(Szerző: Gergely Péter/ https://biztosdontes.hu) A kényelmünk visz bennünket a vesztünkbe: az interneten gyorsan akarunk lecsapni egy-egy jó ajánlatra és nem törődünk a biztonsággal – ennek köszönhetően újra gyorsan emelkedik a bankkártyás csalások aránya és az az összeg is, amit az ügyfelek a visszaélésekben elvesztenek. Holott: néhány lépéssel biztonságossá tudjuk tenni az internetes vásárlásainkat. 

Éltanulóból az utóbbi hónapokban a középmezőnybe esett vissza Magyarország a bankkártyás a csalásokban elszenvedett kárt tekintve. A statisztikák szerint a múlt években hazánk rendre dobogós helyen végzett a bankkártyás fizetések biztonságát illetően – köszönhetően például a világon először nálunk bevezetett sms-kontrollnak –, ám az utóbbi hónapokban romlott a helyzet. 

Elképesztően nagy a kár

A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint a tavaly elkövetett bankkártyás visszaélések száma meghaladta a 182 ezret, több, mint 8000 millió forintot szereztek meg a bankkártyacsalók.Egyetlen év alatt ötödével nőtt a sikeres visszaélések száma, ám ennél is aggasztóbb hogy a kárérték lényegében megduplázódott. Bár az egy visszaélésre jutó kárösszeg továbbra is eltörpül az átutalásos károk esetében egy visszaélésre jutó 1,5 millió forinthoz képest, a szakértő szerint figyelmeztető, hogy a múlt év második felében egy-egy sikeres bankkártyás csalás esetén már több mint ötvenezer forinttal rövidítették meg csalók az ügyfeleket. Ez az érték 2021-ben még „csak” 20 ezer forint volt. 

Leáldozott a zsebtolvajoknak

A bankkártyás csalások több mint háromnegyedét az interneten megszerzett bankkártyaadatok felhasználásával indítják a csalók. Lényegében eltűnt a bankkártyákat vagy adataikat fizikai módon megszerző bűnözői kör, hiszen az internetes adatszerzésért nem kell készpénzkiadó ATM-automatákat vagy kártyaelfogadó terminálokat manipulálni, pénztárcákat megszerezni, mely esetekben sokkal nagyobb a lebukás veszélye.  

Óvatosan a keleti webshopokkal

Sajnálatosan az internetes vásárlási szokások tehetők leginkább felelőssé azért, hogy a bankkártyás visszaélésekben ez a növekedés bekövetkezett. A magyarok is előszeretettel vásárolnak már olyan jellemzően távol-keleti webáruházakból, amelyek rendkívül olcsó áraikkal könnyen elnyerik az ügyfelek bizalmát. A gondot az okozza, hogy ezeknél a nem európai webáruházaknál nem kötelező alkalmazni a fő biztonsági elemet, a kétfaktoros ügyfél-hitelesítést. 

Kontinensünkön ennek a megoldásnak köszönhetően bankkártya-adataink megadása önmagában nem elegendő ahhoz, hogy az online térben fizetést kezdeményezzünk, ahhoz valamilyen egyéb módon további engedélyt kell adnunk a tranzakció külön egyedi jóváhagyásával. A múlt években az online-csalások visszaesését maximális mértékben segítette ez a kétfaktoros ügyfél-hitelesítés, ám a netes fizetési szokások változásával, azzal, hogy az internet segítségével bárhol fizethetünk, ez sokkal kevésbé véd bennünket. 

Ne mentsük el a kártyaadatokat!

Fontos arra is felhívni a figyelmet, hogy a túlzott kényelmünk is okozhatja a vesztünket. Sajnos, az ügyfelek egyre nagyobb arányban adják meg bankkártyaadataikat egy-egy webshopnak azért, hogy a következő vásárlás esetén ne kelljen bíbelődniük az adatok bevitelével. A problémát az okozza, hogy ebben az esetben ezeket a kényes adatokat egy ismeretlen webshopra, vagy annak a bankkártyás tranzakciókat felügyelő szolgáltatójára bízzuk. Ha az adatok őrzése nem a legszigorúbb szabvánnyal történik, akkor a bankkártya-adatok feltörhetőek lehetnek. A csalók pedig mindenekelőtt ezeket az adatbázisokat támadják azért, hogy onnan adatokat szerezzenek.

A figyelmetlenségnek, kényelmünknek komoly ára van: a bankkártyás visszaélések esetében dinamikusan növekszik az az érték, amit végül is mi, a számlatulajdonosok vagyunk kénytelenek kifizetni. Egykor a kártyás visszaélések 8-10 százalékát kellett elkárolniuk az ügyfeleknek, a múlt év végén ez az arány már a 70 százalékot is meghaladta.

Éppen ezért nagyon fontos, hogy lehetőség szerint ne mentsük el a bankkártya-adatainkat külföldi webáruházak honlapjain, nem európai webáruházak esetén pedig használjunk olyan fizetési módot, amely azt garantálja hogy a fizetéshez kiadott adatainkat nem lehet felhasználni.

Van megoldás a biztonságos netes fizetésre

A hazai bankok jó része kínál az ügyfeleinek virtuális bankkártyát, ami csak az online térben használható. Ezekre a vásárlás előtt vezethetjük át azt az összeget, amit el akarunk költeni a webshopokban, így biztosított, hogy a csalók a bankkártya megszerzett adataival sem tudnak hozzáférni a számlánkon tartott további pénzünkhöz. 

Itthon a CIB és a Revolut már olyan, egyszer használatos bankkártyákat is kínál, ahol minden egyes bankkártya-tranzakcióhoz egyszer használatos virtuális kártyát kérhetünk. Ebben az esetben már annak a veszélye sem áll fenn, hogy a webes kártya adatait a későbbiekben felhasználva csalók hozzáférjenek a virtuális kártyához tartozó pénzösszeghez is.

Ugyanígy védhet az Erste Bank és az OTP Bank külön internetkártya megoldása; esetükben az egyedi kártyalimit, illetve az elkülönített egyenleg segíthet. Több banknál az ügyfél ingyen lezárva tarthatja a kártyáját két kártyahasználat között (blokkolás), amivel mindenféle csaláspróbálkozást eleve kivéd. Ilyen megoldást a Gránit, Erste, K&H, MBH, Raiffeisen és UniCredit bankok kínálnak. Létezik még földrajzi korlátozási lehetőség, illetve külön internetes tranzakciók tiltásának lehetősége is a CIB, OTP és Revolut bankoknál.