A GVH megállapította, hogy a Magyar Telekom megtévesztette a fogyasztókat maximális sebességű hálózatot ígérő állításával a „Most generáció” kampányában. (Nyitó képünk illusztráció.)
A hatóság több lépcsőben, feltételekkel határozta meg a bírságot, amelynek egy részét nem kell majd megfizetnie, ha vállalásainak megfelelően kompenzálja előfizetőit.
A Versenyhivatal döntése alapján a Magyar Telekom 2018. február 1.–március 31. között megtévesztette a fogyasztókat a „Most generáció” című kampányában alkalmazott, maximális sebességű hálózatra utaló állításával. A „maximális sebesség” kifejezéssel ugyanis azt sugallta, hogy a fogyasztóknak a lehető legnagyobb sebességet szolgáltatja a hálózatán, miközben azt valójában csupán egy szűk előfizetői kör érhette el. A Versenyhivatal szerint a fogyasztók a reklámok alapján nem tudhatták, hogy a maximális sebesség pusztán egy általános, a szolgáltatás gyorsaságára vonatkozó, szubjektíven értelmezendő ígéret, és megalapozottan gondolhattak arra, hogy a Magyar Telekom a technikailag lehetséges leggyorsabb internetezést ígéri hálózatán.
A versenyhatóság döntésében először alkalmazott lépcsős, feltételes bírság-meghatározást. Ennek lényege, hogy a vállalkozásnak nem kell megfizetnie az összeg kisebb vagy nagyobb részét, ha a megjelölt határidőig bizonyítja: vállalásainak megfelelően kárpótolta a jogsértésben érintett előfizetőit.
A Magyar Telekom vállalásának lényege, hogy határozott időtartamú, hűségnyilatkozattal terhelt szerződését határozatlan időtartamúra módosítja azon vezetékes és mobilinternetes előfizetőivel, akik azt a kifogásolt kampány időszakában, valamint az azt követő két hónapban kötötték. A társaság emellett vállalta, hogy az érintett mobilinternet előfizetői körnek extra adatmennyiséget is ad.
A többlépcsős bírságolásnál a visszaeső vállalkozásnak mindenképpen be kell fizetnie 100 millió forintot, de ha a vállalások teljesítését idejében és megfelelően bizonyítja, akkor nem kell megfizetnie a bírság további 100, illetve 150 milliós részletét. Az érintett előfizetőket a Magyar Telekom számlalevélben és sms-ben tájékoztatja a kompenzációról és annak további részleteiről. (Az ügy hivatali nyilvántartási száma: VJ/24/2018.)
HALLGATTASSÉK MEG A MÁSIK FÉL IS! Szerkesztőségünk a régi gyakorlata szerint a Magyar Telekomnak is fölajánlotta a véleménynyilvánítását a versenyhivatali büntetéssel kapcsolatosan.
A társaság állásfoglalása:
A Magyar Telekom a döntést jogorvoslattal nem támadta meg, a megállapított jogsértést azonban nem ismeri el. Ügyfeleinek érdekeit szem előtt tartva, az eljárásban felajánlásokat tett az érintett fogyasztók kompenzálására: a reklámkampány időszakában szerződő ügyfelei esetében a hűségidős szerződéseket 2020. március 1-jével hűségidő nélkülire módosítja, erről az ügyfeleket közvetlenül értesíti. Emellett ezen ügyfélkör mobil előfizetőinek ugyancsak márciusban 3 GB extra adatmennyiséget ad díjmentesen, mely belföldön és EU-roaming helyzetben egyaránt fölhasználható. Ha az előfizető korlátlan adatmennyiségre jogosító csomaggal rendelkezik, a 3 GB extra adatmennyiség az EU-roaming helyzetben felhasználható adatmennyiséget növeli. Az extra adatmennyiség bekapcsolásának megtörténtéről az ügyfelek sms-üzenetet kapnak.