(Írta: Berend T. Iván) Ezzel a szóval kezdődött Orbán Viktor nyilatkozata. Akaratlanul is örömmel kiáltottam fel, végre! A miniszterelnök gondolkozott, ez nagyon jó jel. (A nyitó képet Weisz Béla készítette.)

Sajnos, a lelkesedésem hamar lelohadt, hiszen a miniszterelnöki nyilatkozat így folytatódott: „Gondolkoztam, hogy vajon nem én megyek-e szembe a forgalommal. Határozottan meg kellett állapítanom, hogy ők. Minden egyes érv, amit Magyarország képviselt és kifejtett, megállja a helyét. Természetesen! Akik mind a forgalom ellen mentek, azok az Európai Unió 26 másik kormány-, illetve államfői voltak, nyilván mind hülye (sőt: hüje), mind szembe ment a forgalommal, és csak a magyar miniszterelnök tudta, merre kell menni. Weöres Sándor verse, a „Kisfiúk témáira” jut eszembe: „Karesz hüje, Gyöngyi hüje, csak én vagyok okos, énnekem a segembe is felyem van”.

De hát ez a vers, címe szerint is, kifejezetten kisfiúkra vonatkozik. Ez tévedés, a költő rossz címet adott versének: nagyfiúkra sok esetben még jellemzőbb ez a mentalitás.

Orbán óvatosan elkerüli, hogy az Európai Unióból való kilépésről beszéljen, ezt a szerepet átengedi munkatársainak. Így került sor arra, hogy a fideszes Magyar Nemzet hasábjain megjelenjen Fricz Tamás cikke:

„Tudom, hogy tabudöntögetésnek számít, de valakinek le kell írnia a szót, s most először nem feltétlenül elrettentésként: huxit – azaz Magyarország önkéntes, szuverén kilépése az unióból (a brexit mintájára)… merthogy a globalista pénzügyi elit és az általuk irányított uniós intézmények elszánták magukat a megleckéztetésünkre. Sőt, nem pusztán arra: a megbüntetésünkre. De még annál is többre: az ellehetetlenítésünkre, ha nem tesszük meg azokat a lépéseket, amiket ők diktálnak nekünk. És természetesen a végső eszköz a pénzmegvonás.”

Az Ukrajna elleni kirohanások hónapjai és az Ukrajnának nyújtandó EU-segély 2023 decemberi elutasítása után Orbán valóságos főszereplővé tette magát. Miután a döntés egyhangúságot követelt, ő egymaga meg tudta volna akadályozni Ukrajna megsegítését. Minden jel erre is utalt, a hatalmas plakátkampány, nyilatkozatok, az Európai Tanács elnökének, Charles Michelnek írott levél. – Csakhogy eközben Európa sem aludt, elkészített egy alternatívát, ami szerint 26 tagállam párhuzamos rendszerben biztosítaná a támogatást.

Erre azonban nem volt szükség: a magyar miniszterelnök 2024 februárjában – egy mindössze másfél órás bizottsági vita után – csendben megszavazta az EU három évre szóló 54 000 millió dolláros támogatását Ukrajnának. Az Európai Unió nyilatkozata joggal emelte ki, hogy „nagy jelentősége van, hogy a 27 vezető egyhangúlag döntött”. Kellemetlen, megszégyenítő vereség ez Orbán Viktor számára. 

A Kossuth rádióban azután természetesen megmagyarázta, hogy miért fordult szembe önmagával. Így indokolta: „attól tartott, hogy elveszik a magyarok pénzét és elküldik Ukrajnába”. Erről természetesen szó sem lehetett, de hát magyarázni kellett a bizonyítványt. Ezt amolyan Karinthy Frigyes-módra tette: „…nem lehetett iskolába menni, mert kiemelték a kaput”.

A tények különben sem fontosak. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter ügyesebb volt, nem magyarázkodott, hanem Brüsszelben így nyilatkozott: „Jól látok, jól olvasom, amit olvasok? – hogy nagy magyar siker született az Európai Unió csúcstalálkozóján, a kormánynak minden egyes célkitűzését sikerült érvényesítenie”.

Mi törtent is valójában? Az uniós vezetők megfenyegették Orbánt, hogy vétója esetén a „nukleáris opcióhoz” folyamodnak és a rendelkezésre álló szabályok érvényesítésével megfosztják a magyar miniszterelnököt szavazati jogától az Európai Tanácsban. Mint Daniel Freund német EU parlamenti képviselő fogalmazta: „A tagországok határozott kiállása meghozta gyümölcsét. A csúcstalálkozó tanulsága, hogy Orbánt kemény kézzel és erős nyomással lehet jobb belátásra bírni. Ezentúl nem létezhet pénzügyi ajándék Budapestnek”.

És ezt a sikeres vereséget még tetőzte, hogy az amerikai szenátus külügyi bizottságának elnöke, Ben Cardin közleményt adott ki, amiben élesen bírálta a magyar kormány politikáját és konkrét szankciókat is kilátásba helyezett Magyarországgal szemben. „Jelentős aggodalmaink vannak a magyar kormány miatt, amelynek tagjai rendszeresen és olyan módon támadják Biden elnököt és Pressman nagykövetet, amely elképzelhetetlen az Egyesült Államok szövetségesétől. A Biden-kormánynak felül kell vizsgálnia, hogy Magyarország valóban megbízható partner-e és megérdemli-e a vízummentességi programban való részvételt”. Mi több, 2023 utolsó hónapjai óta – mint a Szabad Európa Rádió nyilvánosságra is hozta – egy kétpárti csoport az amerikai Kongresszusban már előkészítette azt a szankciós csomagot, ami az Orbán rezsim vezető gárdáját bünteti, s ami rövidesen a Kongresszus elé kerül jóváhagyásra.

A modern magyar történelemben nem először fordul elő, hogy Magyarország szembefordul a Nyugattal. Ez történt az első, majd a második világháborúban és a hidegháború évtizedeiben is. Sikerült Magyarországnak valaha is nyernie a Nyugat elleni hadviselésből? Mi volt is ennek a következménye az országra? Tönkretett, lerombolt, megtizedelt ország. Kár, hogy ezen nem gondolkodik a hivatalban lévő miniszterelnök.