Hivalkodó marhaság borral

Orbán Viktor beszédet mondott a sárospataki  Tokaj-Hegyaljai Egyetem avató tanévnyitóján. Egy olyan beszédet, ami a nacionalista dumák remek paródiája lehetne, teli a legócskább közhelyekkel, semmitmondó, üresen harsogó hazug panelekkel, hatalmas lózungokkal.

A jóisten kifejezetten kedves ajándékának tartja – vág bele Orbán –, hogy a vidéket elhanyagoló sok-sok évtized után végre Magyarország elkezdte rendezni tartozását a vidékkel szemben, s most megadják azt, ami a magyar vidéknek jár, hiszen – mint mondja – „a vidéki levegő hazafivá tesz. Itt még él, itt még tősgyökeres az a magyar észjárás, testtartás, habitus, amely megmaradásunk alapját képezi a jövőben. Innen táplálkozik a magyar küldetéstudat, amely értelmet ad életünknek…”

Én most nem foglalkoznék a magyar észjárás, valamint a magyar testtartás és az egyetem (universitas) intézményének összefüggésével, hanyagolnám a magyar küldetéstudatot, mindössze jelezném, hogy a miniszterelnök súlyosan félrebeszél. A Trianon előtti magyar egyetemek közül több éppen a magyar vidéken folytatta tevékenységét: a Kolozsvári Egyetem Szegedre költözött, a Pozsonyi Egyetem Pécsre, a Selmecbányai Főiskola Sopronba, az Eperjesi Evangélikus Jogakadémia Miskolcra, a Máramarosszigeti Református Jogakadémia Kecskemétre. Aztán folytathatnánk a rendszerváltás előtti vidéki egyetemek és főiskolák aprólékos felsorolásával, majd azzal a felsőoktatási robbanással, ami a rendszerváltást követte (olykor talán feleslegesen és sokszor nem elég átgondoltan), szóval Orbán állítása ostobaság, szándékos torzítás.

Én azonban most – szakmámból fakadóan – Orbánnak arra a kijelentésére koncentrálnék, amelyben az alábbiakra hívja fel hallgatói figyelmét: miután megemlítette Sárospatakot, a magyar reformáció rendíthetetlen bástyáját, valamint a modern magyar nyelv bölcsőjét, végül Kazinczy kőhajításnyira lévő széphalomi nyughelyét, rátért a lényegre:

„És itt van a bor. Talán elsőként ezzel kellett volna kezdenem. Acélozza a hazaszeretetet, izmosítja a bátorságot, bizonyíték isten létezésére, és a nyelv is megered tőle.”

A bor mint isten létezésének bizonyítéka! Az egyetemi óráimon sokféle istenbizonyítékkal foglalatoskodunk, hogy csak a legismertebbeket említsem, Aquinói Szent Tamás öt útjától (quinque viae) az ontológiai istenérvekig (Anzelmtől Descartes-on át még Gödel istenérvét is meg szoktuk beszélni), nem is folytatom, de eddigi kurzusaimon – bevallom – nem ejtettünk szót „a bor mint istenérv” teóriájáról.

Ha egyszer vendégelőadóként megtisztelné az órámat Orbán Viktor, s tudományos szomjunkat új elméletével igyekezne csillapítani, hálás szívvel mondanánk neki köszönetet. Addig viszont kénytelen vagyok arra gondolni, hogy ha a bor isten létének a bizonyítéka, akkor a sok bor következményeként fellépő kettőslátás egyenesen a politeizmusnak, azaz a sok isten létének a legfőbb bizonyítéka. Az pedig külön érdekesség, s várhatóan komoly vitákat generáló tényező lehet, hogy a fenti teóriából következően a muszlimok számára Isten semmiképpen sem bizonyosság, miután ők nem fogyasztanak bort.

Mindenesetre valóban szükséges sok-sok bort fogyasztani, mert józanon ennyi hivalkodó marhaságot nehéz elviselni.