A K&H gyógyvarázs kérdőíves felmérésében 37 gyermek-egészségügyi intézmény vett részt. A válaszadók több mint háromnegyede a szakemberhiányt jelölte meg legnagyobb problémaként. Az intézmények nagy része folyamatos szakemberhiánnyal küzd, és gondot okoz a meglévő munkaerő megtartása is. Nincs vagy csak nagyon kevés a szakorvos, szakápoló.
Az intézmények második legnagyobb problémaként a pénzhiányt jelölték meg. Ezzel a válaszadók kétharmada szembesül mindennapi működése közben. Harmadik helyen az intézmények eszközparkjának, műszaki felszereltségének rossz állapota szerepel, amelyet a válaszadók negyede jelölt meg.
A felmérésből kiderül, hogy a gyermekkórházi osztályok és az egyéb gyermek-egészségügyi intézmények átlagosan évi 483 ezer forintot tudnak eszközbeszerzésre fordítani; a válaszadók harmadának egyáltalán nem áll rendelkezésre saját forrás az elavult eszközök cseréjére, újak beszerzésére; hatoduk is mindössze nem egészen 100 ezer forintttal gazdálkodhat.
„A K&H immár 10 éve támogatja a gyermek-egészségügyi intézményeket; a múlt 10 évben összesen 257 intézmény működéséhez járult hozzá, több mint 476 millió forint értékű műszertámogatással.
A K&H Gyógyvarázs felméréséből kiderül, hogy a válaszadó gyermek-egészségügyi intézmények hatoda állami forrásból szerzi be az új eszközöket; 43 százalék a kap rendszeres vagy eseti jellegű támogatást vállalatoktól. Leggyakrabban pályázatok révén igyekeznek anyagi forrást találni az eszközállomány fejlesztésére.
Sokan alapítványoktól kérnek-kapnak segítséget, mások adományokat gyűjtenek a nélkülözhetetlen eszközökre.
(A grafikonok 37 gyermek-egészségügyi intézmény adatai alapján készültek.)