(Agroinform.hu) A hideg május miatt másfél-kéthetes csúszással, csak a jövő héten jelennek meg a standokon az első, szabadföldi görögdinnyék, a főszezon pedig majd július közepén kezdődik. A múlt években is tapasztalt kiszámítható piaci helyzet reményében az idén a tavalyinál is nagyobb, mintegy 3700 hektáron ültettek dinnyét a termelők, így várhatóan a termés harmada az exportpiacokon is megjelenhet. (A nyitó képhez: dinnyevásár Győrött1910-ben; Németh Vilmos gyűjteményéből.)

Az idei késés is segített abban, hogy a hazai piacon jelenleg kapható spanyol és görög importdinnyéket terméktorlódás nélkül válthassa le a hazai kínálat – mondta Nagypéter Sándor, a Fruitveb alelnöke, a Dél-alföldi Kertészek Szövetkezetének elnöke. – Az előrejelzések szerint az időjárási feltételek is adottak lesznek ahhoz, hogy aktív kereslet mellett kezdődhessen az idei dinnyeszezon.

A termőterületek növekedésében nagy szerepe van annak is, hogy az üzletláncok, amik a magyar dinnye termőre fordulásakor a hazai termést kezdik értékesíteni, a múlt években kiszámíthatóbbá tették a hazai dinnyepiac jövedelmezőségét. Bizonytalansági tényező azonban továbbra is van bőven: az átlagosnál hűvösebb nyári időszakban meredeken visszaeső dinnyefogyasztás éppúgy áthúzhatja a dinnyések számításait, mint a vártnál nagyobb importdömping. Ezt az állapotot a termelők bizonyos mértékig képesek kezelni: a magról vetett fajták helyett ma már egyre inkább korszerű hibrid változatok oltott palántáit ültetik ki, közöttük korai, középérésű és kései fajták egyaránt megtalálhatók. Az idén is súlyos fenyegetés az aszály, ellene sokan csepegtető öntözéssel és talajtakarással védekeznek.

Legalább ennyire fontos a vásárlói igényekhez való rugalmas igazodás. A vevők egyre inkább a magnélküli vagy kevés magú fajtákat kedvelik. Emellett ma már jóval nehezebb eladni a 8-10 kilogrammos hagyományos görögdinnyéket, a vásárlók a jól kezelhető, hűtőszekrényben is könnyen tárolható 3-5 kilósokat keresik. Egyre kevésbé él már az a hiedelem, hogy a kisebb méretű dinnye kevésbé érett és zamatos, hiszen a hibrid fajták eleve ilyen méretűek.

A görögdinnye fogyasztói átlagára a múlt évek dinnyeszezonjaiban (Forrás: KSH)

A csúcsidény árait illetően még nehéz a becslés, ám ha a jelenlegi kedvező kilátások valóra válnak, akkor szokatlanul magas dinnyeáremelésre nem kell számítani: az idén is a tavalyihoz hasonló árakkal találkozhatnak a vásárlók.