(Szénási Sándor jegyzete) Lehetséges, hogy a tényleges fertőzések számát nem mindig teszteléssel detektálják, hanem mondjuk a Covid-19 jelenlétét kiszagoló kutyák segítségével, illetve az is elképzelhető, hogy a hivatali takarítónő kisfia véletlenül beletörölt az egyik számítógépbe, és az aznapi tesztelést emlékezetből kellett pótolni. (Nyitó kép: Covid-teszt, forrás: hazipatika.hu)

A 444.hu is megírta, hogy tegnap több fertőzöttet találtak, mint ahány tesztet elvégeztek, és ez már nem először fordul elő. Egy eset nem eset ugyebár, így korábban feltételezhető volt, hogy a szétesett és inkompetens államigazgatással lehet a baj, a fertőzésszámot nyilvántartó tisztviselő, aki még a régi gárdához tartozott, tudott olvasni, a tesztszámlálgató viszont nem, innen a tévedés. Mondhatni, a Kádár-korból ismert felüljáró-szimptómával volt dolgunk, ahol a két oldalról a hidat építők egyikének a hülyesége is elég volt ahhoz, hogy a betonelemek középen soha, vagy legfeljebb a végtelenben találkozzanak.

Más eshetőségek is fennforogtak, például az, hogy a tényleges fertőzések számát nem mindig teszteléssel detektálják, hanem mondjuk a Covid-19 jelenlétét kiszagoló kutyák segítségével, illetve az is elképzelhető, hogy a hivatali takarítónő kisfia véletlenül beletörölt az egyik számitógépbe, és az aznapi tesztelést emlékezetből kellett pótolni. Írjál a többihez, Lajoskám, még hatvanat, abból baj nem lehet…

A mostani eltérés majdnem annyi, hatvankettő tudniillik, de nem ez az érdekes, hanem az, hogy a hivatal, miután a médiában elterjedt, hogy az egymással semmilyen korrelációban nem levő adatok azt a kérdést is értelmetlenné teszik, hogy vírusügyben mi mennyi egyáltalán, frissített az információkon, ám ekkor újabb baki történt. A teszthez hozzáírt plusz tesztek száma ugyanis pontosan megegyezett a hétvégi óvodai és iskolai tesztelések számával, azt viszont – mutat rá a 444.hu – egyszer már hozzáadták az adatokhoz. Mondhatni, másodlagos felhasználás történt, miközben kevéssé hihető, hogy a fertőzések terjedésénél a vírus figyelembe venné az operatív törzs igényeit, és csak annyi embert infektálna, mint amilyen létszámhoz a hivatalnak épp gusztusa van. S mivel a hivatal konzervatív, a bevált hatvanon vagy hatvankettőn miért is változtatna.

Ez a jószándékú megközelítés.

Az életszagúbb az, hogy az operatív törzs és az azt mozgató bábos „Itt a piros, hol a piros?”-t játszik a lakossággal, azt nevezetesen, hogy a tényszámok melyik kupac alatt rejtőznek, a saját politikai megfontolásai szerint épp hova dugta el őket a kormány, amely azonban nagylelkűen megengedi, hogy egynémely találékony honfitársunk gondolkozzék, tippeljen, és eltalálja, hol is van elásva az igazság. Már ha el van ásva egyáltalán, és ha a hatalom tudja, hogy amit eldugott, az igazi szám-e, vagy már régóta saját magát is átveri.

A mostani eset azt bizonyítja, hogy a bábos titokban maga is lihegve túrja fel az „Itt a piros, hol a piros?”-halmazait, és közben lázasan töpreng, hol van a valódi, igazolt adat. Aztán vállat von. Nem mindegy? Az igazság neki úgysem kell, a plebsznek meg nem való.