Köztudott, hogy a gazdasági válsággal küszködő EU-országokon belül is nagy a jobb munkalehetőségek és megélhetés reményében útra kelő munkavállalói népességmozgás. (Hazánkból máris mintegy ötszázezren mentek el Európa működőbb felébe kenyérkereső céllal…) Még nagyobb azonban az a nyomás, amely kívülről fenyeget. Az üldöztetések, háborúk, a kilátástalan gazdasági helyzet elől menekülő, többségükben alig vagy egyáltalán nem képzett fiatal férfiak, sőt családok tömegei kelnek útra Ázsiából, Afrikából, hogy a jobb élet reményében bejussanak az Európai Unióba. Papírjaik nincsenek, egyetlen lehetőségük az illegális határátkelés.
A szerb–magyar határon, a filmben konkrétan Röszke térségében, ha átjutnak, megnyílhat az út a nyugati országok felé, ahová legtöbben tartanak. Ha nem: visszatoloncolják őket Szerbiába. „Ez még nem Európa. Európa nagyon messze van innen. Ez csak területileg tartozik hozzá” – mondja az egyik menekülő, derültséget keltve a nézőtéren, mert a mozi magyar nézője is érzi ennek a fontos mondatnak a többszörös, fanyar értelmét.
Csakhogy a határt a legmodernebb éjjel látó és hőkamerák tartják megfigyelés alatt, aki pedig mégis be tudott hatolni valameddig, azokat a magyar határrendészet emberei, rendőrök és a helyi lakosságból verbuválódott önkéntes polgárőrök várják. Egyfelől ők is sajnálják ezeket a szerencsétlen menekülőket, másfelől feladatuk, sőt, kötelességük biztosítani az Európai Unió határainak sérthetetlenségét, mert erre kaptak parancsot. Ezért, ha nem is lehetetlen, csekély az esély a sikeres átjutásra.
Szerb területen, az átkelés előtt még a hideggel, az éhezéssel, a fáradtsággal, az ottani rendőrök erőszakos zaklatásaival is meg kell birkózniuk a szabadban éjszakázó migránsoknak. Ám a közeli szerb városból egy helyi magyar lelkész, vállalva a kockázatot, hogy tettei miatt a törvény kezére juthat, élelemmel, ruhával és isten feltétel nélküli szeretetével látja el a rászorulókat. Lényegében ez adja a film történetét.
A „főszereplő” isten szolgálja is pontosan tudja, hogy az Európát elözönlő, más kulturális és vallási közegből érkezők nagy száma idővel akár a helybeliek életterét is veszélyeztetheti, de nem felejtette el, milyen érzés idegennek, hontalannak lenni bárhol is. Ő ugyanis emigráns szülők spanyol ajkú közegben felnőtt fiaként tért vissza szülőföldjére, de papként már egy másik felsőbb parancs is vezérli: a szegények és elesettek megsegítése a szeretet nevében! Ebben ugyancsak két latin-amerikai hittestvére is segíti a hitközségében. Ő nem embercsempész, nem a határon átjutás trükkjeit tanítja, de kenyeret, meleg ruhákat, jó szót visz a reménykedőknek és velük együtt imádkozik – értük. Válaszul az iszlám hitű menekülő saját imájával erősíti meg mindezt. A pap tudja és reméli, hogy ha a mi kultúránk emberséges ezekkel az idegenből jött migránsokkal, az a mi megítélésünket is befolyásolhatja az ő kultúrájukban. Vehetem úgy is, hogy ez is egyfajta harc a terrorizmus és rasszizmus ellen. Ebben az is erősíti őt, hogy az unióba bejutottak közül sokan jelentik neki levélben vagy interneten, és köszönik, amit értük tett.
Ezeknek egy részét persze már a díszbemutatót követő beszélgetéskor tudtam meg a nagycsaládosVarga Tibortiszteletestől, aki maga is ünnepelt vendége volt az eseménynek.
A filmet, amely nem ítélkezik, hanem dokumentál, tavaly tél óta forgatja a stáb. Látva a végeredmény szépségét, az ember azt hinné, hogy megrendezett jeleneteket látunk, de nem így van. Sikerült elérniük, hogy ne csak a magyar polgárőrök, de a hóban sátorozó migránsok is elfogadják a jelenlétüket, és arcukat vállalva is merjenek természetesnek lenni. Még tolmácsuk sem volt, ami szöveg feliratozva látszik, azt az utóbb szerzett tolmács fordította. A filmesek olyan érzékeny kamerával dolgoztak, amelyhez a legkisebb fény is elegendő, nem voltak tehát lámpáik, amelyek árulójává lettek volna a tilosban járóknak az éjszakákban, ködös hajnalokon. Mégis, ahogy a kékesszürke határfigyelő szembogarában zölden megcsillan a speciális távcső zöld képe, ahogy a távoli közúti lámpák rávetülnek egy-egy arcélre, ahogy a tűz meleg sárgás-pirosa beteríti a körülötte ülőket, vagy a zúzmarás növények hideg függönye rejti az ott tartózkodókat, nagyszerű operatőri teljesítmény – és Sass Péter vágói munkájával nyeri el végső hatását.
A rendező többször mutat hőkamera-felvételeket, ahogy a technika láthatatlanul követi a határsértők mozgását, A zöldben, szürkében feltűnő apró pontok emberek, akikre les a hatóság. De még valami figyeli őket: a kereszt. A célkereszt, a tájban feltűnő objektum, talán sír keresztje, és az a kereszt is, amely ezúttal nem vérengző, mint Madáchnál, hanem a védelmező hit jelképe a szavakban, tettekben.
