Hol nőttek leginkább az ingatlanárak?

A money.hu legfrissebb elemzésében összefoglalta a múlt 5 év leglátványosabb drágulását mutató települések 10-es listáját.  Az ingatlan.com adatainak a felhasználásával összeállított táblázatban ott van Baranya és Borsod-Abaúj-Zemplén megye több települése is. A szakértők kitértek arra is, hogy miként hatott az az ingatlanárakra a hitelkamatok alakulása.

A múlt 5 év ingatlanpiaci folyamatai alapján látható, hogy nem a felkapott és legdrágább területek ingatlanárai növekedtek a legnagyobb ütemben, sokkal inkább a fejlődő térségeké. Számos helységben az ingatlanárak öt-hatszorosukra nőttek. Mindez akár befektetői szempontból is érdekesek lehetnek, hiszen egyes fejlődő vidéki települések ingatlan-értéknövekedése szép hasznot hozhat annak, aki jól becsüli meg a térség ingatlanpiacának várható alakulását. A helyi ingatlantulajdonosok pedig abban a kedvező helyzetben találhatják magukat, hogy lakásuk, házuk által a vagyonuk is jócskán növekedett.

Az alábbi települések mutatták a legnagyobb ingatlanár-növekedést a múlt 5 évben:

Mi állhat egy-egy térség ingatlanpiaci felfutásának hátterében? A helyi munkaerőpiac kedvező alakulása – például egy új beruházásnak köszönhetően, a relatív bérnövekedés és a lakosságszám növekedése mind hatással vannak az adott térség ingatlanárainak alakulására. Ezeket a szempontokat érdemes figyelembe venni, amikor arra a kérdésre keressük a választ, hogy hol érdemes mérlegelni a lakásvásárlást befektetési céllal.

Balogh László, az ingatlan.com vezető elemzője szerintnem lenne meglepő, ha öt év múlva Hajdú-Bihar, Csongrád-Csanád és Zala – akár Borsod-Abaúj-Zemplén – megye települései is az ingatlanok szempontjából legjobban felértékelődő térségek között szerepelnének. Az biztos: a múlt hónapokban bejelentett beruházások serkentik az ingatlanvásárlási kedvet és egyúttal növelhetik az érintett települések ingatlanjainak értékét is.

Természetesen az egyedi lakásárakra még számos tényező hat:  a lakás minősége, a szobák és fürdőszobák száma, az iskolák és óvodák közelsége, a bevásárló-központok és tömegközlekedés elérhetősége…

A money.hu szakértői arra is rávilágítottak, hogy egy-egy fejlődő régió vagy település már a bankok térképére is felkerülhet. A stabilan emelkedő ingatlanárak nagyobb értékű fedezetet biztosítanak a hitelintézetek számára, így az eddiginél szívesebben adhatnak lakáshitelt és lazíthatnak az előzetesen meghatározott szigorúbb feltételeken.

A múlt év végétől tapasztalható lakáspiaci folyamatok javulása egyértelműen megfigyelhető; okai: a magas foglalkoztatottság, a növekvő reálbérek és a fogyasztói bizalom, a kedvező kamatkörnyezet. Az ingatlanpiacon a kamatlábak és a lakásárak között általában szoros a kapcsolat. Amikor a piaci kamatlábak kedvezőbben alakulnak, a lakáspiacon növekszik kereslet jelentkezik, ami jellemzően felfelé hajtja a lakásárakat.

Az ingatlan.com legfrissebb, májusi lakásárindexe szerint nőtt a lakások drágulásának üteme. Ugyanakkor a térségek között látványos eltérések lehetnek az árak naprakész alakulását bemutató árindex alapján.