Valletta az idén Európa egyik kulturális fővárosa. Ebből az alkalomból nyílt május végéig látogatható fotókiállítás a budapesti Európa Pontban, II. kerület, Lövőház u. 35. alatt. Valletta és Málta is mindig gazdag volt kulturális eseményekben, fesztiválokban, az év minden szakában, a legkülönbözőbb művészeti műfajokban. Igaz, azon magyarok, akik már jártak ott, nem elsősorban kulturális értékeiért szállnak repülőre.
A fénykép-kiállítás megnyitásával az volt az egyik cél, hogy ráirányítsák a kis, földközi-tengeri szigetországra a figyelmet, a másik pedig, hogy a magyarok még inkább megismerjék Máltát, mint turisztikai célpontot, és mint európai országot. A fotótárlat a Máltai Turisztikai Hivatal magyarországi képviseletének gondozásában jött létre.
John-Mary Attard, a Máltai Turisztikai Hivatal régiós tisztségviselője rövid megnyitó beszédében hangsúlyozta: a szigetország számára fontos bevételi forrás az idegenforgalom, tavaly 2,3 millió turistaérkezéssel büszkélkedhettek, és 1,3 milliárd euró bevételt könyvelhettek el.
Annak köszönhetően, hogy az idén Valletta lett a kontinens egyik kulturális fővárosa, várhatóan nagy lendületet kap a turizmus. Tavaly 28 ezer magyar látogatott el a szigetre – remélhetően az ő számuk is növekedni fog majd.
A 34 fotó – amelyek 4 kivételével Vas Gergely Málta-rajongó fotós munkái – a hó végéig láthatók a budai Millennáris melletti Európa Pontban.