Havas Judittal, a versmondás nagyasszonyával Bayer Ilona beszélget

Havas Judit.Idestova 40 éve áll pódiumon estekkel, gyerekműsorokkal, rendhagyó irodalomórákkal. Az Egyetemi Színpad Balassi Bálint Szavalókörében Surányi Ibolya vezetésével számtalan esten: Petőfi-, Csokonai-, József Attila-, Kassák-művekkel lépett pódiumra. Önállóan „Embernek fia” címmel latin-amerikai és spanyol költők verseiből szerkesztett műsorral mutatkozott be. Meghatározó volt számára, hogy Latinovits Zoltán rendezésében két műsorban is szerepelt: Radnóti és Balassi verseivel. Abban a szerencsében volt része, hogy az említett műsorok próbája mellett több alkalommal külön is találkozott a színészkirállyal, aki versmondásra tanította és megosztotta vele versbeni elképzeléseit.

Legutóbb Szabó Magda előtt tisztelgett egy monodrámával, az írónő születésének 95. halálának 5. évfordulóján, s annak apropóján is, hogy „Az ajtó” című kötet 25 éve jelent meg. Szabó Magda egész életművében nyomon követhető oknyomozó, emberi viszonyokat kutató és feltáró írói magatartása miatt lett fontos számára.

„Bátran éltem idáig, remélem, meghalni is így fogok, de ennek az a feltétele, hogy kimondjam: én öltem meg Emerencet. Így tán nem különös, ha Ady Endre, József Attila, Kányádi Sándor, Weöres Sándor, Radnóti Miklós, Pilinszky János, Nemes Nagy Ágnes, Gergely Ágnes költészetén túl, Kosztolányi Dezső, Örkény István, Márai Sándor, Földes Mária prózája mellett Szabó Magda is ott szerepel az őt megérintők között. De igazság szerint véget nem érően sorolhatnánk még a magyar irodalom nagyjait. Épp ezért, egy gazdagabb tudás megszerzése miatt végezte el az ELTE magyar szakát és szerzett phD-fokozatot.

Havas Judit már réges rég nem „csak” versmondó. A magyar líra szépséges és elhivatott „szolgálólánya”. Az egyetemen, ahol beszédkultúrát és beszédművészetet tanít, éppúgy, mint a Petőfi Irodalmi Múzeumban, amelynek főmunkatársaként emberközelbe hozza a verset és a prózát, az írót és a költőt. Éppúgy, mint rendhagyó irodalomórák szerkesztőjeként és előadójaként. Bejárta ezekkel az országot, személyes élménnyé varázsolva a nélküle száraz kötelező olvasmányokat. Jandó Jenővel matinét szervezett a Zeneakadémián, Budai Ilonával az elsők között terelték be a köztudatba az erdélyi költők műveit. Előadóestjeinek kirobbanó sikere volt Szlovákiában és Erdélyben, Izrael, Németország, Kanada, vagy éppen Párizs magyar szót értő közönsége előtt.

Havas Judittal, a versmondás „nagyasszonyával” legközelebb a magyar költészet napján, április 11-én este hat órakor találkozhatnak, amikor is az Alexandra Pódium (Budapest, V., Nyugati tér 6.; a belépés ingyenes) Pódium „Élet-só Bayer Ilonával” című műsorának vendége lesz.