„Most is úgy látom, hogy a szabadság felszámolásának, ami a világban folyik, jelen pillanatban mi vagyunk az egyik akadálya, azért olyan vehemens, hathatós és erős a támadás, ami velünk szemben folyik, és ezért ilyen kegyetlen is” – öblögette el mindezt Szájer József.
Ez már igaz!
Mindeközben mai hír, hogy megszüntethetik a Nemzeti Kulturális Alapot, jöhet az
újabb központosítás. Ennek keretében a független színházak nem kapnának
működési támogatást, a színházigazgatók kinevezésében Kásler Miklósnak vétójoga
lenne, s egy „kultúrstratégiai tanács” (sic!!!) kezelné azt a pénzt, amellyel
eddig az NKA rendelkezett. (Ugye már most mindenki fel tudja mondani ennek a
leendő kultúr(bruhaha)stratégiai(hahaha) tanácsnak (hihihi) a névsorát, amely
fölött maga a nemzet nagy Kásler Miklósa fog tornyosulni?)
Szeretünk hatalmas terminológiai vitákat folytatni arról, hogy „minek
nevezzelek?”, vagyis hogy mi ez az egész? Szoft diktatúra vagy illiberális
demokrácia, diktatúra vagy autokrácia, und so weiter, und so weiter.
A helyzet az, hogy ez diktatúra, csak éppen jellege nem azonos a 20. századi
totalitárius diktatúrák egykor volt valóságával. (Amint az antik görög
demokrácia sem volt azonos azzal, amit ma tekintünk demokráciának.) Ma – még –
nem jön a ház elé a fekete autó, nem börtönözik be az embereket,
pincehelyiségekben nem kínoznak meg, s egy óvatlan pillanatban nem lőnek
tarkón, nincsenek bevagonírozások, nincsenek átnevelő- vagy gyűjtőtáborok.
Ma más, sokkalta fortélyosabb eszközökkel működteti a hatalom önnön
zsarnokságát. Nem kell kivégezni vagy börtönbe vetni senkit, még
elmegyógyintézetekre sincs szükség, ahová a rendszer-idegeneket bezárnák.
Az értelmiségit meg kell fosztani alapvető bázisaitól: az újságírókat nem kell megmerényelni, elég, ha a rezsimnek nem kedves újságokat és folyóiratokat ellehetetlenítik, bedarálják, lenyúlják.
A rendszerkritikus tudósokat nem kell elmegyógyintézetbe zárni, elég, ha a magyar tudományos hálózatot, az egész MTA-t szétverik, „átszervezik”, s a rezsimhez sírig hű vezetéssel látják el.
A meg nem nyert egyetemi oktatókat nem kell elzavarni testnevelést tanítani az általános iskolák alsó tagozatába, elég az egyetemi autonómiára fittyet hányni, szakokat betiltani vagy ellehetetleníteni, beleszólni abba, ki lehet tanszékvezető, s ki nem, ki lehet doktori iskola vezetője, s ki nem, át lehet alakítani az egyetemeket tokkal-vonóval, s csak a szívünknek oly kedves egyetemeket pénzelni (agyonpénzelni), a többi ott rohadjon meg, ahol van, de végső esetben az egész egyetemet, ha a helyzet és a Legfőbb Úr úgy kívánja, ki lehet ebrudalni az országból.
A rendszernek nem kedves művészeket, írókat, rendezőket, színészeket, zenészeket, képzőművészeket nem kell átnevelő táborokba irányítani, elég, ha bezárjuk a kulturális életet támogató intézményeket, a kulturális TAO-támogatást megszüntetjük, az NKA-t a leghűségesebb és legbutább miniszterünk keze alá toljuk.
A független színházak működését financiálisan
ellehetetlenítjük, a színházak vezetőit egyenesen a pártközpontból nevezzük ki,
a könyvkiadást az anyagi eszközök megfelelő „átcsoportosításával” a saját
képünkre és hasonlatosságunkra alakítjuk, olykor pedig egyik-másik értelmiségi
csoportot vagy műhelyt, kezdve mondjuk a filozófusoktól, folytatva, mondjuk
egy-egy színházi társulaton át egészen, mondjuk az egyetemek oktatóiig,
kriminalizálni, karaktergyilkosságnak kitenni szükséges, oszt jónapot!
S ha mindez bevégeztetett, az egész országon, a megnyomorított és megalázott,
közmunkára kényszerített vagy minimálbérből tengődők millióin olyan
egzisztenciális félelem lesz úrrá, hogy itt pofázni, felvonulgatni, tüntetni,
tiltakozni legfeljebb a rituális öngyilkosjelöltek mernek csak.
Közben pedig Szájer József fenti szabadsághimnuszát fogja hamarost kórusba
rendeződve füttyögni az egész NER-kompánia. Mindenhol, mindenfelé, mert addigra
már rég minden újság, minden egyetem, minden színház, múzeum, koncert- és
kiállítóterem, könyvkiadó és televízió, rádió és festőállvány, portásfülke és
összeszerelő műhely, erőmű és éttermi abrosz, pilótafülke és hegedűhúr,
bordásfal és fogpiszkáló, dobverő és gumióvszer, szobortalapzat és
felmosórongy, pemzli és orgonasíp az övék lesz.
Kizárólag az övék. Lehet bedolgozni, de azt ki kell érdemelni!
Viva la libertà!
(És most nem Szájert idéztem, hanem Da Pontét, a Don Giovanni librettistáját.)
