Örökmozgó polgármester – városszépítő bénaság

Sáry István győri levéltáros jó fél évszázaddal ezelőtt „Kezdeményezés a város szépítésére” címmel visszatekintő cikket közölt a Győr-Sopron megyei napilapban. (Nyitó kép: évek óta romlik a győri Napóleon-ház állaga.)

Ezt írta: „…1885-ben alakult meg a Győr városi Szépítő Egylet. Alapító tagjai között olyan személyeket találunk, akik ismereteink szerint sokat tettek a város fejlődéséért, szépítéséért. Ezek voltak a többi között Zechmeister Károly, dr. Petz Lajos, Jedlik Ányos…” (A győriek jól ismerik e dicső neveket.) Az egylet működése azonban csak időlegesnek bizonyult.

Legalább kívülről rendbe tehetnék a gyönyörű épületet a Király utca 4. szám alatt.

Olyannyira, hogy a 135 esztendővel ezelőtt megalakult, kérészéletűnek bizonyult városszépítő egyletnek ma már csak levéltári emléke létezik. Van viszont Arrabona Városvédő Egyesület (AVE). A 2009-ben alakult közhasznú közösség a honlapján önmagáról a többi között ezt írja: „…városáért tenni tudó és akaró szervezett polgári közösség…aki mellettünk és hasznos céljaink mellett kitart, az része lesz a megújulásnak…”

Lehangoló képet mutat a jobb sorsra érdemes palota.

Az AVE 2014-ben megkapta a városvédő munkáért adományozható legrangosabb kitüntetést, a Podmaniczky-díjat a győri Duna-bástya megmentése végett folytatott küzdelméért, amely végül is hamvába dőlt. Az akkori, a tavaly ősszel csúfosan elbukott Borkai-féle városvezetés ugyanis a városvédők mindennemű józan érve, tiltakozása ellenére megépíttette a Dunakapu téri mélygarázst. Azután, hogy nagyszabású, feltáró ásatásokat végeztek az 1930-as években a föld felszínéig letarolt, alatta azonban épségben megmaradt Győr reneszánsz kori építészeti kincse feltárása végett.

A sajnálatos eseményt fölelevenítő 2017. november 22-i cikkünkben írtuk a többi között:

„Idestova három évtizede, 1989-ben Győr a belváros felújításáért elnyerte az Europa Nostra-díjat. Nem tudom, hogy – bár történtek azóta is látványos felújítások, műemléki helyreállítások, a város összességében és madártávlatból gyönyörű – ma is megkapná-e az Európai Unió műemlékvédelmi díját.

Akkor még alkotott, harcolt egészen a két évvel ezelőtt bekövetkezett, korai haláláig, kortársam, Winkler Gábor építész, egyetemi tanár, a műszaki tudományok kandidátusa, Nyugat-Dunántúl épített emlékeinek, mindenekelőtt Győrnek szenvedélyes kutatója, felújítója, őrzője. Választott győriként mindvégig küzdött azért, hogy ha már a város főterének, a Széchenyi térnek a régészeti emlékeit minden észérv és tudományos-történelmi indok ellenére is valakiknek „sikerült” jórészt megsemmisíteniük, hogy lábmosó szökőkúttal és újabb térburkolattal „gyarapítsák”, legalább a pandantjával, a Dunakapu térrel ne tegyék ugyanezt.

Ekkora (hatalmas!) volt egykoron Győr vára; Nyugat-Európát is védte a török előrenyomulástól.

Gábor bízott a nyilvánosság erejében, ezért szívesen nyilatkozott a helyi sajtónak is. Elmondta: teljes mértékig egyetért a győri Arrabona Városvédő Egyesülettel, amelynek tagjai tiltakoznak a Dunakapu téri mélygarázs megépítése ellen. A kiváló, Ybl-díjas szakember, a Magyar Tudományos Akadémia doktora is amellett szállt síkra, hogy a régészek által föltárandó, remény szerint reneszánsz kori épített emlékeket, ha már a győri erőd, a vár még viszonylagos épségben megmaradt falait az 1930-as években (már akkor is törvényellenesen!) visszabontották.

Részlet Pfannl Jenő „Séta a Bástya utca bontásánál” című tudósításából (megjelent a Győri Nemzeti Hírlap 1936. december 25-i számában):

„…A régi házak és falak ontják a régi téglákat, a szuvas gerendákat, törött cserepeket. De alig akad tégla, melyen valamiféle jel, betű vagy évszám ne lenne. Felette érdekesek ezek a győri vártéglák: valóságos agyagba égetett történelmi dokumentumok. Szinte alig hihető, hogy ilyenekről más városban még nem hallottunk s nálunk is csak alig. Pedig minden a várépítéséhez égetett téglán itt Győrött rajta van ékes betűkkel és számokkal a mindenkori várparancsnok nevének, rangjának kezdőbetűje, legtöbbször még a vetés évszáma is. S milyen híres katonák voltak ezek: Montecuccoli Rajmund, Badeni Lajos és Herman, Heister és Althan generális, Liechtenstein herceg, Mansfeld grófok stb.

