Nem sokkal később tanári diplomával a zsebében elvégezte a Képzőművészeti Egyetem festő-restaurátor szakát. A múlt negyedszázadban temérdek műtárgynak adta vissza eredeti szépségét. A holland, olasz és spanyol barokk mesterek nagyméretű alkotásai, templomok oltárképei, freskók, (köztük az egyik legjelentősebb, egy Dorffmaister szentély-falkép) vagy a Nemzeti Múzeum Arcképcsarnokából Zrínyi Ilona és Pázmány Péter portréja, s folytathatnánk a sort, mind-mind az ő szakmai tudásának, türelmének, alázatos odaadásának köszönheti, hogy ismét régi fényében ragyog.
A restaurátor Csala Ildikó mellett azonban mindig is létezett a festőművész Csala Ildikó is. Családi örökség lehet tán benne, a rokon Ágh Ajkelin Lajostól. Képei hol a műteremben, hol a plein air-ben születnek. Zebegény látványa, Badacsony, a Szent György, a Csobánc és Hegyesd tanúhegyei kívánkoztak ecsetjére. Legkedvesebb műfaja az akvarell.
Különösen, mióta a költészet bűvölete lett az ihletője. Mindenekelőtt József Attiláé. A versekben előforduló érzékletes képek: pl. a „csördülő ég vasban áll…”, vagy a „Vas színű égboltban…” a szürke drámaiságát, a fájdalmat érzékelteti. Számára az akvarell a legköltőibb technika. A versek líraiságát, a költő szavainak képekben kifejeződő pillanatnyi hangulatát ezzel tudja a legérzékenyebben megjeleníteni.
Egyik kritikusa, Nagy T. Katalin elemzésében azt írja, hogy az akvarell-technikát ő József Attila Mama című versének utolsó két sora szerint képzeli el: „…szürke haja lebben az égen, / kékítőt old az ég vizében”.
Nem véletlen hát, hogy Csala Ildikó József Attila születésnapját új kiállítással ünnepli.
A Biatorbágyi Faluházban április 10-én, a költészet napja alkalmából Turek Miklós színművész József Attila utolsó éjszakáját megjelenítő előadása után Csala Ildikó „…s ha kinn van az éj – egy nap süt idebent” című tárlata tiszteleg a költőóriás emléke előtt. Április 30-ig látogatható.