Németh József, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Társaság képviselője a főszervező szavait megerősítve aláhúzta, hogy a halételeket Magyarországon kampányszerűen, egy-egy ünnephez kötve fogyasztják az emberek. Nagyon sok ételt nem ismernek. Egyértelműen a halászlé a listavezető, de mint mondta, ebből is vagy 800-féle ismert változat van, nem lehet csupán szegedi vagy bajai léről beszélni.
A mostani fesztivál azért is más, mint a többi, mert a szegedi, bajai és tiszai rendezvények az egyes helyek specialitásait vonultátjak fel. A fővárosi fesztiválon szeretnék kiszélesíteni a halételekről forgalomban lévő ismereteket. Már most, az eléső fesztiválon is lesznek meghívott országok: Vietnam, Japán és Thaiföld hozza el sajátos ízeit, s ezt a hagyományt a jövőben is folytatni kívánják.
Nem csupán halászléfőző versenyről lesz szó a három nap alatt (bár természetesen ez is elengedhetetlen). Az idelátogatók nemcsak kóstolhatják a fínomságokat, hanem akár maguk is elkészíthetik őket. Sült, főtt, szárított, füstölt, folyami, tengeri halak, tenger gyümölcsei szerepelnek majd a terítéken. Lesz például halas rétes, halas sajt, kaviár, halas csokoládé is. A gasztronómiai társaság elnöke elárulta, hogy ő bizony az általános tévhittel ellentétben száraz vörösbort, esetleg a manapság divatos rozét ajánl a halételek mellé, után. (Persze a fehér bor fogyasztása sem tiltott – tette hozzá, csak ne édes vagy félédes legyen a nedű. Előtte persze nyilván jólesik az étvágygerjesztő pálinka.
A sajtótájékoztató résztvevőit egy különlegesség várta: halszalámit kínáltak a belvárosi szalámibolt választékából. Senki meg nem mondta volna,hogy az igen ízletes eledel egy falat disznóhúst sem látott.
A szervezők gondoskodtak zenei programokról, hogy a fesztivál ne csak az evés-ivásról szóljon, stílszerűen Harcsa Veronikát is várják. Lesz folklór, ezen belül táncház, és gyermekprogram bőséggel. Meglepetések is várhatók, és ami nagyon lényeges, a fesztivál ingyenes. A programok részleteiről az érdeklődők vagy itt, vagy ezen a címen oldalon olvashatnak részletesen.