A mindentudó Színházi adattár előzékenyen közli, hogy Barta Lajos darabja, a Szerelem az első háborút megelőző békeévekben született, a szerzője arról a korról ír érzékenyen és empátiával. Ezzel tulajdonképen el is hessegeti a Turay Ida Színház novemberben bemutatott, ám nem túl sűrűn műsorra kerülő darabjának feje felől a kézenfekvő párhuzamot: három nővér Felsőmácsonyban. Vagy másutt. (A nyitó képen: a három nővér (Magyar Bernadett, Szilvási Judit, Bodor Szabina)
Lujza (Bodor Szabina), Biky (Falusi Balázs Áron)
Felsőmácsony kicsike város, de van postája, adóhivatala, és van itt állomásozó katonaság. Csak éppen elegendő partiképes fiatalember nincsen. Pedig Szalay bácsinak három eladó sorba került, szita alatt tartott – és főképpen boldogságra vágyó – leánya van. Mikó István dramaturgként és rendezőként nyúlt Barta Lajos művéhez, éppen csak egy keveset igazgatott rajta, hadd érvényesüljenek a szerepek és a szereplők. Hiszen az egész játék az igazi (vagy majdnem igazi) férfi megtalálása körül kavarog.
A majdnem harminc Nelli (Szilvási Judit) menekülne bárkihez, csak érjen már véget, hogy ő az öreg papácskája kicsi lánya: szabadgondolkodó és merészen harcol a testvéreivel is.
Szalayék (Mikó István, Détár Enikő)
Lujza (22, Bodor Szabina) az igen-igen egyszerű fűszeres (Benkő Péter kevés eszközzel felrakott, nagyon emberi figurája) finom lelkű költő gyermekéért rajong. De a pernahajder (Falusi Balázs Áron játéka jelzi, hogy nem igazán nagy tehetség…) elmegy abba a fránya fővárosba! Végül a legkisebb, Böske (18, Magyar Bernadett) a hadnagy úrral kokettál, ha e szó nem lenne oly vulgáris… Csakhogy a hadnagy urat bármikor elvezényelhetik. És amikor „egy, csak egy legény” marad a vidéken, a rigolyás, fel sosem növekvő adóellenőr, akkor megindul az akadályverseny. Egészen a felvonásvégi hepiendig.
Biky fűszeres (Benkő Péter) a hölgykoszorúban
Mikó István (Szalay bácsi) elegánsan hagyja érvényesülni a lányokat, érzésem szerint talán még húzott is a saját szövegéből vagy jelenléteiből. Ettől ugyan kevesebb színt villant föl, de a hangsúly áttevődik a feleségére. Détár Enikő aranyos kotlós, habár nem igazán Szalay nénis jelenség, viszont remekül érzékelteti, hogy még nagyon vágyik a mindent meghatározó családanya szerepkörére. Csak éppen a lányok már nem hajlandók bebújni a védőszárnyak alá. Lujza/Bodor a forradalmár, de ez csak olyan szalonforradalom, kedvesen durcáskodik, Böske/Magyar ugyan mórikálja magát, amikor a hadnagy letámadja, de ő is csak a tagadás mezején vitézkedik (El innen!), valójában fogalma sincs, milyen élete lesz a helyőrségről helyőrségre vándorló hadnagyocska (Valázsik Péter) mellett.
A hadnagy és Böske (Valázsik Péter, Magyar Bernadett)
Barta (és Mikó) az antipatikus és elviselhetetlen szokásokban tobzódó Komoróczy adótisztre (Pásztor Máté) hegyezi ki a komédiát. Pásztor mozdulataival, érintésfélelmeivel, hanghordozásával olyan karaktert hoz, hogy a nézőtér sírva röhög. Azon meg még inkább, hogy a karakán Nelli mekkora elánnal hajt rá, nem az okosságára, nem a szépségére (ezeket nehéz is lenne megtalálni), nem az életjáradékára, hanem hogy ne kelljen tovább „Tschöll papa lányának” lenni (vö. Három a kislány – brrrr!). Pásztor remek komikusi vénával úgy tud nevettetni, hogy egy hitelesen pocsék karaktert vezet elő. Nem is nagyon érthető, hogy milyen életet remél mellette a szép, okos és mindenben legalább ötször annyit érő Nelli/Szilvási.
A szorgalmas temetkezési vállalkozó gyászhintóból is széles választékot kínál Komoróczynak (Pásztor Máté, Boros Zoltán)
Mielőtt eljutunk a balfácán Komoróczy önkéntes matrachaláláig (nyugi, elmarad!), betoppan Kocsárd úr, a temetkezési vállalkozó (Boros Zoltán), hogy méretet vegyen róla. Nem tudom, boldog emlékű Körmendi János innen, Bartától vette-é az ötletet, hogy a kicsi szerepet játszó színész nagy táskát hozzon, és pakoljon ki belőle, avagy Mikó építette be a mindig sikeres eszköz-játékot, de újabb visítós siker lett a jelenet (míg Kocsárd urat el nem hajtják).
Szabó Anikó palócosan beszélő cseléd, ezzel Barta ki is merítette a jellemzését. (Ő Fuchsné is a záró jelenetben, de igazi jelenléte nincsen.)
Három nővér (Magyar Bernadett, Szilvási Judit, Bodor Szabina)
Mikó a négy felvonást kettőre kurtította, egyenként két képpel, így elviselhető méretű lett. Feltétlenül meg kell említenem Darvasi Ilona ruháit: úgy hozzák a századelőt, úgy látszanak drágának, hogy valójában főképpen szellemesek (valamennyi nőt jól lehet öltöztetni), és a díszlet is jól sugallja, hogy Szalay mérnök úr nyugdíjasan sem szorul rá a takarékoskodásra.
A színházi jegyzet elsőként itt jelent meg.