Sajnos a félelmeknek valóban van alapja, mivel a becslések szerint ma Magyarországon 30–40 ezer gyermek éhezik, és a lakosságnak már csaknem 40 százaléka él a létminimum alatt.
Karácsonykor az ünnepi hangulatban sokan adományoznak a szegényeknek, hogy megszépítsék a rászorulók számára az év végét. Az év további részében azonban csak kevés embernek jutnak eszébe azok, akik a létminimum alatt élnek, így nincs pénzük még az elemi szükségleteik fedezésére sem. Sajnos, a szegénység a gyermekeket is egyre jobban érinti; ennek ellenére sokan úgy gondolják, hogy a valódi éhezés csak a harmadik világ és a fejlődő országok problémája. Ma Magyarországon 30–40 ezer kiskorú éhezik és további sok tízezer kisgyerek nem jut megfelelő minőségű, a fejlődéséhez okvetlenül szükséges táplálékhoz (zöldség, gyümölcs, hús, tejtermékek). Ez utóbbit nevezzük minőségi éhezésnek.
A Gyermekétkeztetési Alapítvány éppen emiatt hívja föl a figyelmet a gyermekéhezésre; a KutatóCentrum munkatársai pedig online villámkutatást végeztek a felnőtt lakosság körében. A gyermekeket veszélyeztető társadalmi problémákat vizsgálták, illetve rákérdeztek arra is, hogy az emberek milyen ügyeket támogatnának szívesen.
A megkérdezett 1766 felnőttből minden második (46%) egyértelműen a szegénységet jelölte meg a gyermekeket leginkább fenyegető veszélynek. Ugyanakkor a szegénység mértékével nem nagyon vagyunk tisztában – derült ki –, mivel a válaszadóknak csak a nyolcada gondolta úgy, hogy a gyermekéhezés valóban égető, élő, megoldandó probléma napjaink Magyarországán. Még a médiából áradó erőszakot és a szenvedélybetegségeket is többen tartották elsődleges veszélyességi tényezőnek, mint az éhezést.
A kutatásból kiderült, hogy a férfiak és nők véleménye eltér egymástól: bár mindkét csoportban legtöbben a szegénységet gondolják a legnagyobb veszélynek (50, illetve 42%), ami meghatározó hatással van a gyermekek életére, konkrétan az éhezést a nők hatoda, a férfiaknak pedig nem egészen tízede jelölte meg.
Úgy látszik, hogy a válaszadók még viszonylag kedvezően mérték fel a szociális körülmények súlyosságát, hiszen a 2010-i jövedelmi elemzések szerint az országban 3,7 millió ember él a létminimum alatt, és egyre többen kényszerülnek arra, hogy a család étkezésén takarékoskodjanak. A becslések szerint mintegy 40 ezer gyerek nem kap eleget enni.
A kutatásban részt vevők közül többen is megosztották szomorú, személyes tapasztalataikat:
„Nem egy családról tudom, hogy a gyerekek reggel és este nem kapnak otthon enni, mert nincs mit… És hétvégén, valamint az iskolaszüneti napokon is alig esznek valamit. És fáznak is, mert fűtésre sem futja, vagy csak minimálisan!”
Mások elmondása szerint: “Vannak olyan gyerekek, akik csak az iskolában esznek főtt ételt, és olyanok is, akik csak akkor esznek bármit, amikor iskolába mennek.”
És bár a gyermekéhezést csupán minden tízedik válaszadó vélte elsődleges veszélyességi tényezőnek, kedvező, hogy felnőttek fele szívesen támogatná a gyermekétkeztetést, ha tehetné. A támogatandó ügyek között az első helyen a beteg, rákos gyermekek segítése végzett, a megkérdezettek háromnegyede segítene a beteg kicsiken. A második helyen a gyermekétkeztetés áll, a felnőttek 55 százaléka adományozna erre a célra. A bűnözés, és a családon belüli erőszak megszűntetéséért a válaszadók csaknem fele (47%) tenne valamit, a hajléktalanok körülményeinek támogatása 10 megkérdezettből háromnak szívügye. Érdekes, hogy nők jóval nagyobb arányban nyújtanának segítséget a beteg és éhező gyerekeknek; a férfiak körében az átlagnál többen támogatnák viszont a bűnözés megszüntetését.
A Gyermekétkeztetési Alapítvány bízik abban, hogy a gyermekéhezést, mint társadalmi problémát egyre többen ismerik fel közösségek, egyének egyaránt, miáltal remény szerint az alapítvány az eddiginél több kisgyereknek adhat enni programjai révén. Pozitívan értékelhető, hogy a kutatás szerint a felnőttek fele szívesen támogatná a gyermekétkeztetést, ugyanakkor meggyőződésük, hogy továbbra is szükséges a társadalom hatékony folyamatos tájékoztatása. A társadalom figyelmét még gyakrabban és tartósan kell ráirányítani a létező és terjedő szegénységre, éhezésre, különös tekintettel arra, hogy mindenki – az állampolgár és az állam, a politika – folyamatosan szembesüljön a sürgős megoldást követelő problémával: a gyermekéhezéssel.