Az idei első negyedévben bruttó 1115 forint (3,48 euró) volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére – derül ki a Trenkwalder közel 7 ezer fő béradatait feldolgozó elemzéséből. (A szerk. megj.: a magyar kormányzat által példának nem tekintett Nyugat-Európában a fizikai dolgozók órabére legalább 10 euróval több, és jár nem a 13. és 14. havi fizetés is.)
A jó 16 százalékos (magyarországi!) növekedés 2018 hasonló időszakában tapasztalt 959 forinthoz hasonlítandó. A felső kategóriákban is gyorsult a béremelkedés üteme: az adó- és pénzügyi tanácsadással (is) foglalkozó BDO Magyarország több mint 60, zömmel nemzetközi tulajdonú hazai vállalat mintegy 500 középvezetője esetében ugyanebben az időszakban 5,2 százalékos bérnövekedést tapasztalt; egy évvel azelőtt 4,5 százalékos volt az emelkedés.
Ma már szinte minden hazai régióban ezer forint feletti átlagos órabérre számíthatnak a fizikai dolgozók – írja tudósítónk a BDO adatai alapján. Kivételt a dél-dunántúli és az észak-alföldi térség, ahol a betanított munkát végzők körében az átlag 900–1000 forint. A szakmunkások azonban Közép-Dunántúlon és Közép-Magyarországon immár átlagosan 1250–1300 forint körüli átlagos órabérrel számolhatnak.