Hátrányos helyzetű gyerekek tanulását, tanítóik, tanáraik munkáját segítik azok a hordozható számítógépek, amiknek a tárolását és elosztását a Raben nemzetközi logisztikai szolgáltató hazai leányvállalata segíti. A holland alapítású társaság sok ezer laptop helyszínre szállításáról gondoskodik; a hordozható számítógépeket a Partners Hungary Alapítvány (PHA) pályázatok alapján ítéli oda a rászorulóknak.
Csaknem 100 raklapnyi, azaz három teljes kamionra való laptopot helyezett el a Raben a dunaharaszti központi raktárában. A 7400 számítógép a HP felajánlásából, a Global Business Coalition for Education és a Partners Hungary Alapítvány (a Nemzetközi Lépésről Lépésre Egyesület tagja) szervezésében jut el magyarországi – és kisebb részben lengyelországi – oktatási intézményekbe, szociális és más civil szervezetekhez.
A csaknem 1500 millió forint értékű eszköz tárolása és a szállításával járó egyéb műveletek megszervezése nagy szakértelmet kíván és költséges feladat. A Raben ennek lebonyolítását vállalta, amikor a PHA felkérésére csatlakozott a teendők teljesítéséhez
A kedvezményezettek jórészt olyan hátrányos helyzetű gyerekek és fiatalok, akik az ukrajnai háború elől menekültek el otthonukból. A nekik és családjaiknak kiosztandó 2000 laptopon túl 4000-hez iskolák és menekültekkel foglalkozó szervezetek, további 1000-hez pedig közvetlenül a pedagógusok juthatnak hozzá. Az alapszoftverek a Microsoft adományai, a telepítésüket pedig az Alternatív Közgazdasági Gimnázium informatika-oktatói vállalták.
A Raben elvégezte az installálásra váró gépek oda-visszaszállítását, valamint az 50-nél több laptop célba juttatását országszerte 6 településre, összesen kilenc helyszínre. Emellett 400 számítógépet eljuttatott Varsóba, ahol a helyi jótékonysági társszervezet osztja el az adományt.
Legutóbb a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tarpa községbe, a Dankó Pista Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium, Technikum, Szakképző Iskolába szállított a Raben 177 laptopot. Az oktatási intézmény az ukrajnai háború kitörése után sok menekült gyermeket fogadott be, és a kezdeti nyelvi nehézségek után mára nemcsak megszervezték az idegen nyelvű oktatást, hanem az idén már érettségi vizsgát is tehetnek a tanulók ukrán nyelven.
A gondoskodás és az odaadás a Raben üzleti filozófiájának az alaptétele. A holland gyökerű vállalat készséggel segít, amikor a nélkülöző vagy kiszolgáltatott emberekről van szó.