A Tiszatáj Alapítvány kuratóriumának döntése alapján a 2019. év Tiszatáj-díját Gergely Ágnes költő kapta. (Egy elkapott pillanat a Petőfi Irodalmi Múzeumban: Esterházy Péter és Gergely Ágnes.)
Gergely Ágnes 1989-ben közölte a Péter-Pál után című versét a Tiszatájban, vagyis 31 éve rendszeres szerzője a lapnak. Több olyan darabot is publikált a folyóiratban, amelyre a szakma is felfigyelt. Huszadik századi szerzőként a holokauszt, a vasfüggöny, a rendszerváltás ellentmondásainak túlélője, emlékezője.
Írt a magyar társadalom morális kátyúiról, mégsem tagadja meg a magyarságot. Ugyanakkor Gergely művészete ellentmond annak, hogy pusztán társadalmi-politikai, illetve történelmi referenciák szerint olvassuk. Különféle kultúrák, műveltségromok emelkednek föl a verseiben az emberi civilizáció kollektív emlékezetéből. Gergely művei jó példái annak, hogy a világirodalom a magyarban, a magyar a világirodalomban teljesedhet ki.
„Vasesztergályos, tanár, újságíró, szerkesztő; költő, író, műfordító, esszéista és egyetemi oktató: fordulatos pálya, gazdag életút a Gergely Ágnesé” – írja róla a monográfusa, Halmai Tamás. Költőként az Újhold folyóirat nyugatos esztétizmusához kötődött, azzal, hogy a Kossuth- és kétszeres József Attila-díjas Gergely számára a művészet nem pusztán menedék, nem is egészen lázadás, hanem az etika, illetve a létezés problémáinak feszegetése. Prózaíróként hasonló kérdések foglalkoztatják, mint a költészetben. Az idegenség, a magány, a szenvedés, a szerelem motívumai jelennek meg a regényeiben, illetve a nagy sikerű emlékirataiban is. Gergely műfordítóként is kötődik a világirodalomhoz, valójában először műfordítóként ismerték el.
Kezdetben angolszász költőket tolmácsolt magyarra, később afrikaiakkal gazdagította a magyar műfordítás történetét. Ugyanakkor bármerre elkalandozott is, bármilyen költői divatok tűntek is fel és süllyedtek el az évtizedek során, Gergely alkotói világa autonóm sziget maradt.