Csak azért, hogy tudják a leendő lakásvásárlók: Győrnek ezen a környéken nincs zöld, ahová kiülhetnének, egyenházak viszont vannak. Nincs üzlet sem a Vizivárosban az egyetlen Pennyn kívül, azaz legyünk pontosak: másfél évtized után a minap boltot nyitott a Lipóti pékség ugyanabban az utcában, ahol a Penny is működik. (A nyitó képhez: ez legyen a példakép a víziárosi zöldterületre?)

A példaként emlegetett bécsi Aspern-Seestadt.

Iskola, óvoda, bölcsőde, orvosi rendelő ugyancsak „hiánycikk” – immár csaknem húsz év óta, amióta elkezdték „fejleszteni” a Vizivárost, aminek lakossága jórészt „máma itt, holnap ott” albérlő. Ilyen körülmények között senki se számítson egymást becsülő, segítő, baráti lakóközösségre!

Lássuk csak a Vízivárosról föllelhető hiteles forrásokat! Dr. Borbély Tamás, a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér helyismereti osztályvezetője kérésünkre megkereste a Vízivárosról szóló/a Vízivárossal kapcsolatos információkat. Miként írta: „…2001. szeptember 4-én jelent meg a „Koktél” című havilapban az „Első lépések a Víziváros felé” című írás. Három nappal később a térség napilapja, a Kisalföld közölt cikket, amiben szerepel egy bizonyos „Víziváros-műhely”, ami a fejlesztési terveket készíti. Mint dr. Borbély Tamás írja: „Ebben ugyanakkor van némi csavar: ezek a cikkek még a Városrétre vonatkozó fejlesztési terveket sorolták ide”.

A Kisalföld (2002. január 10-i) ingatlanpiaci cikke már helyesen nevezi meg a területet: „a bácsai legelő és Pataháza közötti Duna-partot jelöli”. Engedtessék meg az újságírónak a megjegyzés: a manapság Vízivárosnak nevezett terület évszázadokig mocsaras-lápos vidék volt, a szigetközi Duna-ágak árterülete. Ezt bizonyítja például, hogy a vízivárosi Viza utca 7. számú telken (ahol a környéket jól ismerő építési vállalkozó csaknem évtizeddel ezelőtti állítása szerint parkot és játszóteret, netán bölcsődét, óvodát, orvosi rendelőt, gyógyszertárt kellett volna építeni), most éppen egy hatalmas társasházat alapoznak – a környéken lévő, egymástól még elviselhető távolságban lévők közé ékelve –, bár a minap az alapokból feltörő nagy mennyiségű talajvíz megakasztotta a munkát…

Zsebkendőnyi területen épülne három szinten 47 lakás + 58 férőhelyes föld alatti garázs + a lakóház és a szomszédos családiházak kerítése mellett, karnyújtásnyira nyílt színi gépkocsiparkoló a szomszéd lakásokban élők levegőjét „javítandó” …

Ugyancsak a Kisalföld című napilapban „Az első 118 lakást még idén átadják Víziváros Révfaluban – Teremgarázsok zöld tetővel – Épületeken kívül a liftek – Ötven otthonhoz négyezer négyzetméter park tartozik” címmel 2003. május 17-én jelent meg írás:.

Az első 118 lakást még abban az évben átadják. «Az egykor közigazgatásilag önálló Révfaluban „új város” épül. A Mosoni-Dunához közeli, 40 hektáros területre valóban egy kisebb városra való, 2500 lakást szántak. A Víziváros már rég nem tervezői álom. A gyűjtőútját, a majd másfél kilométer hosszúságú, a Bácsai utat tehermentesítő Új Bácsai utat, alatta valamennyi közművel, várhatóan július–augusztusban forgalomba helyezik.”

A cikk szerint a terület kapcsán országosan is példaértékű az önkormányzat és a kivitelezőcég együttműködése. 2004. augusztus 13-án egy hirdetés jellegű cikket tett közzé a Kisalföld:

„Révfalu-Víziváros. A természet közelsége…” címen. Ebben van egy utalás, ami szerint «1994-ben „életre kelt” terület». Vagyis akkor már szerepelhetett valamiféle távlati(?) terv a terület hasznosítására. A cikk a közlekedési problémák megoldását említi és már 3000 lakásról számol be. Konkrétumok említése nélkül a sok zöld terület és játszótér kialakítását említi pozitívumként, valamint azt, hogy „A területen kereskedelmi és vendéglátó-épületek is kivitelezésre kerülnek”.

