Neves színészek, színházi emberek olvassák fel ma reggel azokat a támogató üzeneteket, nyilatkozatokat és leveleket, amelyeket a színművészetis hallgatók és a velük szolidáris oktatók kaptak az elmúlt napokban, hetekben. Olyan ismert emberek állnak ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium elé, akiket azért kedvel az ország, mert nem művi csecsebecséket, hanem valódi értéket tettek le az asztalra.

A fenyegetések ellenére, folytatódik az egyetemfoglalók tiltakozása. Mert bár a kancellárnak kinevezett Szarka Gábor (állományon kívül helyezett) ezredes ultimátumot intézett hozzájuk, ez csak megacélozta az erejüket. De nemcsak az övékét, hanem azokét is, akik támogatják őket a tiltakozásukban. Egyszerű, átlagos emberek és neves közéleti szereplők, művészek, határainkon innen és túlról egyaránt.

Nem a háttérhatalom áll tehát mögöttük, amint azt kezdetben az egyetemet fenntartó alapítvány élére kinevezett kuratórium elnöke, Vidnyánszky Attila mondta, hanem hús-vér emberek, színházcsinálók, színházkedvelők és olyanok is, akik csak nagyon ritkán jutnak el színházba, de az önkényt és a diktatúrát elutasítják.

Hernádi Judit szolidaritását fejezi ki a fiatalok iránt.

S ha már Vidnyánszky szóba került: a kuratórium élére kinevezett elnök mostanság meglehetősen visszavonultan él – legalábbis, ami a színművészeti körüli történéseket illeti. Az utóbbi hetekben gyakorlatilag teljesen eltűnt, átengedte a terepet Szarka (állományon kívül helyezett) ezredesnek. Hogy a kuratóriumi elnök visszavonulása önkéntes-e, vagy erre kapott utasítást, az jelen állás szerint nem tudható.

Nem kizárt, hogy már elege van az egészből, de valószínűleg nem ebben kell keresnünk háttérbe vonulásának okát. A döntés ugyanis nem az ő kezében van, soha nem is volt, mert akárcsak Szarka (állományon kívül helyezett) ezredes, ő is csak parancsot teljesít. Olyan parancsot, amelynek látja értelmetlenségét, ezért – ha maradt még benne némi méltóság, akkor el is borzad tőle. Mert ez a parancs nem az építésről, hanem a rombolásról szól. Nem az együttműködésről és a párbeszédről – hiába is igyekeznek ezt sulykolni a nyilvánosságnak –, hanem a hatalomról, a kultúra erőszakos és értelmetlen megszállásáról. Hadállásnak tekintik a mostani helyzetet, és csatatérnek a színművészeti egyetemet. Ezért is kellett (állományon kívül helyezett) katonát küldeni a terepre, olyan hadfit, aki saját bevallása szerint, idegenül mozog a teátrumok világában,

Hétfő reggel tehát neves művészek olvassák fel a Palkovics László vezette minisztérium előtt az egyetemfoglalókat támogató leveleket és nyilatkozatokat. Olyan színházi emberek, mint Básti Juli, Bánsági Ildikó, Nagy-Kálózy Eszter, Molnár Piroska, Szabó Győző, Mucsi Zoltán, Hernádi Judit, Pogány Judit, Mácsai Pál, Alföldy Róbert, Ascher Tamás és sokan mások. (A harmincnál több résztvevő teljes névsora az esemény Facebook oldalán olvasható.)

Nem percemberek álltak a színművészetis diákok és oktatóik mellé, hanem olyan kiváló művészek, akik már értéket tettek az asztalra. Művészetükkel, életpályájukkal bizonyítottak, szemben azokkal, akik most erővel próbálják a gazda parancsát végrehajtani.

Nem név és arc nélkül állnak a minisztérium Szemere utcai épülete előtt, ahogyan a kancellárnak kinevezett (állományon kívül helyezett) ezredes a hallgatókat vádolta, hanem egész életpályájukat, művészi és emberi hitelességüket „felvonultatva” olvassák fel az üzeneteket. Azokat a szövegeket, amelyek első megközelítésben az egyetemfoglalóknak lettek ugyan címezve, őket biztatják és biztosítják támogatásukról, de a kiváló művészek személyes jelenléte a regnáló hatalomnak is szóló üzenet:

lehet, hogy ma még félelmetesnek látszanak, de csak addig félelmetesek, ameddig sokan vannak, akik félnek tőlük.

Uncategorized

Minden, ami tud, fölszáll az égre

(Írta: Lendvai Ildikó) Mázlija van ennek a Palkovicsnak. Elég kinéznie az irodája ablakán, és annyi kitűnő művészt láthat együtt, amennyit egy színházi előadáson sem. Sok színházból gyűltek össze reggel a minisztériuma elé, hogy felolvassák azt a hatalmas halomnyi szolidáris levelet, amit a színművészetisek kaptak.