A probléma nincs lezárva, emberek tíz és százezreit nem hagyják szülőföldjükön élni és meghalni. Szaporodnak a menekülttáborok, az életveszélyeket is vállaló behatolási kísérletek a védettebb és reményekkel kecsegtető államokba. Akinek „sikerül”, megvetett és be nem fogadott hontalanként vállalhatja a magányos életben maradást, akinek nem sikerül, szövögetheti tovább a reménytelen álmokat. Egyetlen megoldás volna: teljes béke az egész világon és legalább minimális létbiztonság mindenkinek és mindenütt, ahol megszületett. No, erre sincs igazán reális esély. De arra, hogy ezen és a magunk hozzáállásán elgondolkodjunk uniószerte, világszerte, kellenek az ilyen humánus dokumentumfilmek is. Jó, hogy ez az alkotás az Európai Unió Menekültügyi Alapjának támogatásával megvalósulhatott.
Az alkotókról
Nagy Viktor Oszkár rendező a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem film- és televízió-rendező szakán végzett 2007-ben. Diplomamunkája, az Apaföld című nagyjátékfilm a 40. Magyar Filmszemlén elnyerte a Külföldi Kritikusok Díját (Gene Moskowitz-díj) 2009-ben, majd ugyanazon évben jelölték az Európai Filmdíjra is. Az azóta eltelt időszakban számos filmes műfajban bizonyított: rendezője volt a népszerű Hajónapló című televíziós sorozat egyik epizódjának. Bernadett & Sanju című 26 perces dokumentumfilmje számos hazai és nemzetközi fesztiválon sikerrel szerepelt (41. Magyar Filmszemle, 50. Krakkói Filmfesztivál, Hungarian Doc Jam, Zágráb, 7. Verzio Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál, Pécs, 2010 – Európa Kulturális Fővárosa díj, 8. Docudays, Ukrajna). 2012-ben Két világ közt című 67 perces dokumentumfilmje (HBO executive produkció) elnyerte a Magyar Filmkritikusok „2011 legjobb dokumentumfilmje” díját, a Jameson CineFest nemzetközi filmfesztivál legjobb dokumentumfilm-díjat, valamint a 9. Aranyszem Operatőri Fesztiválon „a legjobb operatőr” díját dokumentumfilm kategóriában.
Petrik András rendező, operatőr 2008-ban operatőrként végzett a berlini Német Film- és Televízió-akadémián. Suzuki (15’, r.: Christoph Wermke) és Devil hides in doubt (61’ dokumentumfilm, r.: Eva Stotz) című diplomamunkáit nemzetközi fesztiválokon számos díjra jelölték. 2009-ben részt vett a Berlinale Talent Campus operatőröknek szervezett workshopján. Operatőrként jegyzett filmjei sikerrel szerepeltek hazai és nemzetközi fesztiválokon egyaránt: Balkán bajnok (90’ dokumetumfilm, r.: Kincses Réka) a 38. Magyar Filmszemlén elnyerte „a legjobb dokumentumfilm” díját 2007-ben. A 40. Magyar Filmszemlén Intim fejlövés (73’, r.: Szajki Péter) című játékfilm „a legjobb elsőfilmes rendező” díját nyerte el. A fiú című rövidfilmje, amely a Magyarországi Református Egyház támogatásával készült, 2013-ban a Hipnózis Fesztiválon a társadalmi célú reklámfilm-kategória nyertese lett. Folyamatosan tevékenykedik mozis, illetve televíziós produkciókban.
László Sára, Gerő Marcell és Dobos Tamás 2007-ben – közvetlenül a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) elvégzése után – alapította a Campfilm Productiont. Az alapítás óta eltelt hat év alatt fokozatosan egyre nagyobb és bonyolultabb vállalkozásokba kezdtek mind gyártási mind finanszírozási szempontból. Az első rövid munkákat (mini dokumentumfilmek, videoklipek, kis költségvetésű reklámok, illetve az SZFE-vel koprodukcióban készített diplomafilm) a 3 Esküvő című háromrészes dokumentumfilm-sorozat követte. Később készítettek filmet a Duna Televízióval koprodukcióban, majd a HBO Central Europe finanszírozásában született meg a Két világ közt című filmjük, amely elnyerte a többi között a Magyar Filmkritikusok „2011 legjobb dokumentumfilmje” díját, valamint a Jameson CineFest nemzetközi filmfesztivál legjobb dokumentumfilm díját. Ez év elején készült elNagy Dénes Lágy eső című kisjátékfilmje (magyar–belga koprodukció), amely az idén egyedüliként képviselte Magyarországot a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon; a filmet a rendezők kéthete szekcióban láthatta először a nemzetközi közönség. A Médiatanács támogatásával készített Másik Magyarország című dokumentumfilmjüket szeptember 9-én tűzte műsorára a Duna Televízió.
A most befejezett Felsőbb parancs című dokumentumfilmen kívül jelenleg a – szintén európai uniós alaptól elnyert pályázati pénzből finanszírozott – Ha bírsz munkacímű, és a magyar–francia koprodukcióban készülő Káin gyermekei című egész estés dokumentumfilmeken, valamint a HBO Central Europe megrendelésére készülő Falc munkacímű dokumentumfilm előkészítésén dolgoznak.
A Felsőbb parancs tévépremierje október 24-én lesz a Duna Televízióban.