Mégis csak van értelme szóvá tenni hiányosságokat, mert ha a legilletékesebbek, a győri városháza tisztviselői évek óta mélyebben hallgatnak (értsd: évek óta nem hajlandók válaszolni az Infovilág szerkesztőségétől kapott kérdésekre), mint az egykor Majkon élt kamalduli szerzetesek, az újságíró és a fotoriporter csak föllel, észrevesz változásokat. Persze, senki se örvendjen: e változások pusztán hajszálnyi eltérések egy-egy szóvá tett állapothoz képest.
Esztendővel, aztán meg éppen tíz nappal ezelőtt fejeztük ki aggodalmunkat a győri, Rába-parti műemlék (az ország egyetlen, a millennium évéből származó) csónakház okán. A változatlanságot, még pontosabban az állapotromlást bizonyítandó tettük közzé 2019. május 27-i cikkünkben az aznap és a 2018 októberében készült felvételt.
És most íme, itt a mai kép arról az ingatlanról, amelyre 2011 nyarán a budapesti Unicentral Vagyonkezelő Korlátolt Felelősségű Társaság (1111 Budapest, Karinthy Frigyes út 4-6., II. em. 2.) szerzett használati jogot, öt évvel később pedig már tulajdonjogot.
Ha netán az olvasó nem venné észre a változást, ide írjuk: lemeszelték a tíz nappal ezelőtt még éktelenkedő piros kriksz-krakszot az épület belváros felőli homlokzatán…Hja, kérem, aki a kicsit nem becsüli, a nagyot nem érdemli.
Ugyancsak tavaly tavasszal, pontosan április 1-jén jelent meg a „Győr többet érdemel(ne) – Rozália sebeitől a Sarló közi fekélyekig” című képes állapotjelentésünk a sajátos – egymással párhuzamos és egymásra merőleges – utcahálózatú Győr középkori időszakából megmaradt néhány íves vonalvezetésű közterületének az egyik legszebb példányáról, a sarlót formázó Sarló közről. Házainak állapota viszont szívszorítóan lehangoló, miként képeinken is látszik:
a Kazinczy utcai torkolatától kezdődően egészen a Sarló köz hajlatáig lakhatatlan (lakatlan) lakóházak. Az egyik kapualjában és udvarán ezt látta a fényképezőgép lencséje:
A Sarló köz 2.–Kazinczy utca 12. alatti sarokingatlanban évek óta nem laknak; ugyanilyen üres a Kazinczy utca 10. számú ház is:
Ma újra arra járt fotoriporterünk, és meglepetten tapasztalta: dolgoznak a hatalmas saroképületben. Azaz bontanak, mert állítólag egy orosz befektető (a valóságról igyekszünk mihamarabb hivatalosan is meggyőződni) vásárolta meg az ingatlant, amelynek földszintjéről már elköltöztették az ott működött vállalkozások nagyrészét. Az emeletről nem kellett, mert már jó ideje senki sem lakta, ezért is tudott a néhány munkás nagy elánnal hozzálátni a falak csupaszításához, ezzel is gyarapítja az udvaron régóta halmozódó törmeléket.
Állapítsuk meg tehát tárgyilagosan, érdemes volt szóvá tenni az Infovilágban a Sarló közi fekélyeket!
Miként munkatársunk győri írásainak gyakori helyszínén is változást észleltünk: a ki tudja, hányszor „megzenésített” Bécsi-kapu téri Schäffer-háznak is új gazdája lett, egy frissiben alapított kft., amelynek ügyvezetőjét levélben kértük, válaszoljon lapunk kérdéseire. Arra hivatkozott – meglehetősen egyedülálló módon –, hogy egy helyi sajtóterméknek nyilatkozott ez ügyben, tájékozódjunk ott. Közöltük az ügyvezetővel, hogy azt is megírjuk, ha (kamalduli szerzetesek példájára) nem válaszol; ezt ezennel megtettük. Így most is csak azt kérdezhetjük, hogy mi lesz veled, Schäffer-ház?
A paravánnal eltakarni szándékolt ikonikus épület rég kitört ablakai tavaly advent óta lesik, mikor helyezik teljes üzembe a győriek által csak zuhanyfülkéknek nevezett legújabb „szökőkutat” a győri vár valamikori Bécsi-kapuja helyén. Mindazonáltal igazán illett volna legalább a díszburkolatban (oh!) elhelyezni egy jelölést és magyarázatot arról, hogy itt állt Közép-Európa talán legszebb, reneszánsz várkapuja. Lapunkban a többi között így írtunk róla:
„…a győri vár egykori bécsi kapujának emlékét őrző, bizonyítottan 1568 óta létező, riadóhelyként is funkcionált Bécsi-kapu tér akkor lenne méltó a nevéhez, ha visszaépítenék Európában mindenképpen egyedülálló díszét, magát a Bécsi-kaput. Leírásokból, egykori rajzokból tudható, hogy földrészünk legszebb reneszánsz várkapuja volt, amit 1859-ben (eléggé el nem ítélhető meggondolatlanságból) eleink elbontottak. (A kellőképpen át nem gondolt, meg nem fontolt városrendezés áldozatává vált még Győr további két városkapuja, a Vízi-kapu és a Fehérvári-kapu. Valamennyinek története a ma embere számára is izgalmas és megkapó.)
A Duna-kaput is meg lehetett volna találni, ha az évekkel ezelőtt a Duna-kapu térre „megálmodott” mélygarázs megépítése előtt végzett régészeti feltárást némileg bővítik. Az már más lapra tartozik (írtunk is róla!), hogy a gyönyörűen föltárt reneszánszkori erőd megdöbbentően jó állapotban fönnmaradt részeit visszatakarták és a „pompás” (gyakorlatilag takaríthatatlan) szürke kőlapokat gyártó cég anyagi gyarapodását szolgálandó, feltehetően európai uniós százmilliókból beborították. A mélygarázs pedig beszippantja az autóforgalmat az egyébként is szűk győr-belvárosi utcákba…
A Bécsi-kapu téri „szökőkút” egyébként ekként „szökken”:
Ha bánatában kesergő néhány tucat győri könnyeit összegyűjtenénk, legalább ekkora „látványosság” lehetne.
Végezetül még annyit, hogy Európa (a lokálpatrióták számára minden bizonnyal) legszebb barokk terén – megakadályozandó a gépkocsik behajtását, terméskövet utánzó hasábokat helyeztek el. Még így is előfordult, hogy egy óvatlan vezető kidöntötte az egyiket. Ez azonban a kisebbik baj. A nagyobb: balesetveszélyesek. Játszadozó gyereket, óvatlan, rosszul látó emberek könnyen súlyosan megsérülhetnek az éles kőtömböktől, amelyek egyébként legalább annyira stílusidegenek, mint a tőlük néhány méterre fölállított zuhanyfülkék, bocsánat, szökőkút-együttes.
