Győri csónakos, mi lesz veled?

Szuperkeresztény, szemlesütős, a gyermeki és fiatalkori ártatlanságot tatár- és törökverő hévvel (ha ezt tudnák kipcsák testvéreink!) meg törvénnyel védelmező kormányunk tagjainak jó szívvel és az ügyhöz méltó, tiszteletteljes aggodalommal ajánlom, nehogy Győrbe látogassanak. Ez a város ugyanis maga a megtestesült Szodoma és Gomora!

Ha Mózes eléggé előrelátó lett volna, bizony, elintézte volna istenénél, hogy akadályozza meg a négy folyó menti város alapítását s majdani fejlődését. Ha idejében elpusztítja lakosai majdani bűnei miatt kénköves és tüzes eső által, akkor aligha érte volna meg, hogy szabad királyi várossá nyilvánításának 750 évfordulóján (a kormány szemében minden bizonnyal) szemérmetlen, közerkölcs-romboló szoborral és óriás mozaikkal találkozzék a városlakó és a városba látogató egyaránt.

Ebbéli fölismerésemből fakadó kíváncsiságom íratja velem, ugyan meddig maradhat jelenlegi helyén Paulikovics Iván „Nosztalgia egy letűnt életkor után” (1997) című alkotása a győri Baross Gábor (sétáló)utca közepén, tekintettel Orbánék prüd-paragrafusaira. A „mindent” is megmutató bronzszobor egy pontja jól láthatóan különösen népszerű a lányok, asszonyok körében: finom kezecskék gondoskodnak róla, hogy kellő marokfogásnak és dörzsölésnek köszönhetően mindig fényes legyen…

És ez még mind semmi! Amikor Kádárék áldásukat adták, hogy Győrben újjáépítsék a háborúban lebombázott vasútállomást, nos, 63 esztendővel ezelőtt ezt a hatalmas (szocreál?) mozaikképet

helyezték el az állomás érkezési és indulási oldalát összekötő aluljáró lépcsőjével szemben. A mozaikképet sokmillió serdületlen lányka és 18 éven aluli fiúcska láthatta, ha máskor nem, hát amikor intim dolgát intézendő a (finom nevén) mosdóba igyekezett.

Óva intem (nem Angliát) tehát a mélyen tisztelt kormánynak és első emberének: nehogy vonattal utazzék/érkezzék Győrbe, mert még meglátja azt, ami ellen elképesztő erőfeszítéssel megalkotott törvénnyel küzd. Ha meg nem szeretné látni, és beköti a szemét, az (kormány)bukáshoz vezet, amit viszont minden erejével igyekszik elkerülni.

Ha netán közúton, szokás szerint pácélozott járművel és páncélmellényben (“mindenki bennünket bánt”) érkeznék a városba, ugyancsak ajánlott elkerülni a csónakosszobrot, mert megártana érzékeny szuperkeresztény lelkének.

Mindezeket megelőzendő, lenne két javaslatom. Az első: távolítsák el a bronzcsónakost a Baross út/Arany János utca kereszteződéséből, és építsék föl újfent a valamikor (senki se értse félre!) ott állt tűztornyot.

A második: a vasútállomási mozaik két férfialakjának azon részére, ahol egykoron Ádám is viselte a Paradicsomban, helyezzenek fügefalevelet. Hogy nincs akkora fügefalevél, főleg a fekete fiatalember számára? Sebaj! Bontsák le a vasútállomást (öreg már, sokba kerülne a fölújítása), és építsenek a helyére egy stadiont!

De eszükbe ne jusson olimpiai stadionná kinevezni! Olympia stadionjában ugyanis a versenyző fiatalok mezítelenül futottak, csak úgy lobogott a hajuk s férfiúi ékességük. És mint ismeretes, az ilyen lobogást tiltják a magyar kormány szuperszuper paragrafusai.