(Írta: Szöllősi Ferenc) Bennem úgy maradt meg ifjúkoromból kiemelkedően érdekesnek a füge neve, hogy olvastam egy napilapban a Magyar Távirati Iroda hírét: termést hozott a fügebokor valahol, egy Balaton melletti kertben. Irigyeltem a kert gazdáját, akinek nem kérdés, ami számomra csakis az: milyen ízű a frissen asztalára kerülő, az általam (és az ország népe által) csak aszalványként ismert egzotikus gyümölcs. Elképzeltem a tóra néző terasz asztalán a tálat, benne alma, körte, szilva, szőlő – és füge. Hasonlít-e többi közül valamelyikre a zamata?
Azt viszont még évtizede sem hittem, hogy a nevét nem véletlenül elnyert Pesthidegkúton, ahol a hőmérséklet legalább 2-3 fokkal mindig hűvösebb, mint beljebb Budapesten, majd novemberben szedegetem a pár év alatt emeletmagas, terebélyes bokorrá nőtt fügebokrunkról a másodtermés édessé érett gyümölcseit.
A termést csak részben tartjuk meg. Készül belőle lekvár reggeli pirítósra, chutney vagy savanyúság az ebéd sültjéhez – roskadozik a pince polca a fügetermékektől. De sok jut ajándékba, döntően nyersen, családtagoknak kész termékként is. A magasban ott is hagyok sok szemet a madaraknak, járjanak csak ide, érés előtt és után szedjék csak le a kártevő rovarokat a többi növényről, ássák ki a földből. A bokorral pedig semmi gond nincs, csak metszeni kell, mert túl jól érzi magát, burjánzik.
A minap elbizonytalanodtam: örülhetek-e felhőtlenül ennek az ingyen gyümölcsnek? Nem vagyok-e önző? Hiszen nekem jó, de ez a hidegkúti meleg határozott intelem arról, hogy a globális felmelegedés nem mendemonda. Az országtól délre eső térségek flórája és faunája nálunk is otthonra talált. És nemcsak azok, amelyeket szándékosan hoznak ide, mint az én fügémet. Meg lehet-e szűrni, melyik fajt engedjük be, melyiket állítjuk meg a határon? Legfeljebb átmenetileg. Mai világunkban áruk és emberek hatalmas tömege utazik a Föld egyik oldaláról a másikra, velük óhatatlanul kéretlen egyedek is, amelyek aztán életre kapnak, elterjednek, ahol a létfeltételek adottak hozzá.
Úgy döntöttem, örülök a fügének. Egyelőre az önszoktatásnál tartok: az édességhez nem társul olyan zamat, mint a hagyományos gyümölcseink esetében. Ezért nálunk a lekvárja tartalmaz még egy kis citromot, vaníliát is. (Nyáron Tapolcán egy panzió reggelihez tálalt lekvárja meghirdetetten füge-sárgabarack összetételű volt, gondoltam is, hogy nem véletlenül.) Viszont, ha az időjárás változásával az övé a jövő, érdemes kikísérletezni, hogyan ízlik a legjobban.
Ettől függetlenül ültetni készülök néhány málnatövet a füge szomszédságába.