Esztendő múltán a közvilágítás hiánya miatt panaszos írások jelentek meg a Kisalföldben, továbbá névvitáról is olvashatunk, amely szerint a Városrétre használták volna a Viziváros nevet, ám mint a napilap 2005. február 4-én írta: „Új név kell az új városrésznek? Rába-terület: Víziváros lett volna, de azt „elcsenték”. A szerző idézi dr. Németh Iván volt főépítészt is, aki úgy véli, „ez nem volt szép dolog, de a nevet visszavenni már nem lehet”.

Két év elteltével, az Új Bácsai út építése kapcsán szerepel a terület; kiderül, hogy a vízelvezetés nagy probléma az ott élőknek.

A hiányokról 2013. február 27-én jelent meg cikk a megyei lapban „Révfaluba nem jönnek a multik” címmel: a kevés bevásárlólehetőséget kifogásolja. A cikk szerint a Penny beruházás már tervben van, várják is a helyiek. Az önkormányzati képviselő érti a helyzetet, de szerinte nem helyezhetnek nyomást a nagykereskedőkre. A városi főépítész szerint addig a közlekedési nehézségek miatt nem telepedett meg ott ilyen beruházás, de ennek már nincs akadálya…

Az infrastruktúra azóta fejlődött, csakhogy az érdeklődők kedvét szegte a plázastop. A PennyMarket egyébként még szinte az utolsó pillanatban kapta meg az engedélyt.

Így is lehet építeni_faburkolatú társasház a bécsi Seestadtban.

Közben folyamatosan nőtt a területre tervezett lakások száma, és miközben a közvilágítás vagy a vízelvezetés problémáját taglalta a sajtó, az egyéb hiányok csak elvétve kaptak helyet 2013–17 között.

Furcsa: a sajtó „elfeledkezett” arról, hogy számonkérje a beruházóktól óvoda, iskola, mozi stb. létesítését.

Kisalföld, 2015. március 10.: „Elengedték a gyeplőt: Víziváros – több mint egy év alatt teljes lakótelepeket építettek”) Sudár Ágnes írása már figyelmeztet, hogy túl nagy a terület beépítettsége. Sok, de többségében kis lakás épül, gond a parkolás stb.

„…A beruházók egyike…azt állítja, s készséggel elhisszük, hogy a lakások mindegyikét értékesíteni tudja: a felét a vásárlók maguk lakják, a másik felét kiadják. Ez utóbbi a magyarázat arra is, hogy a kilátás – pontosabban annak hiánya a szinte összeérő teraszok esetében – nem fő szempont a lakásválasztásnál. Révi Zsolt győri főépítész nem kertel, amikor a megfelelő szót keresi: munkásszálló-építésről beszél, amellyel szemben a városnak különösebb kifogása nem volt, nem is lehet. A piaci igények alátámasztják ezeknek az épületeknek a szükségességét, de a főépítész bízik abban, hogy ezt követően eljön a nagyobb négyzetméteres, élhetőbb lakások ideje is.

Egy korábbi rendelet elengedte a gyeplőt, semmi akadálya nem volt annak a piaci dömpingnek, amit Vízivárosnál látunk – teszi hozzá a főépítész. – Mostanra azonban városszerkezetileg is vizsgálni kell ezeknek a társasházaknak a további engedélyezését. Azt is mondhatom, eljött az ideje, hogy a gyeplőt megfogjuk. A Tervtanácshoz kerülő beruházásoknál szigorúak vagyunk, alapkérdés a parkolás biztosítása. Mert az nem megy, hogy zöldövezetből vesznek el területet a parkolószám biztosításáért, vagy nem biztosítanak elégséges számú helyet.”

(A közintézmények, kereskedelmi és vendéglátó egységek hiányát viszont ő sem érinti.)

Kisalföld, 2017. január 14., ismét egy reklámízű cikk: „Új lakópark Vízivárosban: a legjobb lakások a legjobb helyen”. Háromszáznegyven új lakás építését tervezik, pozitívumként pedig a bácsai elkerülő révén csökkenő forgalmat említik és a kertvárosi környezetet. Ugyanakkor egyéb infrastrukturális (közintézmények, kereskedelmi és vendéglátó egységek stb. hiányát) kérdéseket a terület kapcsán nem érint a szerző.

Bár Győr – mindenekelőtt fideszista – vezetői jó néhányszor megígérték a korszerű elvek szerint fejlesztendő várost, ezen a tájon, tehát a Vízivárosban nyomokban sem fedezhető föl. Fehér egyenházak egymás „hátán”, keskeny, fátlan utcák, telis-tele parkoló autókkal. Viszont az ingatlanspekulánsok híznak az albérlőknek jó pénzért kiadott lakások árából.

