Ez az írás nem Gréczy Zsoltról szól


Azért egy pillanatra, két „Áldott karácsonyt!” jókívánság között, a maximumra járatott fraternité idején gondoljunk bele abba,

hogy miközben már jó ideje igen erős politikai hátszéllel megtámogatott bűnszervezet a szemünk láttára, gátlástalanul és megszokott rutinnal, előre megfontolt szándékkal, aljas indokból, s különös kegyetlenséggel fosztja ki az ország lakosságát;
hogy amikor az ember „szabadon” és legfőképp pénztárcájától függően választhat: vagy irtózatos összegeket fizet, ha életben óhajt maradni, vagy, ha nincs pénze, bevonul a közkórházba, ahol matematikailag komoly esély nyílik arra, hogy valamitől megfertőződve búcsút intsen az árnyékvilágnak;
ahol megállás nélkül hazudnak a hatalmasok és a kézből etetett köz- és pártszolgálatosok, totál hülyének nézve (sokszor sajnos teljes okkal) a lakosságot; ahol a „nemzeti” oktatási rendszer arra lett kitalálva, hogy garantáltan negyedosztályú, fapados alattvalókat neveljen a gyermekeinkből és unokáinkból, s nem nyelveket beszélő, kreatív, gondolkodó, autonóm, a világ bármely részén versenyképes és helyüket megálló személyeket;
ahol a büntetőeljárásban a közvádló szerepét betöltő, nyomozást, büntetés-végrehajtást és a közigazgatási és más intézmények működésének törvényességét felügyelő állami szerv élén álló főszemély, a pandúr együtt kvaterkázik és szotyolázik a rablókkal;
szóval egy ilyen országban a legnagyobb erkölcsi közfelháborodást az váltja ki, hogy valaki, tök mindegy, hogy ki, magánéletében miként szereti kilógatni a maga és társa kedvére és gyönyörűségére a nemi szervét,
ott valami rettenetesen el van cseszve, meg van erőszakolva és agyon van abuzálva, ugyanis a hülyeség vagy az ízléstelenség – szemben a fentiekben felsoroltakkal – nem köztörvényes cselekedet, ám miközben az apokaliptikus átkoktól és csúcsra öngerjesztett erkölcsi felháborodástól hangos hazában senki sem pillant saját függönye mögé,
s nem gondol bele abba, hogy ő maga miféle módokon, formákban stratégiák és taktikák mentén szokta rutinszerűen átverni és/vagy megalázni társát, miként szalad el a keze odahaza, ha asszonya vagy gyermeke nem a neki tetsző magatartást tanúsítja, miként és hogyan szokta szórakoztatni magát és haverjait baráti összejövetelein,
hogy a Shakespeare-től, Thomas Manntól és Kafkától roskadozó könyvespolcai tövében milyen internetes oldalakra szokott rendszeresen rákeresni, és hogy milyen jó kedvvel, bőséggel csalja az áfát, majd dicsekszik el ezzel a kollégáinak, hogy naponta kipréselt hazugságaival, ócska és jellemtelen megalkuvásaival, némaságával, gyávaságával, a szolidaritás teljes ignoranciájával miként lesz maga is részese a totális manipuláció trikoloros univerzumának,
s közben nem tűnik fel a veszett sakálként ordító brigádoknak (vagy nagyon is feltűnik, hiszen erre szakosodtak), hogy lassan nincs magánélet, privát szféra, mert ott, ha épp kedvem szottyan ahhoz, akkor lógathatom az akármimet naphosszat a spájzban vagy a nappaliban,
de a privacy széles e hazában nem ismert, következésképp a lógatás a gond, s nem az, hogy förtelmes, hányni való, mindnyájunk magánvilágát és magánszféráját semmibe vevő, azt sáros bakanccsal tipró és folyamatosan kukkoló ócska gazemberek és szarházi gengszterek már nem csupán a hálószobánkban vannak, hanem ott fekszenek a bekamerázott és bemikrofonozott ágyunkban, lesik, mi történik a takaró alatt
(mert – egyebek mellett – a nagy nézettségű és közkedvelt televíziós műsoraik erre szocializálták őket, a nyilvános ágyjelenetekre és a mikrofonba való beleszellentésre), vagyis ez keveseket háborít fel, az tudniillik, hogy a magánszféra szentségét leváltotta a közösségi örömforrássá, matathatóvá és letapizhatóvá tett magánszféra, a világra kifeszített nyílászárók perverziója,
az álszenteskedést politikai programmá tevő és a megannyi frusztrált tudatot (ön)megnyugtató vagy önigazoló hipokrita szerepjáték, a politikai közpetting és közvoyeurködés bélsara.
És a leegyszerűsítéseket elkerülendő: a legkevésbé Gréczy Zsoltról, avagy cselekedetének relativizálási szándékáról szól ez a poszt (Gréczy lemondását helyesnek tartom), hanem persze egészen másról.
És most udvariasan és előzékenyen adjunk utat az erkölcsöket gigantikus méretekben védő és óvó morálbajnokoknak és erkölcshéroszoknak, s következzék a nyilvánossá erőszakolt és nyilvánosan megbecstelenített privát szféra boldog, örömteli és önfeledt vígsága és ünnepi glorifikációja.


Amúgy szép ünnepeket!