Free Entry – elsőfilmes Sziget-film a Corvin-tetőn

Az idén 25 éves Kerékgyártó Yvonne olyan rövid-, illetve kisjátékfilmek után készítette el első, 70 perces munkáját, mint az Ez egy kísérlet volt (2006), Youtube Girls (2009), Pinkwater (2010) Facebook-Molotov (2011) és a Marika nem cica (2013). Miért ragaszkodik annyira az angol címekhez és meghatározásokhoz? Ez az ő dolga, nyilván forgalmazási okai is vannak, meg hogy a Filmművészeti Egyetemen túl külföldön is tanult, mindenesetre elég zavaró a sem angol, sem magyar hibrid nyelv (hunglish), ami sznob jelleggel kezd eluralkodni bizonyos hazai körökben.

Barta Ágnes és Pusztai Luca.

A Free Entry műfaja is egy interjúban coming-of-age filmként van megjelölve, ami nyilvánvalóan valamiféle „életkorból fakadó” utalást takar, de miért nem lehet ezt magyarul mondani?  

A Free Entry főhőse két tizenéves lány, Betty (Pusztai Luca) és „V” (Barta Ágnes). Betty átveri az apját (Kardos Róbert), aki azt hiszi, hogy lánya valami táborban nyaral, miközben „V” nevű barátnőjével találkozik. Először felkeresnek egy fiatal drogdílert (Sándor Péter), majd a tőle 30 ezer forintért kapott marihuánával és hamis belépővel belógnak a Sziget-fesztiválra. Ott felkeltik maguk iránt mindenféle fiúk érdeklődését, buliznak, ismerkednek, vetélkednek egymással, isznak, füveznek, ezt-azt lopnak, mígnem elszakadnak egymástól, mert az őrök kitessékelik Bettyt a rendezvényről, mikor az elkezd kábítószert árulni ismeretleneknek. A lány még azon éjjel visszamegy a dílerhez, hogy pénzt kérjen tőle, isznak, egymáséi lesznek, majd Betty a fiú gitárjával előbb haza akar menni, aztán meggondolja magát és visszamegy a szigetre, megtalálja félig kába barátnőjét, akivel a hajnali csendben elüvöltenek egy dalt arról, hogy milyen szar ez az egész életük.

Ennyi.

Közben pedig folyamatosan dübörög a Sziget-hangulat a Brains, a Quimby, a Die Antwoord, a Dorothy’s Legs, a Fool About és a Superbutt zenekarok számaival.

A film ilyen szűkös cselekménnyel együtt sem rossz, mert valahol egy nemzedék életérzését tükrözteti abban az életkorban, mikor valaki a tinédzser- és felnőttkor határát próbálja átlépni. Igaz, nem is jó. A lányok családi hátteréről csak annyit tudható, hogy Betty apja egyedül neveli a lányát, akinek van egy bátyja is, és rá hivatkozva tud kapcsolatba kerülni a drogkereskedővel. „V”-ről még ennyi sem derül ki, csak az, hogy szeret csavarogni, bulizni, flörtölni. Mindenesetre a lányok meglehetősen közel sodródnak egyfajta kezdő bűnözői életmódhoz, de ezen meglehetős nagy önigazoló nyugalommal túl is lépnek. A nézőtől ez talán hamis összekacsintást vár el, mert helyettük mond ki dolgokat, de a veszélyeire, legfeljebb úgy hívja fel a figyelmet, hogy némely szereplők meg is jegyzik: „Nem vagytok még túl fiatalok ehhez?”, de sehol a komolyabb visszatartás. Érthető, hogy egy a hőseinél alig idősebb rendező-forgatókönyvíró maga is csak jó bulit lát a Sziget-fesztivál nemzetközi forgatagában, az idősebb korosztály azonban nem véletlenül és nem alaptalanul félti is gyermekeit ettől a permanensen bulizó, alkoholizáló, felelőtlenül tomboló és időnként kábítószerező közegtől.

A film három év alatt és három forgatókönyv alapján, alacsony költségvetéssel, nagy nehézségek árán állt össze. Eredetileg egy egyetemi tartalomfejlesztő workshopra készült, 30 perces websorozatnak indult, amelyből – ahogy sikerült hozzá kisebb-nagyobb támogató pénzeket szerezni – úgy nőtte ki magát játékfilmmé. A dialógusok is folyamatosan alakultak, és váratlan helyzetekre is fel kellett készülni. Hogy mégis minden ilyen jól összejött, abban nagy része van, hogy a Free Entry legerősebb pontja a színészi játék, amit ez a két lány, Pusztai Luca (Betti) és Barta Ágnes („V”) nyújt. A hamvas gyermeki báj és a nőiességüket próbálgató mini-wamp elegyei ők, tökéletes természetességgel és naivsággal és esendőséggel. A próbára tett leánybarátság apró mozzanatait nagy színészi fegyelemmel követik és hitelesítik. A többi szereplő jellegtelen epizodistává szürkül mellettük.

A filmet – részben kényszerűségből – hat operatőrrel (Pálos Gergely, Becsey Kristóf, Cador Rida, Nagy Zágon, Benkó Tamás, Szilágyi Fanni) forgatták, Bacskai Brigitta vágóval mégis sikerült egységes képi világot kialakítani. Számomra kissé kilóg a filmből az a vízi álomjelenet, amire nem biztos, hogy szükség volt, de szerencsére ez sem nagyon idegen a történettől.

A Free Entry a wiesbadeni goEast fesztivál versenyprogramjában, az idén áprilisban debütált, majd júniusban – Berlinben és Karlovy Varyban bemutatott filmekkel versenyezve – elnyerte az újvidéki Cinema City filmfesztivál legjobb filmnek járó díját. Itthon eddig csak a Sziget-fesztivál első napján láthatta a közönség, így került sor a mostani szakmai és sajtóbemutatóra.

A két főszereplő a film egyik jelenetében.

Bevezetőmben eléggé elmarasztaltam a Corvin-tetőt, mint erre nem alkalmas helyszínt. A romkocsma hangulatú tetőtéren ahhoz, hogy megfelelő ülőhelyet kapjon az ember, több mint egy órával a vetítés előtt el kellett foglalni a helyet, vagyis mintegy másfél órai semmittevés után késve kezdődött maga a program. Ez volt a „warm up” az egyre hidegebb estében, pontosabban lehetett sört, pálinkát, pattogatott kukoricát vásárolni, és egy emelettel lejjebb wc-re menni. A rossz hangosítás miatt a bevezetőből és bemutatkozásból szinte semmi sem hallatszott a film élvezetét pedig nagymértékben zavarta az állandó ki-be mászkálás. A pláza-mozikkal átvett rossz divat, hogy egyesek képtelenek filmet nézni evés-ivás-dohányzás nélkül, ezért a vásznat sűrűn kitakarták a sör-, popcorn árus és a toalett között ingázók, mert ami bement, annak ki is kell jönnie. Mivel a szervezők a film után még hajnalig tartó Dj-bulit is szerveztek, igyekeztem mielőbb elhagyni a helyszínt, ami a maga közegében akár retró hangulatúnak is nevezhető, de sajtóbemutatónak eléggé élvezhetetlen közeg. Ez is a történethez tartozik.

Nem ismerem a film további vetítési sorsát, így ajánlani sem igazán tudom kinek. Leginkább talán annak a fiatal rétegnek, amelyik szereti ezt a hangulatot, ezt a Sziget-feelinget, szóval sokaknak, de nem mindenkinek. A film előzetese itt megtekinthető, tessék kattintani!