Gyalázat, gyávaság, embertelenség

Covid-centrum orvosi pihenőjét és mosdóját mutatják a mélységesen elszomorító és felháborító fényképek. „A kollégáink helyt állnak ilyen körülmények között is” – írja Facebook-bejegyzésében a Magyar Orvosi Kamara. És így folytatja:


„Kedves Olvasóink! Egyrészt köszönjük a felháborodásotokban rejlő együttérzést – igen, mi is meghökkenve szembesülünk ezekkel az állapotokkal.
Másrészt, kérjük, nézzétek el nekünk, de nem adjuk ki sem a forrást, sem a képek készültének helyszínét. Több okból:

Mi viszont ide írjuk: ezek a felvételek a Budai Gyermekkórházban készültek egy hónappal ezelőtt:

Az ajtón felirat: defibrillátor és készenléti táska.

Félreértés ne essék: nem a miniszterelnökségen készült az ablakfelvétel, hanem a Budai Gyermekkórház egyik rendelője előtt:


1.) Az egészségügyben is erősen fúj a szél, a teljesítőképességük határán lévő kollégák gyakran félnek a feletteseik vagy épp az egészségpolitikai szereplők megrovásától. Nem szívesen vállalnák ezt be a kép beküldői sem, akik mindeközben becsülettel végzik munkájukat a COVID-ellátásban is. Nekünk nem az a dolgunk, hogy egy-egy ellátóhelyet pellengérre állítsunk, hanem az, hogy a kollégáknak teret és lehetőséget biztosítsunk arra, hogy bemutathassák az ágazatot érintő problémákat. Feladatunk védeni azt, aki védelmet és anonimitást kér a tagjaink közül.
2.) Abban bízunk, hogy a kórház fenntartójához is eljut a kép, és fel is ismeri majd a saját intézményének rejtettebb zugait. Mindeközben nem szeretnénk posztunkkal azt sugallani, hogy az intézményben nem jó színvonalú az ellátás, és ily módon elvenni a páciensek bizalmát az intézmény iránt. Kollégáink emberfeletti teljesítményét mutatja, hogy ilyen körülmények között öltözve és „pihenve” is képesek jó színvonalon ellátni a hozzájuk segítségért fordulókat.
Kérünk mindenkit, fogadja tehát el, hogy nem tudjuk, nem fogjuk a forrást kiadni. A sajtóban rég ismeretes a „forrás védelme” fogalom, nálunk pedig, mivel egy minden orvost képviselő szervezet vagyunk, alapvető.

Megértéseteket köszönjük!”

Igen tisztelt Magyar Orvosi Kamara! Miközben olyan magyar állampolgárként, aki emberöltők óta a mindenkori jövedelmem nem kis részét járulékként, adóként költöttem-adtam arra, hogy szükség esetén tisztességes (mi több, tiszta és a kornak megfelelő!) körülmények között teljesíthessék hivatásukat orvosaink és igen nagy tiszteletet, elismerést érdemlő munkatársaik, az ország (még itt maradt) egészségügyi közössége, felháborodással szemlélem a Facebookon közzé tett fényképeket, és legalább akkora felháborodással olvasom a MOK, az érdekképviseleti szervezet nevében megfogalmazott mélységes megalkuvást és gyávaságot.

Érthetetlen, hogy egy olyan tekintélyes szakmai és érdekképviseleti szervezet, mint a Magyar Orvosi Kamara még írásba is adja: rettentően fél, és a legszívesebben befészkelné magát a képen látható egyik helyiség sarkában megbúvó egérlyukba.

Óva inti a MOK az elképesztő állapotokról képekkel beszámolót attól, hogy akár véletlenül is megnevezze, hol készültek a felvételek, és ugyancsak írásba adja: ha bárki kérdezné is, hétpecsétes titokként – akár életét is feláldozván – el nem árulná a helyszínt és a képek készítésének időpontját.

Elvégre az illetékesek minden bizonnyal tudják, hol készültek a képek.

Itt és most közzé teszem: készülhettek az ország (csaknem) valamennyi kórházában, rendelőintézetében! Egyébként teljesen mindegy, hogy hol, az viszont egyáltalán nem mindegy, hogy 2020 szeptemberében ilyen felvételekkel bizonyítható: az egykor szép napokat, hónapokat, éveket, évtizedeket megért, hatalmas teljesítményeket felmutató, emberek millióit gyógyító, életét megmentő magyarországi egészségügyben ilyen minősíthetetlen állapotok uralkodnak.

Uralkodnak, mert szemét, embernek nem nevezhető, gyáva és önző névtelenek uralkodnak az egészségügynek és a vele rokon szakmáknak a felső és középső fokán.

Olyan senkiházik, akik azt hiszik, hogy ha térkövekkel borítják a városházák környékét, akkor senki sem veszi észre, hogy néhány kilométerrel odébb még 2020 szeptemberében is por- és sártengerben járnak honfitársaik.

Olyan senkiházik, akik azt hiszik, hogy százmilliárdokért épített, ám eleve üres futballstadionok sokasága megörökíti a nevüket és az általunk kreált embertelen, elszegényítő, százezreket, milliókat nyomorba döntő, mélységesen álszent rezsimjüket.

Olyan senkiházik, gazemberek, akik szigorúan tartják magukat a közéjük tartozó, pökhendi gazember évekkel ezelőtt nyíltan megfogalmazott „bölcsességéhez”: akinek semmije sincs, az annyit is ér.

Olyan senkiházik, akik nem hallják meg a mélységesen mély szegénységben tengődő öregasszony (Magyarországon még élő magyar állampolgár!) halk félmondatát: havonta félre rak egy-két száz forintot – a saját temetésére.

Holott nem arra kéne félre rakni, nem őt kéne (majdan) eltemeti, hanem ezt a gyalázatos rendszert: még ma, bár már jóval előbb kellett volna, de talán még nem késő.