Évek óta a gyermekek online szexuális bántalmazásával összefüggésben érkezik a legtöbb bejelentés a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolgálatához. Az Internet Hotline (IH) elemzői arra figyelmeztetnek, hogy a digitális térben már rendkívül fiatal, akár 7-8 éves gyermekeket is rávesznek arra, hogy felvételt küldjenek magukról, és bár a lányok továbbra is fokozottabb veszélynek vannak kitéve, egyre több fiúgyermek is áldozattá válik.

A címben szereplő idézet és a mögötte húzódó történet szinte mindennapos az Internet Hotline működésében. A mondat – „Csak egy fotó, nem nagy ügy!”– egy internetes behálózás közben hangzott el, ahol az álprofil mögé bújt felnőtt egy chatszolgáltatáson keresztül próbálta meg szexuális tevékenységre rávenni a 13 év körüli gyermeket. 

Az esetet a kiskorú szülője jelezte az Internet Hotline-nak, a jogsegélyszolgálat pedig azonnal felvette a kapcsolatot a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársaival. Szerencsés kimenetelű ügy volt, mert a gyermek megbízott a szülőjében és megosztotta vele a problémáját, ugyanakkor a szülő is kellően tudatos volt és segítséget kért.

Az NMHH jogsegélyszolgálatánál gyermekpornográfia kategóriában lehet bejelenteni a kiskorúak online szexuális bántalmazásával, kizsákmányolásával összefüggő tartalmakat, vagyis mindazt, ami kiskorút szeméremsértő nyíltsággal, célzottan a nemi vágy felkeltésére irányuló helyzetben ábrázol.

Az Internet Hotline elemzői továbbra is úgy tapasztalják, hogy a lányok még több veszélynek vannak kitéve az online térben: a jogsegélyszolgálat friss beszámolója szerint a bejelentett tartalmak 71%-a készült lánygyermekekről. A szakértők ugyanakkor kiemelik: ez nem jelenti azt, hogy a fiúkat egyáltalán nem veszélyezteti az online szexuális bántalmazás, hiszen az áldozatok között egyre több a fiúgyermek.

Az Internet Hotline a bejelentések vizsgálatakor rendszeresen találkozik a kiskorúakat súlyosan veszélyeztető olyan online jelenségekkel is, mint a szexting (amikor valaki online csevegésben, konszenzusos alapon intim képet küld magáról egy másik félnek) vagy a gyermekek online behálózása, szexuális célú zsarolása. Tavaly minden hatodik gyermekpornográf-bejelentésről feltételezték a hotline elemzői, hogy az esetek szextinggel vannak összefüggésben, és ugyanilyen arányban voltak a feltehetően online behálózás közben kicsalt tartalmak is.

Az elemzők a bejelentett és a vizsgálatuk alapján feltétezetten gyermekpornográf felvételek kétharmadáról vélték úgy, hogy otthoni környezetben készültek, valamint a 36 százalékukról, hogy azt a gyermek saját magáról készítette, majd továbbította – jellemzően kortárs nyomás vagy egyéb zsarolás hatására. A jogsegélyszolgálat munkatársai szerint sok esetben már rendkívül fiatal, 13 év alatti, akár 7-8 éves gyermekeket is rávesznek arra, hogy felvételt küldjenek vagy webkamerán keresztül ilyen tartalmat közvetítsenek magukról.

Azon esetekben, amikor egy gyermeket a saját magáról készített intim felvétel nyilvános megosztásával zsarolnak, az Internet Hotline haladéktalanul felveszi a kapcsolatot legfőbb együttműködő partnerével, a Nemzeti Nyomozó Irodával (NNI). Az NNI munkatársai gyakran felhívják a figyelmet, hogy a legtöbb zsaroló nem tartja meg az ígéretét, és a követelés teljesítésével a zsarolás nem szűnik meg, ezért a legjobb, ha nem kommunikálunk velük és minél előbb segítséget kérünk. Ezt a gyerekekben is tudatosítani kell!

Az Internet Hotline emellett arra bátorítja kiskorú bejelentőit, hogy forduljanak a környezetükben élő azokhoz a felnőttekhez, akikben megbíznak, és beszéljenek a velük történtekről – összhangban a jogsegélyszolgálat legfőbb üzenetével: „Nem vagy egyedül, merj segítséget kérni!”

Az Internet Hotline-t 2011 óta működteti az NMHH közérdekű feladatellátás részeként. Tavaly a gyermekpornográfiával kapcsolatos bejelentések az évi összes jelzés 42 százalékát tették ki, ami 850 bejelentést és azon belül összesen 1434 URL-cím vizsgálatával járt. Az elemzők a bejelentések több mint feléről, összesen 737 URL-címen elérhető tartalomról feltételezték, hogy azok valóban gyermekek szexuális bántalmazását ábrázolták.Az Internet Hotline e-mail-címe: internethotline@internethotline.huEzen a linken dr. Csalár Dorina, az Internet Hotline osztályvezetője beszél.