E cikk írója nem talált utalást arra, hogy megváltozott volna a győri településfejlesztési koncepció, pontos nevén: „Győr Megyei Jogú Város településrendezési eszközeinek felülvizsgálata – 2003–2005. Jóváhagyta Győr MJV Közgyűlése 131/2005 (V.5) számú határozatával; a jelenlévő 31 képviselő igen szavazatával”. A dokumentum kimondja, hogy „a győriek – régiek és újak – együttműködésén múlik, hogy életkörülményeink jók legyenek, és meg tudjuk valósítani stratégiai célkitűzésünket is: Győr modern gazdasággal rendelkező modern város, a régió központja legyen.”

Ugyanebben a dokumentumban áll: „A városrendezési tervekben, szabályokban meg kell határozni a zöldfelületek kötelező minimumát…Valamennyi beépítésnél – még a falusias lakóterületeken is – figyelmet kell fordítani a közhasználatú zöldterületek (parkok, játszóterek, sportpályák), zöldfelületek tervezésére.” – Sajnos, konkrét zöldterületi arányra nem bukkantam, ám a győriek (a megkérdezett lakók!) általában 25 százalékról tudnak.

Az idestova két évtizeddel ezelőtti tervek, elképzelések – sajnos – jó néhány tekintetben nem valósultak meg. Az ország-világ elé példaként állított Győrbe látogató – a szigorúan belvárosnak tekintett részek kivételével – aligha találkozik újonnan telepített parkokkal. Eklatáns példája a „parktalanságnak” – jelen írásunk főszereplője – a széles körben ismert Víziváros (régóta állandó jelző: „Győr a vizek, a négy folyó városa!”) városrész, ahol az első épület alapjainak a megásása idestova húsz évvel ezelőtt kezdődött, ezrek élnek az azóta ott fölépült sok száz lakásban, ám Víziváros akár a „beton-Szahara” nevet is viselhetné, tekintettel arra, hogy fennállásának csaknem két évtizede alatt nem sikerült fákkal, bokrokkal, virágokkal igazán emberközelivé tenni.

Ilyenkor mindig fölsejlik a krónikás emlékezetében a győri Vízivárossal nagyjából egyidős bécs-asperni Seestadt, az a nagyszabású városfejlesztési projekt, ahol üzletek, lakóházak sokasága meg a nevezetes HoHo-torony állnak a zöldellő Seepark és a mesterséges Asperner See partján lévő strand közelében. A kellemes bárok és éttermek a Dunára és más vízi útvonalakra néznek. A nudisták a nyugodt Naturistenpark Lobauban, a madárlesők pedig a Dechantlacke-tó melletti nádas Lobau madármegfigyelő területén hódolhatnak kedvteléseiknek. Aspern-Seestadt könnyen megközelíthető a város minden pontjáról a körültekintően megszervezett helyi tömegközlekedés révén. Bár megtehetnék, elvégre az osztrákok sokkal módosabbak a magyaroknál, ott nem a személygépkocsi-közlekedésre alapoznak, hanem a sűrű és kitűnően megszervezett metró-, autóbusz- és villamosjáratokra. (A győri Vízivárosba közlekedő 11-es busszal 30 percenként találkozhatnak használói!)

Aspern-Seestadtba is közlekedik a metró.

És van elegendő orvosi rendelő, patika, szolgáltatóegység, könyvtár, mozi, sport- és szórakozási lehetőség. Mert Aspern-Seestadt tervezői nem alvó- és albérlővárosrészt álmodtak meg Bécs peremére, ahol degeszre tömhetik zsebüket a pénzéhes spekulánsok. 

A példaként említett Aspern-Tóvárosban nem látható – miként győri Vízivárosban százszámra! – külső falra szerelt légkondidoboz. A mérnökök úgy tervezték meg a lakásokat, boltokat és valamennyi közösségi helyiséget, hogy télen-nyáron kellemes legyen bennük a klíma. A titok: az okos szigetelés. Bécs-Aspern kerületben a fűtés geotermikus forráson alapul. Nem kell a magyar mérnököknek ötletért, okosságért Bécsbe menniük, tudják, hogy mit és hogyan kell(ene) megtervezni, feltéve, ha nem lihegnek a nyakukba az ingatlancápák. Meggyőződésem: a magyar/győri mérnökök és szakemberek tudják, hogy hány lakáshoz mekkora zöldterület kell. De tessék csak körülnézni a Vízivárosban, megtartották-e/megtarthatták-e a meglehetősen fukar – nemzetközi összehasonlításban már évekkel ezelőtti elavult – magyar előírásokat?!

,Az eddig nem tapasztalt, hosszú kánikula (és ilyennel kell számolnunk a jövőben is!) bizonyítja: aligha tartották meg Győrnek ebben a városrészében a minimálisan 25%-os zöldterületi arányt. A rég kiszáradt, gondozatlan, gazzal tele nőtt, füvet rég nem látott terület aligha nevezhető zöldterületnek! Beton, aszfalt, kockakő uralkodik és árad belőle áramló 50–65 fokos hőség. – Ez is indokolja, hogy a már beépített területek közötti „foltokon” fákkal, bokrokkal beültetett parkokat létesítsenek.

