Győr vasárnap választhat: „a Fidesz politikai kalandorokat vásárol”

Vasárnap tartják Győrben a korrupciós és szexbotrányba keveredett, volt fideszes Borkai Zsolt lemondása után a polgármester-választást. Az MSZP egyik korábbi helyi politikusa a Fidesz mellé állt, mi Pollreisz Balázst, az ellenzék jelöltjét kérdeztük. (A nyitó képen: győri, Széchenyi téri műemlék épület kapualja évek óta éttermi raktár; [teheti a tulaj, Borkai haverja volt].

A vége felé jár a győri kampány, január 26-án, vasárnap döntenek a szavazók arról, hogy ki foglalhatja el a korrupciós és szexbotrányba belebukott, volt fideszes Borkai Zsolt helyét. Borkai a botrányok ellenére is nyert október 13-án, kevesebb mint 700 szavazattal, de végül erős nyomásra előbb kilépett a Fideszből, majd lemondott.

Pollreisz Balázst, az ellenzék polgármester-jelöltjét kérdeztük az esélyekről, és arról, hogy a győri MSZP volt alelnöke beállt a Fidesz mellé, ez különösen azért érdekes, mert tavaly ősszel a Jobbik négy tagja szállt ki az ellenzéki együttműködésből, lényegében biztosítva ezzel a Fidesznek a közgyűlési többséget.

Úgy tűnik föl, akkora a baj a Fidesznél, hogy muszáj megvásárolniuk politikai kalandorokat – mondta Pollreisz Balázs. Szerinte egyébként mellényúltak, mert Németh Árpádhoz (ő a párt volt helyi alelnöke) gyakorlatilag 2014 óta semmi köze nincs az MSZP-nek. A szakítás oka öt évvel ezelőtt az volt, hogy ő „látványosan átállt a Fideszhez”, de mivel már jó ideje nem foglalkoznak vele, rá se lát a helyzetre, „azt mond, amit gondol”.

A választás arról szól szerinte, hogy visszavegyék a város becsületét. A Borkai-ügyről úgy vélekedett: nem az a fő probléma, amit a videón láthattunk (a polgármestertől és barátaitól-üzletfeleitől), hanem az, hogy ezt miből tudta finanszírozni Borkai Zsolt. Szerinte ez sok fideszest is zavar, és értik a választók, hogy kihasználták őket.

Régen volt olyan kampány Győrben, ahol érződik, hogy két esélyes számára van tétje. Az azonnali.hu szervezett egy polgármester-jelölti vitát, amelyre csak a Fidesz jelöltje, Dézsi Csaba nem ment el. Amúgy jó hangulatú esemény volt, de Pollreisznek vele lenne a legtöbb vitája. Arról is beszélt az MSZP helyi elnöke, hogy bár a közgyűlésben fideszes többség van, bízik benne, minden képviselő a város érdekeit képviseli és a város érdekében együttműködne, ő is ezt tenné polgármesterként. Hiányolta az értelmes, nyílt vitát, az észérveket arról, mi a jó a városnak. Pollreisz Balázs nyilvános vitákat tartana és befogadna kompromisszumos javaslatokat az egyes városrészek fideszes képviselőiről is. Ha ezeket nem szavazzák meg, a választók is látnák, hogy kit képviselnek a fideszesek és kit nem.

Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely vezetője és Karácsony Gergely főpolgármester is érkezik Győrbe csütörtökön, az ellenzéki jelölt úgy tudja, ilyen még nem volt, hogy ők ketten egyszerre egy nyilvános fórumon szólaljanak fel.(Elhangzott a Klubrádió Reggeli gyors című műsorában január 23., csütörtökön  07.30-tól.)