De persze Palkovics nem nézett ki. A beosztottjai sem mertek, minden ablak csukva volt. Egyetlenegyet láttam résnyire nyitva, kiváncsi vagyok, ki vette a bátorságot a csendes dezertálásra.

Az összegyűlt közönség kapkodja a fejét. Több tucat híres színész, smink nélkül, farmerben, dzsekiben, kötött sapkában a reggeli hidegben. Alföldi Róbert, Pogány Judit, Ascher Tamás sálként tekerte nyakára a blokád jelképévé vált piros-fehér műanyag szalagot, Lázár Kati a pulóverjébe gyűrte, Ónodi Eszter, Mucsi Zoltán karszalagként hordja. Halász Jutkán, Básti Julin piros kabát fehér sállal, nem véletlenül. Sokan állnak még az alkalmi dobogóra: Hernádi Judit, Nagy-Kálózy Eszter, Szirtes Ági, Csákányi Eszter, Szabó Győző, sok fiatal, az egyetemről is. Simán kihagyhattam egy-két Kossuth díjast is, felsorolni sem tudom, ki mindenki van itt..

Lázár Katinak, Pogány Juditnak, Halász Jutkának összecsukható széket hoztak a várakozáshoz.Mert időbe telik a rengeteg támogatás, üdvözlet felolvasása, pedig általában csak egy-két mondatot citálnak belőlük. Közel két és fél óra így is .A felolvasók nélkül nincs ma magyar színházi élet. A támogatók nélkül nemcsak közönség nincs, de magyar művészet sem: írt a Szépírók Társasága, a Filmművészek Szövetsége, a Műfordítók Egyesülete, az újvidéki, a kolozsvári, a marosvásárhelyi művészképzés hallgatói és tanárai.

Érdekes, a határon túli magyarok hazafiságára oly sokszor apelláló kormány róluk kussol. Szolidaritását jelzi sok magyar és nemzetközi szervezet, színházak, egyetemek, több rektori konferencia. A magyar nem. Én is rosszul érzem magam ettől, milyen lehet nekik!

De végre szellemes levélben megszólalt a HÖOK is. “Nem oké!” üzenik a kancellárnak és a kuratóriumnak. Néhány pikáns helyről is jött buzdító levél: a Bibó Kollégiumból, Vidnyánszky és Eperjes kaposvári egyetemen végzett volt osztályától, diákoktól és tanároktól a Pázmányról és a Károli Gáspár Református Egyetemről. Pedig utóbbi kettőt inkább a kormányhű elit kinevelésére szánták volna, úgy látszik, nem jött be maradéktalanul. A Károli volt és jelenlegi hallgatói a keresztény/keresztyén értékekre hivatkoznak: “Szabadnak és önrendelkezőnek teremtette Isten az embert”. Hallod, Semjén?

Legjobban mégis a magánlevelek melegítenek át a fagyoskodás közben. A 80 éves Klári nénié: “Ha fiatalabb lennék, veletek volnék!” Egy másik nyugdíjas: “Bármire szükségetek van, írjatok!” A Láng Tékából a legendás könyvesboltos Rédei Éva a szintén legendás sóletjét küldte. Másvalaki jelképként kenyeret, mentegetőzve: “Lehet, hogy nem jó jelképet választottam, nem értek hozzá, műszaki ember vagyok.”

Utoljára Mácsai Pál lép a mikrofonhoz. Egy verset szaval: Schein Gábor a színművészetiseknek szánta. Remélem, jól írtam le:

Minden, ami tud, fölszáll az égre. A kémény füstje, az ima, a boldogság, a gyász. És minden, ami tud, elúszik a messzeségbe. A gyerekkor, a szerelem,a vitorla, az idő. És ők mégis itt állnak. Itt állnak, és tudják, hogy fizetni kell. Boldogsággal, gyásszal, szerelemmel. Itt állnak és védik a reményt, az időt,mindent, ami gyönge, mint egy virágszirom,mint egy találkozás szakadt nyári felhők alatt, mint egy csók a beteg szemére. És jön már, aki nem tűri ezt az anarchiát.Jön már, aki rendet akar,és pénzt hoz, ígéretet, fegyvert. Jön már és megsértődik.Itt van és fenyeget. És minden, ami tud, fölszáll az égre. De ők itt állnak mégis,nem mozdulnak. És itt marad velük a gyerekkor,a szerelem, a vitorla, az idő. Minden ajándéka a messzeségnek

Megborzongok. Talán nem csak a hidegtől.