Nem csupán a tervezőasztalon, a valóságban ilyen zöld a bécsi Seestadt.

Megengedhetetlen az is, hogy a – feltehetően rossz szabványok miatti – sűrű beépítettség miatt a három-négyemeletes ingatlanok egymásra sugározzák a mind erősebb naphőt. Ez a tapasztalat egyszerű hőméréssel bizonyítható.

Mérnöknek, hatóságoknak tudomásul kell venniük: már a 10 éves szabványok, előírások is elavultak, mert a becsültnél sokkal előbb alapjában megváltozott a Föld északi féltekéjének éghajlata.

Ugyanígy megengedhetetlen, hogy Győrnek ezen a részén – parkolóházak helyett – föld alatti garázsok épüljenek, mert ez a terület évezredeken át árterület volt, hordalékos és szerfölött laza talajjal. Föld alá építeni kockázatos. Miként föld fölé is – kellő meggondoltság nélkül. Van már rá kézzelfogható rossz példa: Győr-Víziváros.

AZ OLVASÓ VÉLEMÉNYE:

Cikkünk megjelenése után nem sokkal levelet kapott szerkesztőségünk Jutasi Ferenc újságírótól, a Kisalföld egykori munkatársától. Értékes gondolatait alább közreadjuk:

«Víziváros? Nos, inkább illik rá „lánykori” neve: Városrét. Merthogy az ott élők – noha modernnek mondott lakásokban élnek – inkább érezhetik magukat egy réten. A lakóházakon kívül nincs ott semmi: kezdettől hiányoznak az üzletek, szolgáltatók, orvosi rendelő, óvoda, bölcsőde…mindaz, ami egy 21. századi, élő, mozgalmas városrészre emlékeztetné a látogatót. Hely, persze, lett volna – ma is van! – mindezekre, de csak egy számított: minél több lakást építeni – és mind eladni is.

Nem messze innen, Bácsán az 1980-as évek végén, az 1990-es évek elején megépült az Ergényi-lakótelep. Népszerű volt, mert nem társas-, hanem családiházak vonzották a panelből menekülőket. Aztán jött némi csalódás, mert a házak aprócska kertjük okán túl közel kerültek egymáshoz, így kénytelen-kelletlen kialakultak a szomszédi kapcsolatok, jók – vagy amolyan török átok módra.

Győrben egyébként is fura módon alakultak a lakótelepek. Például Adyváros, amely – legalábbis jórészt – szeméttelep helyén épült. (Később erre fogták az ottani, példátlan méretű csótányinváziót.) Ám létjogosultságát senki sem vitatta, rengeteg lakás épült ott a Győri Házgyárnak köszönhetően, nagy szükség volt is rájuk. És persze megépült a szükséges infrastruktúra, ami folyamatosan bővült, és bővül napjainkban is. Persze, az első időben meglehetősen sivár képet mutatott ez a betonrengeteg. A terület betelt, de volt még hely bőven, így jött létre a Kun Béla lakótelep, a mai Marcalváros. Tervezői, építői letették a nagy esküt: tanulva Adyvárosból, ez már eleve nem lesz olyan sivár. Ki is találták, hogy a Győrött uralkodó északnyugati széljárásnak megfelelően nyitották az utcákat, szabad járást engedve a huzatnak. De ez a hely is betelt, jött a Marcalváros II., amit messze földön példátlanul vasúti tolatóvágány vág ketté. Annyit azért még megjegyezhetünk: a sokat bírált Adyváros ehhez képest már valóságos zöldövezet lett…

Győrött az utóbbi tíz-tizenöt évben meglehetősen sok lakópark (vagy legalábbis annak mondott) épült. Például Ménfőcsanakon, ami kezdetben népszerű volt – ma már, bizony, nem annyira, hasonló módon, mint az Ergényi. De ha már lakóparkról beszélünk, említsünk még egyet, amit a Győrből „menekülők” megkedveltek. Ez Győrújfalun van, a város határától mindössze két kilométerre, tóparton, a falu központjától 400 méterre. Elsősorban pihenésre, nyugalomra vágyó időseknek szánták, már a kezdetektől orvosi ellátással, állandó nővéri felügyelettel…

Végezetül még annyit: a leendő győri lakótelep-tervezőknek, s a telepeket (juj, de csúnya szó ez itt, ebben a szövegkörnyezetben!) engedélyezőknek bőségesen lehetnének tapasztalataik…»