Az enyészet vette birtokába a Radó-szigeti műemlék csónakházat.
Még megmenthető lenne…

Mikor a XIX. század elején kezdték lebontani a várfalakat, a téglákat eladták – elsőrangú építőanyag volt ez a győri vártégla. Még a külföldi szakemberek is a XVII. században dicsérettel említik. Itt, a mai Sziget helyén faszénnel égették azokat. Ezekből épült a múlt században a legtöbb új ház…”

Ki gondolta volna, hogy az Europa Nostra-díjas város önkormányzata engedélyezi a kiváló állapotban fennmaradt, felbecsülhetetlen értékű régészeti leletek visszatemetését!? Megtette! Egy mélygarázs kedvéért, miáltal immár évtizede bevonzza az egyébként is szűk utcák sok évszázados hálójaként megmaradt történelmi belvárosba a gépkocsik sokaságát.

Még félholtan is gyönyörű!

A húsz évvel ezelőtt alapított, folyamatosan frissülő Infovilág hírportál hatvannál több cikkében tette/teszi szóvá Győr városvédelmével, városszépítésével, történelmi emlékeinek a megőrzésével, ápolásával kapcsolatos aggodalmait, kifogásait, bírálatait. Az európai gondolkodású olvasó azt hiszi, hogy a város vezetése fölfigyel az épített (többségében történelmi értékű) környezetéért aggódó krónikás észrevételeire, és foglalkozik velük, már csak azért is, mert a szerkesztőség vezetője kezdettől építő és a közérdeket szolgáló párbeszédre törekszik a város vezetésével. A csak önmaga fényezésével elfoglalt előző önkormányzati vezetés nem volt hajlandó „leereszkedni” a hibákat, hiányosságokat föltáró újságíró szintjére. A néhány hónap óta regnáló (igaz, az előzővel azonos pártszínű) városvezető a kezdet kezdetén írásban kinyilvánította együttműködési készségét, kijelölte egyik munkatársnőjét a kapcsolattartásra. Aztán az egész ügy visszahanyatlott a Borkai-korszakba. A kijelölt hölgynek mindössze egy kedves-udvarias levél megírására futotta az erejéből… Azóta jó néhányszor kerestük együttműködési céllal, ám úgy tesz, mint aki nem léteznék.

Nem takarhat el mindent a patyomkin-vászon: Bécsi-kapu téri Schäffer-ház.

Folytatódik tehát a Borkai-korszak, annak ellenére, hogy a polgármester személye változott: jeles orvos-professzor, egykori alpolgármester, fáradhatatlan úr. Az új polgi ügyel arra, hogy legalább naponta egyszer közzé tegye a világhálón: látványosan dolgozik, még a kormányfővel is fölkaptatott a városháza tornyának erkélyére. Az utóbbi időben – például – fölvetette a város legújabb kori jelképének, a színháznak a lebontását, majd pedig a hétvégén fölavatta az állatkerti majomházat…

Évek óta felújításra vár Újváros egyik lakatlan épülete.

Arról viszont sem ő, sem az általa kijelölt hölgy, a polgármesteri főbiztos (e sorok írásáig) nem kíván nyilatkozni a többi között, hogy mi lesz például a városközepi patyomkin-épületekkel, az akár szállodának is hasznosítható pénzügyőr-palotával, a Radó-szigeti (az országban egyedülálló!) omladozó műemlék csónakházzal (a folyók városában!), a felújításra sok évvel ezelőtt megérett Napóleon-házzal és mögötte a szánalmasan omló épületet rejtő Szabad sajtó utcával, az üzemi területté lefokozott Széchenyi téri műemlék házakkal, Győr-Újváros szégyenletesen omladozó, lak(hat)atlan házaival, Európa egyik legszebb barokk tere vászonnal eltakart, romos épületkettősével, az Apátúr-házban hosszú évek óta halott múzeumi beruházással, a Tűz utcai, Iszkápa közi patkányneveldével, a sok száz köbméter hulladékkal, az előző polgármester szellemi hagyatékának (dölyf, „csakazértsem” válaszolunk a sajtónak) az eltakarításával.

Ez már csak ráadás: a város kellős közepén, a Szt. István út-Városház tér sarkán álló “ügyvédház” elképesztő állapotát is kifogásoltuk. Nem sokkal később fölállványozták, aztán a főút felőli oldalát rendbe tették. A többi maradt a régiben. Éljen!

És mindez pusztán néhány felvetés, ennél sokkal több van az újságíró jegyzetfüzetében.