Győr a legdrágább vidéki város – lakásvásárlás albérlőveszéllyel

Az ingatlanpiaci adatok elemzéséből kiderül, hogy a főváros után Győr a legdrágább város. Csakhogy nemrég kihívója akadt a keleti országrészből: Debrecen. Tavaly Győrött a használt lakások négyzetméterára 380 ezer forinthoz közelített. A megyeszékhelyen különösen élénk az ingatlanpiaci forgalom – derül ki a Smart Ingatlan szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményéből. (Nyitó képünk forrása: Frankfurter Rundschau)

Győr hagyományosan a drága városok között szerepel az ingatlanár-listán. Sokáig Veszprémmel versenyezett, azonban a tavaly bejelentett beruházások miatt Debrecen lett a nagy vetélytársa. Az északnyugat-dunántúli városban rengeteg az új építkezés, ekként különösen nagy a választék a használt lakások és családi házak bőséges kínálata mellett az új lakások piacán is. Ennek megfelelően természetesen az ingatlanközvetítő hálózatok is különös érdeklődést tanúsítanak a négy folyó városa iránt. Érdemes tehát alaposan és sok oldalról érdeklődni mindazoknak, akik Győrött szeretnének lakást, házat venni.

Helybéliek ugyanakkor fölhívják a figyelmet arra is, hogy miután nagyon sokan befektetés céljából vásárolnak ingatlanokat Győrött, azok, akik végleges letelepedés, otthonteremtés céljából választják a várost, jól gondolják meg döntésüket. A mindenekelőtt ipar- és iskolaváros lakosságának jó része (al)bérlő, ami rengeteg vitát, súrlódást okoz(hat) a társasházakban élők között – a közös használatú területek takarításától a parkoláson át a hangoskodásig. Az albérlőket ugyanis nem egyszerű rendre szoktatni: ha végleg lehetetlenné válik a jelenlétük, odébb állnak – ők fizetnek. Az ugyanott lakó tulajdonosok viszont nem egyszer ráfizetnek.