterházy, Ingo Schulze: „Eine, zwei, noch eine Geschichte/n“. Berlin Verlag, 2008. 94 Seiten

[2] Hasnyálmirigyrák

Bevezető: Ingo Schulze; közreműködők: Matthias Schwerwenikas, Stephan Szász és Zilahi Anna; kurátor: Ilma Rakusa író és műfordító, aki a felolvasott szövegeket kiválasztotta.