Gyűlölet és balítélet

(Írta: Gordon István) Andrzej Duda lengyel államfő úgy tett és tesz, mintha nem tudná, ki, hány szavazatot szerzett a választáson. Ezzel blokkolja egy olyan kormány megalakítását, amelynek döntésre alkalmas többsége van. (A nyitó képen: Andrzej Duda lengyel elnök. Fotó: MTI/EPA/PAP/Radek Pietrusz.)

Egy hónappal ezelőtt világszerte sokak figyelme fordult a lengyelországi parlamenti választás felé. A végeredmény ismert: a legtöbb szavazatot a Kaczynski vezette kormánypárt szerezte, de elért mandátumainak száma messze elmaradt a demokratikus ellenzék koalícióját alkotó pártoké mögött. A józan ész és a kegyetlen számok egyértelműen azt sugallták, hogy a Jog és Igazságosság Pártja – nyolc év elteltével – kénytelen búcsút inteni a számára oly’ édes ízű hatalomnak.

Csakhogy a sugallat nem jutott el mindenkihez, a hatalomvesztés szele ugyanis kimondottan rossz hatással van a józan észre…

A parlament 460 fős alsóházában az ellenzék 248 képviselői helyet szerzett, míg a kormánypártnak csupán 194-re futotta. Ez minimum 37 mandátummal kevesebb, mint amennyivel törvényalkotásra képes lehet egy kormány, tehát nagyon sok. Tegyük hozzá, hogy a múlt esztendőben sem mindig sikerült a kormánypártnak teljes létszámban (50%+1 fő) megjelennie szavazáskor az ülésteremben. Így fordulhatott elő, hogy a kormánypárthoz közeli házelnök asszony egy alkalommal újra szavaztatta a képviselőket, míg meg nem lett a többség.

A számok, mint említettem, kegyetlenek és makacsok. De hiába! A kormánypárti PiS egyes vezetői és tagjai még mindig nem tudják elviselni a választáson elért vereséggel egyenértékű győzelmüket, vagyis: elkerülhetetlen a hatalom átadása a gyűlölt ellenzéknek és még inkább az ellenzék gyűlölt vezetőjének, Donald Tusknak.

A választás után a szejm első ülése természetesen a himnusszal kezdődött, no meg egy üres hellyel a képviselői padsorokban. Kaczynski széke maradt gazdátlanul, de tulajdonosa aztán idővel megérkezett. Duda elnök a kötelező tiszteletkörök után méltatta az elmúlt nyolc esztendőt, annak politikai irányítóit, remek, mindent felülmúló sikereit. Ja, hogy ezt a nép, az a bizonyos istenadta másképpen látta, sőt ezt kiválóan érzékeltette is a választáson, ráadásul azon a választáson, amelyen a szavazásra jogosultak csaknem háromnegyede vonult az urnákhoz, egyáltalán nem zavarta az – állítólag korábban Golyóstollnak becézett – államfőt, viszont jelezte, hogy a jövőben szigorúbban él majd vétójogával.

És ezután következtek a parlament elnökségébe történő szavazások. Elsőkét magát az új házelnököt választották meg. A Polska 2050 párt elnöke, Szymon Holownia utcahosszal előzte a PiS jelöltjét, a korábbi házelnök asszonyt, aki a fentebb idézett apró csínytevésen kívül is néha megkeserítette az akkori ellenzék életét. Volt is nagy felhördülés, de a számok megint csak önmagukért beszéltek. És tették ezt még inkább a helyettesek megszavazásakor. Mintha a PiS nem is létezett volna! A fennmaradó öt helyre valamennyi parlamenti párt kapott képviseleti lehetőséget. Csak a PiS nem! Hmmm…

Az új házelnök ezután az ügyvezető kormány azon minisztereit hívta sorban a pulpitusra, akik úgy érezték, lenne mondanivalójuk. A részletek talán fölöslegesek is, a lényeg: többen közülük nem voltak képesek indulataikon uralkodni és néha kocsmai szintű megnyilvánulásokra ragadtatták magukat. Mint például Zbigniew Ziobro (igazságügy), akit a mi házelnökünk szavaiért minimum életfogytiglanra ítélt volna. Mivel közben lejárt a miniszter ideje, a házelnök – némi toleranciával – elvette tőle a szót. Nos, ekkor ugrott a házelnök elé az évek óta súlyos térdbántalmakkal küszködő Kaczynski pártelnök, bemutatkozva, mint miniszterelnök(!?!), akinek bármikor joga van megszólalni a szejmben.

Nincs értelme folytatni, mert ennyiből is kiderül, hogy a történtek méltatlanok voltak egy új parlament megalakulási ceremóniájához. Ám befejezésül még egy gondolat. A hatalomtól és a szejmtől búcsúzó volt miniszterek megfontolatlan, vagy éppen megfontolt(?) durva fellépései részben Duda elnök hibájaként is értékelhetők. Az államfő úgy tett és tesz a mai napig, mintha nem tudná, ki, hány szavazatot szerzett a választáson. Ezzel blokkolja egy olyan kormány megalakítását, amelynek komoly többsége van.

Fogalmazhatunk úgy is, hogy Andrzej Duda nyíltan szembefordult a lengyel nép akaratával.