Megvan a német választások eredménye: igen nagy valószínűséggel (a matematika szerint) a szociáldemokraták kezdhetnek koaliciós tárgyalásokat, mivel a párt lett a választás győztese. A késő esti jelentés szerint az eredmény: az SPD (a szociáldemokratá) 25.9 százalékot nyert, ami 5,4 százalékkal több, mint 2017-ben volt. A CDU/CSU (Angela Merkel pártja) 24.1 százalékot szerzett 8,8 százalékkal kevesebbet, mint a legutóbbi választáson. A harmadik legnagyobb párt a Zöldek 14,7 százalékkal (+5.8 százalék), a szabaddemokraták (FDP) 11.5 százalékot kaptak (+0,8 %), az alternatívok (AfD) 10,4 százalékhoz jutottak, azaz 2.2 százalékot veszítettek a 2017-iu eredményükhöz képest. A Linke 0,8 százalékkal növelte szavazatainak számát, és elérte az 5 százalékot.
Olaf Scholz (*1958. június 14., Osnabrück) német politikus (SPD). 2018 márciusa óta a Német Szövetségi Köztársaság alkancellárja és szövetségi pénzügyminisztere. A 2021-i Bundestag-választáson az SPD kancellárjelöltjeként indult — és nyert. A politikus 2001 májusától októberéig Hamburg belügyi szenátora, 2002 októberétől 2004 márciusáig az SPD főtitkára, 2007 novemberétől 2009 októberéig munkaügyi és szociális miniszter, 2011 márciusától 2018 márciusáig pedig Hamburg első polgármestere volt. 2000 áprilisától 2004 júniusáig és 2009 novemberétől 2018 márciusáig a hamburgi SPD elnöki tisztségét töltötte be, 2009 novemberétől 2019 decemberéig pedig az SPD egyik szövetségi elnökhelyettese volt. 2018 februárjától áprilisáig ideiglenesen vezette a pártot.
Választások után: jobb vagy rosszabb Németország?
Hírmagyarázónk Kocsis Tamás írja:
Nem történt meglepetés a vasárnapi Bundestag-választáson: az SPD kapta a legtöbb szavazatot, de csupán a szavazatok mintegy negyedét, hajszálnyival megelőzve a 16 évig hatalmon volt CDU/CSU-t. Az eredmények ismeretében az sem lenne igazán nagy meglepetés, ha Németország új koalíciós kormányának kancellárját a győzelem ellenére sem Olaf Scholz-nak hívnák. A két „nagy” mindent meg fog kísérelni és nem fog fukarkodni az ígéretekben, hogy szövetségesévé tegye a most igazán „királycsinálónak” számító kisebb parlamenti pártokat Németország új kormányának megalakítása végett.
Történik ez akkor, amikor „Angela Merkel német kancellár küszöbön álló távozása történelmi pillanatnak látszik, de valójában kevés változást hoz magával” – vélekedik Yasha Mounk, a The Atlantic című amerikai magazinban megjelent írásában.
A Johns Hopkins egyetem tekintélyes professzora, a washingtoni Külkapcsolatok Tanácsának tagja szerint a jó és a rossz hír egyaránt az, hogy a Bundestag-választás nem fogja nagyon megváltoztatni Németországot. Jó hír, hogy bárki lesz is az új kancellár, Németország belátható ideig szilárd és toleráns demokrácia marad. Sem a zöldpárti Annalena Baerbock, sem a kereszténydemokrata Armin Laschet, sem pedig az SPD-s Olaf Scholz nem olyan karakter, aki versenyre akarna kelni azokkal populistákkal, akik oly sok országban szárnyaltak magasba az elmúlt években. De a rossz hír is ugyanez – írja Mounk –, Németország nem fog nagyot változni.
Aligha téved. Marad, ami mélyen begyökerezett lényege az NSZK társadalmi berendezkedésének: a hagyományos értelemben vett demokrácia, amelyben egyetlen felelős politikus sem feledheti el sem kormányon sem ellenzékben a gazdaságon túl a mind sokszínűbb lakosságú és kultúrájú ország egyre bonyolultan összetett érdekeit, s egyben helyét, szerepét Európában. A szélsőségesen jobboldali AfD (Alternative für Deutschland) pedig továbbra sem kerül a szövetségi kormányrúd közelébe.
Hegedűs Dániel, a Német Marshall Alapítvány elemzője az Európában brüsszeli központú, ilyen témákban különösképpen mérvadónak számító Politico-ban megfogalmazva jól látja: Merkel utódjától „sem lehet nagyon mást várni”, mint amit örökül hagy maga után. Nem mellékesen azért is, mert Merkel, a személyében Európa számára is korszakot jelentő kancellár gondok sokaságát hagyja az utódára. Nem utolsó sorban azt, amiért „folyamatosan bírálták, hogy számára a német autóipar érdekei fontosabbak, mint az unió demokráciája”. Pedig a német gazdaság érdekein túl Németország európai politikai domináns szerepe miatt is „mondhatta volna mind Budapestnek, mind Varsónak, hogy eddig és ne tovább.” (A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint 2018-ban a Magyarországon befektetett külföldi működőtőke-állomány 22 százaléka német vállalatok kezében volt. 2019-ben a magyar export 26,9 százaléka Németországba irányult, 26,7 százaléka pedig Németországból származott.)
De nehezen vitatható, hogy a mostani választások eredményétől függetlenül a meghatározó német elit hagyományosan mindenekelőtt a gazdaság kedvező alakulását, az export-import és a beruházások EU határokon is túlívelő bűvös számait tekinti elsődleges nemzeti érdeknek. Kevés oka látszik annak, hogy ez a jövőben másképp lenne.
Talán ezért sem véletlen, hogy a Bundestag-választások tétjét nem politikus, hanem a Német Gazdaságkutató Intézet (DIW) elnöke fogalmazta meg talán hajszálpontosan: Marcel Fratzscher szerint az országban elakadtak a reformok, ezért 1990 óta a mostani a legfontosabb választás. Mert „Németország fontos fordulópont előtt áll négy, a jövő szempontjából kulcsfontosságú kérdésben: az éghajlatvédelem, a digitális átalakulás, a gazdasági átalakulás, valamint a Kínával és Amerikával folytatott globális verseny tekintetében.” Eközben éppen a pandémia hónapjaiban derült rá fény, mennyire hátul áll a sorban Németország a digitalizációs világversenyben: ki hinné, az e-kormányzás területén európai összehasonlításban is csak a huszonegyedik.
Bizonyos: szeptember 26-tal lezárult a Merkel-korszak, s egy új éra első napja lett Európa legnagyobb politikai és gazdasági súlyú országában. Németországgal – ha jobb lesz, ha rosszabb saját maga vagy bárki más számára –, holnaptól is együtt kell élnie az egész kontinensnek, az EU-n belül és túl.
